1. Mikor és hogyan választotta ezt a pályát? Ha újra kezdhetné az életét, újra ezt az életutat választaná-e?
Már kisgyerek koromban is nagyon szerettem rajzolni. Mivel művészcsaládba születtem, mindig meg is kaptam ehhez a megfelelő bátorítást. A sok festő miatt nálunk a falak minden négyzetcentiméterét festmények borították. Véletlenszerű kompozíciók alakultak ki abból, ahogy apám és a nagyszüleim formájuk szerint rendezték a képeket, hogy minél több kiférjen. Azt hiszem ez a látvány, a kombinációk és az egymás mellé kerülések logikája már akkor nagy hatással volt rám. Hamar kialakult, hogy bármi bánatom volt, rajzolni szerettem volna, az érzéseimet leginkább a rajzokon keresztül tudtam kifejezni. Ez valahogy a mai napig megmaradt.
Nem tudnám elképzelni az életemet képek készítése nélkül. Mindenképpen újra ezt az utat választanám. Sok jobban fizetett és kevésbé küzdelmes pálya van a művészetnél, de ez mégis valami olyan szabadságot és függetlenséget ad, ami a mai világban már egyre nehezebben képzelhető el. Ritkák másképp az olyan helyzetek, amikor valaki a munkája minden vonatkozását, a teljes folyamatot látja át, hozza meg a döntéseket és vállalja a felelősséget minden ponton.
2. Mire a legbüszkébb a pályája alatt?
Nem hiszem, hogy meg tudnék egy-egy konkrét mozzanatot jelölni. Sokkal büszkébb vagyok a személyes visszajelzésekre, mint a díjaimra, vagy a hivatalos elismerésekre.
Egy lány, akit később többször lefestettem, azt mondta, szívesen állna modellt a munkáimhoz, mert attól a perctől, hogy először meglátta őket, úgy érezte, hogy ezek a képek az ő életéről szólnak. Ilyenekre.
3. Hogyan néz ki egy átlagos napja?
Korán és fáradtan kelek, délelőtt lelkesen dolgozom, doktori iskolás vagyok, ezért néha kutatással is töltök időt a festészet és a képek tervezése, meg az egyéb szakmámhoz kötődő tevékenységek mellett. Délután elmegyek a lányomért az oviba. Jó esetben utána játszunk. Van, amikor kiállításra, megnyitóra megyek. Este mesét olvasok.
4. Mivel tölti a szabadidejét, mivel töltődik fel?
A családommal, a kislányommal töltök időt, és a barátaimmal, kollégáimmal. Lehet, hogy két év covid kellett hozzá, hogy rájöjjek, ez mindennél fontosabb. Kirándulok, filmeket nézek és olvasok ezen kívül, ha alkalom adódik rá.
5. Milyen tanácsot, útravalót adna egy fiatal pályakezdőnek?
Azt hiszem az egyik legfontosabb dolog egy pályakezdő művész számára, hogy azt tudatosítsa, hogy a művészet egy hosszú távú játék. Az egyetem után a visszajelzések egyre lassabban érkeznek, nem lehet egyből megmondani, hogy ami készül, az jó lesz-e, érdekes-e, fontos-e. Sok türelemre és stabil önértékelésre van szükség hozzá, hogy az embert ne viselje nagyon meg a kezdeti időszak. Nem mindig érdemes a kisebb ellenállás felé mozdulni.
6. Volt-e korábban Bulgáriában, milyen emlékek, benyomások, esetleg történetek jutnak eszébe az országról?
Kisgyerek koromban nyaraltam itt a szüleimmel. Arra emlékszem, hogy féltem a tengertől, és volt egy kislány, akivel mély gödröket ástunk a homokos parton.
Felnőttként is jártam itt nyaralni a barátaimmal. Még az egyetemi éveim alatt. Kalandos, autós nyaralás volt. Egy bolgár néninél szálltunk meg, akivel alig értettünk szót, de így is különleges élmény volt nem egy szállodába bezárva, hanem kicsit közelebbről látni, milyen lehet itt az élet. Érdekes volt azt is látni, ahogy estefelé, amikor a turisták visszaindulnak a szállásaikra, hogyan kezdik átvenni a helyi lakosok a tengerpartot, vagy a gyógyvizes források környékét.
Nagyon megfogtak az utcára kitett, halottakra emlékező képek, üzenetek.
Czene Márta. Fotó: Czimbal Gyula