Magyar emlékek Bécsben

Felfedező sétánkat, mint valamennyi igazi bécsi kirándulást, a város központjában, a Stephansdomnál kezdjük. A székesegyház építőanyagát részben nyugat-magyarországi (ma már burgenlandi) bányákból, Fertőszéleskútról (Breitenbrunn) és Szentmargitbányáról (Sankt Margarethen) szállították. A dóm későgótikus, meredek, egészen 1945-ig piros-fehér-zöld színű tetőszerkezetét valószínűleg a Bécset megszálló Mátyás király fedette le: híres budai majolikagyártó műhelyéből hozhatták a mázas cserepeket. Sokan úgy gondolják, a székesegyház főkapuját, a Riesentort részben azok a mesterek faragták, akik részt vettek a jáki templomkapu diszítésében is.
A dóm északi (a főkaputól balra lévő) oldalán, kívül áll az az 1430 körüli, kőből faragott szószék, amelyről 1454-ben Kapisztrán János hirdetett kereszteshadjáratot a Magyarországot fenyegető törökök ellen. A szószék csak a XVIII. század közepén került mai helyére, mindaddig a dómot övező temetőben, a Stephansfreitplatzon állt. A fölötte kifaragott barokk szoborcsoportot - Kapisztrán a hadjárat zászlajával a kezében török halotton tapos - 1737/38-ban készítette Johann Joseph Rössler, Franz von Roettiers tervei alapján.
A dómba lépve, a főbejárattól jobbra található a máriapócsi oltárkép, amely Szűz Máriát ábrázolja, bal karján a kis Jézussal. A kis táblakép Papp István alkotása 1676-ból. Miután 1696-ban Máriapócson többen és többször is könnyezni látták a képet, a következő évben I. Lipót kívánságára Bécsbe hozták, ahol - miután valamennyi bécsi templomban felállították - 1697 decemberétől a Szent István székesegyház főoltárát díszítette. A második világháború végén a dómban egyébként pótolhatatlan pusztulásokat okozó tűz és a tetőzet beomlása semmiféle kárt sem tett benne, s 1948 decemberétől áll mai helyén. A dóm másik (északi) oldalán és másik végében található az 1447-ből származó bécsújhelyi oltár, amelyet 1884-ben vásároltak meg. Szárnyai Jézus Krisztus és Szűz Mária életéből mutatnak be jeleneteket. A bal oldali szárny külső oldalának alsó sorában a XI. századi magyar szentek: Szent István, Szent Imre és Szent László, fölöttük pedig Szent Erzsébet alakja van megfestve.

A Szent István székesegyházból a belváros forgalmas sétálóutcáján, a Grabenen - amelynek helyén, nevének megfelelően egykor valóban árok volt - sétálva a Szentháromság, másik nevén a Pestis-oszlop tűnik azonnal a szemünkbe. Az emlékmű felállítására I. Lipót császár az 1679-es pestisjárvány idején tett fogadalamat. A ma látható oszlopot 1687-ben kezdték el építeni, s öt esztendővel később, 1692-ben fejezték be. Felavatására 1693-ban került sor. A korszak valamennyi nevesebb művésze - így az idősebb Fischer von Erlach, Joseph Frühwirt, Paul Strudel, Matthias Rauchmüller, Tonias Kracker - dolgozott az emlékművön, amelyen szemmagasságban a magyar címer Johann Adam Bosch általi szép ábrázolásával is találkozunk.

A Grabenen továbbhaladva, érdemes a háztetőkre is feltekintenünk, hiszen a Graben és a Kohlmarkt sarkán, fönn a magasban egy Wurmser-huszár szobrát láthatjuk. A múlt század végi, neobarokk lovasszobor Rudolf Weyr alkotása. A magyar "Szent Korona országaiban" toborzott huszárezred 1775-1798 közötti tulajdonosáról, Dagobert von Wurmser grófról kapta a nevét.

A Kohlmarktról a Michaelerplatzra, a Hofburg egyik bejáratához érve jobbra fordulunk. A Herrengasse 5. szám alatt az 1737 előtt fölépített Wilczek-palotánál érdemes megállnunk. A barokk palota homlokzatán egy két nyelvű (magyar és német) márványtábla hívja fel a figyelmünket arra, hogy "itt született 1791. szeptember hó 21-én gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar". (Egyes források szerint ez nem felel meg a valóságnak, mivel azok szerint Széchenyi az Augartenben lévő császári kastélyban született volna.) A feltehetően Anton Ospel tervezte épületet az édesapa, gróf Széchényi Ferenc (ő még két é-vel írta a nevét!) 1788-ban bérelte ki. Széchenyi István születése után, 1811-től 1815-ig még négy telet töltött itt a család: csak ezután költöztek ki a Landstraßén vásárolt palotájukba.

Következő állomásunk a Herrengasséval párhuzamos Wallner Straße. A 4-es szám alatti épület 1550-től Oláh Miklós egri püspök és kancellár tulajdonában volt, ekkoriban valószínűleg itt volt a magyar királyi kancellária székhelye is. Ma ez az Esterházy-palota, amelyet 1695-ben a régi házak helyén építettek Esterházy Pál herceg, magyar nádor megrendelésére (valószínűleg Giovanni Pietro Tencalas tevei szerint). A palota udvarán egy márványtábla emlékeztet arra, hogy valaha itt volt III. Lipót Babenberg-őrgrófnak, Alsó-Ausztria későbbi védőszentjének kastélya. Az 1699-ben felavatott házi kápolna - ahol az 1761 és 1790 közötti években az Esterházyak szolgálatában álló Joseph Haydn is sokszor zenélt - tornya 1737-ben készült, a kétemeletes homlokzat pedig a XVIII. és a XIX. századi átépítések eredménye. A reprezentatív belső termeket a XVIII. század közepén alakították ki. A palota oldalától induló közben (Haarhof) találjuk a bécsiek - no meg a turisták - körében igen kedvelt Esterházy-Kellert. II. Esterházy Miklósnak már 1808-ban engedélyezte a császár, hogy pincéjében magyar bort mérhessen; jelenleg többnyire a mai Esterházy-birtokokról, (a korábban ugyan Magyarországhoz tartozott) Burgenlandból származó borokat kínálnak a pincében. A palota pincéjéből egyébként alagutak - a befalazott járatok nyoma ma is látható! - vezettek a Duna-partra és a Hofburgba.

Mindjárt a szomszédban (Wallner Straße 6.) egy másik magyar főúri család, a Pálffy-grófok empire stílusú, homlokzatán reliefekkel díszített palotája magasodik. Mai formájában is nagyjából úgy, ahogyan a napóleoni ostrom alatt (1809) leégett előző épület helyén 1813-ra Pierre-Charles de (avagy németesen Karl von) Moreau tervei szerint újjáépítették.

A szabálytalan alakú Freyung teréről is jól látszik, szép homlokzatával azonnal föltűnik a Renngasse 4. szám alatti Batthyány-Schönborn palota. Az osztrák barokk építőművészet leghíresebb és legnagyobb hatású képviselője, az idősebb (Johann Bernhard) Fischer von Erlach - nevével még e rövid ismertetőben is többször fogunk találkozni - tervezte az 1699 és 1706 között fölhúzott palotát a vele baráti kapcsolatban álló Batthyány Ádám gróf számára. Az ő özvegye, Eleonora grófnő adta el a Schönborn grófok családjának, akik 1846-ban részben megváltoztattatták a homlokzatot. Érdemes az udvarba is bekukkantanunk: a belső homlokzatok díszítése néhol kifejezetten humoros. (Ld. még: 9.)

A Freyungon lévő Ferstel-palotán egy érdekes, kávézójával és üzlethelyiségeivel élénkké tett passzázs vezet át a Herrengasséba. Az épület valaha az Osztrák Nemzeti, majd 1878-as megalakulásától az Osztrák-Magyar Bank tulajdona volt. (Ezen kívül a közelben még két ingatlan: a Herrengasse 14. és a Bankgasse 3. számú volt a banké.) Nevét tervezőjéről, Heinrich von Ferstelről kapta, aki 1856-tól 1860-ig a korszak romantikus-historizáló szemléletének megfelelően, román és kora-reneszánsz stílusban alkotta meg az épületet, amelyben a bank mellett tőzsde is volt. Az ő munkája a belső udvarban pompázó, 1861-ben fölállított kút is, amelynek bronzfiguráit azonban Anton Dominik Fernkorn készítette. A Herrengasse és a Strauchgasse sarka felőli homlokzaton lévő tizenkét, a Monarchia népeit és nemzetiségeit szimbolizáló szobor Hans Gasser alkotása. Itt van a Café Central, a századforduló leghíresebb bécsi irodalmi és művészeti kávézójának bejárata is. A bonyolult alaprajz ellenére az igen gazdaságos térbeosztású palota összhatása harmonikus.

A nevét az Osztrák-Magyar Bankról kapott Bankgasséba érve, jobb oldalon a három régi házból összeépített, a renngasseinél (ld. 7.) egyszerűbb kivitelű, barokk Batthyány-palotát pillantjuk meg. A három épületet a kor híres szépsége - I. Lipót császár kancellárja, Theodor Strattmann gróf lánya és Batthyány Ádám gróf özvegye - Batthyány Eleonóra grófnő 1718-ban szerezte meg. A család 1755 óta viseli a Batthyány-Strattmann nevet, 1764-től a birodalmi hercegi rangot. A korábban különálló házak homlokzatait 1720-ig Christian Oettel irányításával, az idősebb Fischer von Erlach nyomán, majd a herrengassei oldalt 1766-ban egységesítették.

Az utcának ugyanezen az oldalán a következő, 4. és 6. szám alatti épület még ma is magyar állami tulajdon: a Magyar Köztársaság ausztriai nagykövetsége; a művészettörténészek és a diplomaták szerint is Bécs egyik legszebb külföldi képviselete. Fokozatosan vált egyetlen palotává: helyét a középkorban több ház foglalta el. A 6. számú épületet 1692-1694 között az idősebb Fischer von Erlach tervei szerint építették. 1747-ben gróf Nádasdy Lipót kancellár - a vármegyék és a szabad királyi városok gyűjtötte pénzből - vásárolta meg a magyar királyi udvari kancellária számára. Utóda, Esterházy Ferenc herceg (1762-től kancellár) 1766-1767-ben, akkoriban is mesésnek tűnő összegek felhasználásával, Mária Terézia királynő hathatós támogatásával, Niccolo Pacassi udvari építész elgondolásai alapján teljesen átépíttette a palotát.
A termeket és a szobákat gazdagon, aranyozott bútorokkal, stukkókkal, gobelinekkel díszítették. Az első emeleti tanácstermet, amely jelenleg is a nagykövet úr dolgozószobája, szintén ekkor alakították ki. Mennyezetén a korabeli Monarchia törzsterületeit végigfestő mester, Franz Anton Maulbertsch 1766-1769 között készült freskója látható az 1764-ben alapított Szent István Rend első adományozásáról. A falfestményen Mária Terézia gróf Esterházy Ferenc kancellár és Karl Friedrich von Hatzfeld gróf, az Udvari Kamara elnöke jelenlétében adományozza - a Zsigmond király sárkányos rendjén kívül - az egyetlen magyar alapítású rend nagykeresztjét gróf Batthyány Lajos nádornak. (Batthyány és Esterházy kancellár mellett Barkóczy Ferenc esztergomi érsek és a későbbi II. József voltak a Rend első kitüntetettjei. Maga a Szent István Rend a katonai Mária Terézia Rend mellett a Habsburg Birodalom legjelentősebb kitüntetése volt.) Valamikor itt őrizték azt a padot is, amelyen ülve Mária Terézia a palotában tett első látogatásakor egy pohár vizet ivott. Ugyancsak az átalakítás idején, 1768-ban helyezték el a kancellár fogadószobájában (ma ez az ún. pozsonyi terem) a Mária Terézia 1741-es pozsonyi koronázásáról készült hat festményt. A királynő megrendelte képek Franz Messmer és Wenzel Pohl alkotásai.

A 4. szám alatti épület gyakran változó tulajdonosai között találjuk Jurisich Miklóst, Kőszeg várának hős védőjét is. 1673-ban a Trautson családé lett a telek - ők 1676 után új palotát húztak fel rá (elképzelhető, hogy ezt is az idősebb Fischer von Erlach tervezte), amelyet 1783-ban a korábbi erdélyi udvari kancellária kapott meg. II. József császár rendeletére az erdélyi és a magyar kancelláriákat már 1782-ben egyesítették, s ezt az addig különálló épületek homlokzatának egységesítésével is szerették volna kifejezni. Ezért 1783-1784-ben, Franz Anton Hillebrandt udvari építész irányításával a két épületet egy síkba hozták. Közvetlenül a halála előtt II. József, mint csaknem valamennyi reformját, visszavonta a Magyar Királyság és Erdély uniójára vonatkozó rendelkezését, így a kancellária ismét kettévált.

1848 tavaszán az első felelős magyar kormány megalakulásával a palota a király személye körüli minisztérium székhelye lett. A második, októberi bécsi forradalom leverése után, 1848 novemberétől különböző osztrák hivatalokat helyeztek el benne, a berendezés jórészét is széthordták. 1860-tól újra a kancelláriák, majd a kiegyezéstől (1867-től) ismét a király személye körüli minisztérium működött a palotában. Az utóbbi kormányszerv közvetített a magyar királyi és az osztrák császári hatóságok között, útlevél- és a két ország közötti jogügyeket intézett, ellátta az uralkodói felségjogokkal (kinevezések, rangadományozások, kegyelmezések) kapcsolatosan a Magyar Királyságot érintő feladatokat. A közös minisztériumok (had-, pénz- és külügy) költségvetésének jóváhagyására a magyar és az osztrák parlament 60-60 képviselőjéből alakított delegációk is itt üléseztek bécsi tanácskozásaik alkalmával. (A delegációk felváltva találkoztak Budapesten és Bécsben.)
1918 novemberétől a függetlenné vált Magyarország első követségének székhelye is ebben az épületben volt. Ausztria német megszállását (1938 márciusát) követően főkonzulátus, 1945-től különböző elnevezéssel magyar képviseletek, majd 1955-től, Ausztria függetlenné válásától újra magyar követség, 1964-től pedig nagykövetség működik a palotában. 1944 őszén súlyos károk keletkeztek az épületben. A híres Maulbertsch-freskó is megsérült, majd a németekkel menekülő nyilasok az értékes rokokó és klasszicista berendezés nagy részét vitték magukkal. Az épület 1978-ban megkezdődött teljes felújítása 1997 nyarán fejeződik be.

A nagykövetség szomszédságában, a Minoritenplatzon találjuk az Osztrák Állami Levéltár magyar kutatók számára legfontosabb osztályát, a Monarchia nagyrészt külügyi aktáit őrző Házi, Udvari és Állami Levéltárat, vagyis a Haus-, Hof- und Staatsarchivot. A Mária Terézia alapította levéltár a század elején költözött be mai, kifejezetten e célra elkészült épületébe. Kb. 250.000 levéltári egységet - ebből kb. 80.000 oklevelet és szerződést és kb. 3.000 kéziratot - őriznek az archívumban (ez sok-sok millió lapot jelent!), ahol 816-tól lényegében a Monarchia fölbomlásáig találhatóak iratok. E gyűjtemény értéke felbecsülhetetlen a magyar történelem kutatása szempontjából. Hiszen - mivel a Birodalom központi hatóságai és a Monarchia közös ügyekkel foglalkozó minisztériumai a császárvárosban voltak - a Magyarország történetére vonatkozó, Mohács utáni, időben 1918-ig terjedő források jelentős része mindmáig a bécsi archívumokban található. Elsősorban a Haus-, Hof- und Staatsarchivban, a Hadilevéltárban (Kriegsarchiv, székhelye az Állami Levéltár központi épületében van: 1030 Bécs, Nottendorfer Gasse 2) és a Hofkammerarchivban (ld. 22.).

Bár a magyar kormány a Monarchia fölbomlását követően azonnal bejelentette társtulajdonosi igényét az egykori "közös levéltárakra", ezek szétválasztásának kérdésében a békeszerződések sem teremtettek egyértelmű helyzetet. Végül is hosszas tárgyalások után, 1926 májusában írták alá a titkos - és mindmáig érvényben lévő - badeni levéltári egyezményt, amely példa nélküli a nemzetközi megállapodások sorában. Hiszen ennek értelmében: 1. a két állam közös szellemi tulajdonának nyilvánították a központi államigazgatás 1526-1918 közötti, legalább részben magyarországi hatáskörű szerveinek működése során keletkezett aktákat; 2. Magyarország visszakapta a kizárólag magyar eredetű, tisztán magyar szellemi tulajdonnak tekinthető irategyütteseket; 3. állandósították a levéltári delegáció intézményét. (Ez utóbbi alapján dolgoznak ma is - osztrák kollégáikkal egyenlő jogokat élvezve - magyar levéltári kiküldöttek a Haus-, Hof- und Staatsarchivban, a Hofkammerarchivban és a Kriegsarchivban.) E tekintetben tehát tovább él a Monarchia, hiszen az ezekben a levéltárakban őrzött akták jelenleg is Ausztria és Magyarország közös szellemi tulajdonának minősülnek.

A Haus-, Hof- und Staatsarchivnak valaha magyar igazgatója is volt: Károlyi Árpád, a korszak egyik legnevesebb magyar történésze, aki összesen 36 esztendőn át dolgozott a levéltárban, 1907 és 1913 között irányította az intézményt. Ebben az időszakban került a fiatal Szekfű Gyula (a később rendkívüli hatású histórikus) is a levéltárhoz. Károlyi a Monarchia fölbomlása után - immáron reaktivált nyugdíjasként - komoly szerepet játszott a badeni egyezmény aláírásának előkészítésében és a Bécsi Magyar Történeti Intézet (ld. 14.) megalapításában.

A levéltárral egy épülettömbben található a Bundeskanzleramt, azaz a Szövetségi Kancellári Hivatal. A barokk palotát eredetileg a titkos udvari kancellária (Geheime Hofkanzlei) céljaira, Johann Lucas von Hildebrandt tervei szerint emelték (1717-1719). Ötven esztendővel később, Niccolo Pacassi (akinek nevével már korábban is találkoztunk: ld. 10.) irányításával átalakították (1766). Ekkor már az államkancellária, később a külügyminisztérium, 1918-tól pedig ismét a kancellária, vagyis a miniszterelnökség székhelye.

1814-1815-ben itt ülésezett minden idők egyik legnagyobb szabású és leghosszabb ideig tartó diplomáciai találkozója, a hat uralkodó - az osztrák császár, az orosz cár, a porosz, a dán, a bajor és a württenbergi király - részvételével tartott bécsi kongresszus, amelyen 65 állam képviseltette magát. A bécsiek persze akkor is inkább a kongresszus körüli afférokra, botrányokra és pletykákra figyeltek, mint a nagypolitika történéseire... Maga a város rengeteget köszönhetett a csaknem egy esztendeig tartó kongresszusnak, gazdasági és kulturális szempontból is.

1867 után a "Ballhausplatz" volt a Monarchia közös külügyminisztereinek hivatala. (A kiegyezés értelmében az Osztrák-Magyar Monarchia had-, pénz- és külügyeit "közös" minisztériumokból vezették: egyebekben a Monarchia két fele teljesen független volt egymástól.) Innen irányította az egyik legtehetségesebb és legsikeresebb magyar diplomata, gróf Andrássy Gyula a múlt század hetvenes éveiben nyolc esztendőn keresztül a Monarchia külügyeit. (Mellette Kálnoky Gusztáv gróf és Burián István báró voltak még magyar származású közös külügyminiszterek.) 1934 júliusában itteni dolgozószobájában gyilkolták meg az osztrák nemzetiszocialisták Engelbert Dolfuss kancellárt.

A Ballhausplatzról a Burgtheater és a Városháza (Rathaus) között, az egyetem mai főépülete mellett jutunk el a Votivkirchéhez. Innen nem messze kísérelt meg merényletet Ferenc József császár ellen 1853-ban egy 21 esztendős csákvári szabólegény, Libényi János. A merénylet sikertelen volt, Libényit nyolc nappal ezután felakasztották - az uralkodó megmenekülésének emlékére viszont öccse, Miksa főherceg (a későbbi szerencsétlen sorsú mexikói császár) egy fogadalmi templom fölépítését kezdeményezte. Adakozásra szólították fel a Monarchia egész lakosságát, s bár komoly összeg gyűlt össze (pl. egy magyar földbirtokos, Zaránd Márton 1500 hold birtokot adományozott e célra!), ennek a kétszerese sem lett volna elegendő arra, hogy a templom mai alakjában álljon. A hiányzó pénzt különböző testületek nagyvonalúsága teremtette elő. Az alapkőletétel után huszonhárom évvel, 1879-ben avatták föl a francia gótikus székesegyházak mintáját követő Votivkirchét, amelyet a Bécsben először megforduló turisták gyakran összetévesztenek a Stephansdommal... Valószínűleg monumentális méretei mellett is arányos és kecses formái miatt.

A Votivkirche tervezője egy akkoriban meglehetősen fiatal, mindössze huszonhét esztendős osztrák építész, Heinrich Ferstel volt (ld. még: 8.). A legapróbb részleteket is az ő elképzelései alapján dolgozták ki, a templom teljes egészében, külsejét, belső díszítéseit, sőt, még környezetét tekintve is az ő alkotómunkáját dicséri. A főkapu jobb oldalán, az Osztrák-Magyar Monarchia szentjeinek szoborsorán Szent István (a főkapu csúcsívétől rögtön jobbra) és Szent László (Szent Istvántól a hetedik, a zárószobor) alakja is látható. A templomban a főoltártól jobbra, a Votivkirche legbecsesebb kincse, az antwerpeni oltár mellett a falpilléren Szent Erzsébet szobrával találkozunk. A jórészt a második világháború után festett üvegablakokon (a régiek többsége az 1944/1945-ös bombázások következtében pusztult el) szintén vannak magyar vonatkozású jelenetek: a jobb oldali mellékhajó második ablakán a máriapócsi Madonna-kép (ld.: 1.) történetét mutatják be, a harmadik ablakon pedig, Dollfuss kancellár közelében (ld.: 12.), a máriazelli zarándokok között áll Nagy Lajos magyar király is, kezében magyar címerpajzsot tartva.

Az Universitätsstraßén, majd a városháza mögött vezető Landesgerichtsstraßén és az Auersperg-Straßén keresztül jutunk el Bécs egyik legjelentősebb magyar múltú műemlékéhez, a Trautson- (korábbi nevén: Testőr- vagy Gárda-) palotához, az osztrák Igazságügyi Minisztérium mai székhelyéhez. Az épületet a művészettörténészek a legnevesebb osztrák barokk építész, az idősebb Fischer von Erlach egyik legkiérleltebb és legszebb alkotásának tartják. Ezért nem véletlen, hogy homlokzatának és előcsarnokának kiképzése még sokáig követendő példaként szolgált a városi paloták tervezőinek. 1710 és 1712 között építették a Trautson-hercegek számára. 1760-ban, az ugyanebben az évben Mária Terézia alapította magyar királyi nemesi testőrség, a "gárda" otthona lett, s - egy rövid megszakítással 1848 vége és a kiegyezés között - az is maradt a Monarchia fölbomlásáig.

Az első testőrök között voltak a szellemileg Bécsben felnövő, itteni életük és (egyébként nem túl nehéz) szolgálatuk alatt európai látókörhöz jutó fiatalok, a felvilágosodás szellemének magyar úttörői, az ún. testőrírók: Barcsay Ábrahám, Báróczy Sándor és a legkiemelkedőbb, Bessenyei György. De a későbbiekben itt lakott Kisfaludy Sándor, Görgei Artúr és Klapka György is. A testőrség feloszlása után az Osztrák-Magyar Monarchia közös javainak fölosztásával foglalkozó magyar hivatalok székhelye, emellett pedig magyar állami ösztöndíjasok szállása lett a palota. Az első két ösztöndíjas 1920 októberében költözött be az ugyanekkor létrehozott Bécsi Magyar Történeti Intézetbe. 1924 őszén pedig - szintén a Testőrpalotában - megnyilt a Collegium Hungaricum, amelyben a történészeken kívül már valamennyi tudományterületről fogadtak magyar ösztöndíjasokat.

A két világháború közötti időszakban - a Klebelsberg Kuno kultuszminiszter nevével összekapcsolódó tudománypolitikai törekvések eredményeként - a legkiválóbb magyar tudósok, az akkor formálódó, később azzá is váló "értelmiségi elit" képviselői voltak a két intézet állami ösztöndíjas tagjai és vendégei. A két intézetbe összesen kb. 700 esetben mintegy 500-an kaptak ösztöndíjat. (Az esetszám és a személyek száma közötti különbség abból adódik, hogy sokan nem egy, hanem két vagy akár több alkalommal voltak a Történeti Intézet és a Collegium Hungaricum tagjai.) Az ösztöndíjasok 3-6 hónapos vagy még inkább 1-2 éves időtartamra jöttek Bécsbe. Sok százan pedig - mindenekelőtt a tapasztaltabb kutatók és az egyetemi, főiskolai tanárok köréből - rövidebb kutatások céljából, "vendégekként" laktak a Testőrpalotában. Fiatal tehetségként hosszabb ideig tartózkodott itt a világhírű ókorszakértő, Alföldi András, több neves művészettörténész, így Balogh Jolán, Fleischer Gyula (Julius Fleischer) - a bécsi tudományegyetem magántanára -, Genthon István és Zádor Anna, számos német nyelvterületen is ismert történész, mint Benda Kálmán, Deér József, Domanovszky Sándor, Hajnal István, Jánossy Dénes - a Haus-, Hof- und Staatsarchiv magyar munkatársa -, Kosáry Domokos - a Magyar Tudományos Akadémia nyugalmazott elnöke - és Mályusz Elemér; itt időzött a nagy magyar politikai gondolkodó, Bibó István és méltatlanul elfeledett tanára, a jogfilozófus Horváth Barna; a neves író, irodalomtörténész és volt kultuszminiszter, Keresztury Dezső; a magyarországi német nyelvjárások és nyelvfejlődés legjobb ismerője, Mollay Károly. A bölcsészek túlsúlyát az indokolta, hogy a germanistákat itt lehetett a legolcsóbban nyelvterületen (tovább)képezni, s hogy mindmáig Bécsben van az utóbbi 400 esztendő magyar történelmére vonatkozó forrásoknak ha bőségében nem is, de értékében mindenképpen a fele. "Elvégre nem tudunk változtatni azon a tényen, hogy négyszáz éves múltunk legfontosabb levéltári, sőt művészeti dokumentumait a bécsi levéltárak, a bécsi Nationalbibliothek, sőt bizonyos fokig a bécsi nagy múzeumok őrzik és hogy a magyar tudósok és művészek százszámra Bécsben tökéletesítették tanulmányaikat. Ha Béccsel megszakad az összeköttetés, akkor megszakad az összeköttetésünk a saját múltunkkal" - jelentette ki 1946-ban a Collegium Hungaricum és a Történeti Intézet akkori igazgatója, Miskolczy Gyula.

A Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatói (akik egyben a Collegium Hungaricum vezetői is voltak) sok szállal kötődtek Bécshez és Ausztriához. Károlyi Árpád (igazgató 1920-tól 1928-ig), a Haus-, Hof- und Staatsarchiv igazgatója (ld. 11.), Eckhart Ferenc (1928-1929), a Hofkammerarchiv dolgozója, Angyal Dávid (1929-1935) Magyarország történetéből Habsburg Ottó magántanára, Miskolczy Gyula (1935-1948) a Hofkammerarchiv munkatársa, majd a Haus-, Hof- und Staatsarchiv magyar delegátusa és a bécsi egyetem vendégprofesszora volt (ld. 22.). A Collegium Hungaricum egyetlen önálló igazgatója, Lábán Antal (1924-1933) pedig a Theresianumban, majd magántanárként a bécsi egyetemen oktatott magyar irodalomtörténetet. Az igazgatók munkáját történészek és/vagy levéltárosok segítették.

1949-től - a magyarországi kommunista hatalomátvétel és a kelet-nyugati viszonyt meghatározó hidegháborús korszak következtében - ha jogilag nem is, de a gyakorlatban szünetelt a bécsi magyar kulturális-tudományos intézmények működése. 1961-ben a Testőrpalotát is eladta a magyar állam, annak anyagi és eszmei értékeit, magyar múltját és kultúrtörténeti jelentőségét semmibe véve. Az épületet a mai tulajdonos, az igazságügyminisztérium a hatvanas évek végén átalakította. Kívülről megőrizte korábbi formáját, ám belül, a barokk szobák helyén, modern irodákat hoztak létre. Mindössze a méltán híres főlépcsőházat, a nagy dísztermet - benne magyar testőrkapitányok portréival -, a kis dísztermet és a korábban kerti kijáratot biztosító helyiséget, a Sala terrenát hagyták meg eredeti alakjában. A palota Lerchenfelder Straße felőli oldalán 1997 márciusában avatták fel a magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium által adományozott Bessenyei György mellszobrot, Fekete Tamás szobrászművész alkotását.

A Collegium Hungaricum 1963-ban költözött mai épületébe (1020, Hollandstraße 4.). Feladatai a korábbiakhoz képest lényegesen módosultak: immár nemcsak tudományos műhelyként, de kulturális intézetként is működik. A Collegium újjáalakításától kezdve fogad magyar állami ösztöndíjasokat. A kizárólag posztgraduális ösztöndíjasok többsége változatlanul bölcsész, illetve társadalomtudós. A Collegium az épületben lakó állami ösztöndíjasok fogadása, munkájuk figyelemmel kísérése mellett igyekszik segíteni a Bécsben egyéb ösztöndíjakkal - vagy akár azok nélkül - tartózkodó magyar tudósoknak és az itt tanuló kb. 500 magyar állampolgárságú egyetemistának, aktív szerepet játszik az osztrák-magyar kulturális és tudományos kapcsolatok erősítésében. Kulturális rendezvényeivel - kiállítások, filmvetítések, gyermekprogramok, konferenciák, tudományos előadások - és nyelvtanfolyamok indításával pedig a két nép közötti, hagyományosan jó kapcsolatok további elmélyítésére törekszik.

A Trautson-palotától pár percnyi sétával érhetjük el a Mária Terézia-emlékművet. A Művészettörténeti és a Természettudományi Múzeum közötti parkban trónoló szoborkolosszus több művész munkájaként, 1874-től 1887-ig készült. Mária Teréziát mint az államot megreformáló uralkodónőt, legjelesebb hadvezéreinek, államférfiainak, a kortárs tudósok és művészek társaságában jelenítették meg, s e körben magyarokat is felfedezhetünk. A császárnő jobb keze felőli fülkében - Haugwitz gróf, a császárnő belügyminiszterének szobra mögött - balról az első gróf Grassalkovich Antal, kamaraelnök (tehát a királyi pénzügyek irányítója), aki híres gödöllői barokk kastélyában Mária Teréziát is vendégül látta; mellette Samuel von Bruckenthal báró, erdélyi kancellár áll. (Ő hozta létre az erdélyi szászok mindmáig legjelentősebb, nagyszebeni /Hermannstadt, Sibiu/ közgyűjteményét és tudományos intézményét, a Bruckenthal Múzeumot és Könyvtárat.) A trón támlája alatti fülkében a Monarchia legmagasabb katonai kitüntetésének, az 1757-ben alapított Mária Terézia Rendnek két magyar tulajdonosa (mindketten az elsők között részesültek e megtiszteltetésben), Nádasdy Ferenc és Hadik András egymás mellett, balról az elsőként és másodikként foglalnak helyet, von und zu Liechtenstein táborszernagy mögött. Mária Terézia bal keze alatt pedig - Gerard van Swieten, a császárnő háziorvosa és tudományos tanácsadója szobra mögött - a fülkében balról a másodikként Pray Györgyöt, a XVIII. századi magyar történettudomány legnagyobb képviselőjét, a forráskritikai alapokon nyugvó magyar történetírás megteremtőjét láthatjuk. Prayt Mária Terézia "historiographus regius", azaz "királyi történetíró" címmel tüntette ki. A róla elnevezett kódexben ő fedezte fel a legrégibb magyar nyelvemléket, a Halotti beszédet.

Európa egyik leggazdagabb múzeuma, az 1891-ben megnyitott, építészetileg az olaszországi reneszánsz formavilágát idéző Kunsthistorisches Museum lépcsőházának mennyezetén Munkácsy Mihály 10x10 méteres freskóját, "A művészet felmagasztalását", a művész egyik leghíresebb munkáját láthatjuk. Munkácsy már 1865 első felében több mint fél esztendőt töltött Bécsben a Képzőművészeti Akadémia hallgatójaként. A bérház, ahol megszállt (1080 Bécs, Wickenburggasse 7.), ugyanolyan formában áll, mint akkoriban. A "Kunsthistorisches"-ben lévő falfestményt már ünnepelt mesterként, az uralkodóház megbízására készítette több évi munkával. Az 1889-re befejezett kép középpontjában a korrigáló Tizian, jobbra az előtérben pedig Michelangelo áll. A háttérben Munkácsy önmagát is megörökítette.

A rendkívüli értékű műalkotásokat őrző, a korábban különböző helyeken lévő császári gyűjtemények összevonásával létrejött múzeumban további magyar vonatkozású tárgyak is helyet kaptak. (Annak ellenére, hogy az Ausztria és Magyarország között a múzeumi és a könyvtári állomány rendezéséről 1932-ben aláírt szerződés értelmében igen sok magyar vagy Magyarországon talált műtárgyat és szállítottak vissza Magyarországra a Művészettörténeti Múzeumból, a Nemzeti Könyvtárból /ld. 17./ és a Schatzkammerből /ld. 18./.) Az antik gyűjteményben (Antikensammlung) csodálhatjuk meg a 23 színarany tárgyból álló nagyszentmiklósi kincset, amelyet a XVIII. század legvégén találtak meg, s hoztak Bécsbe. Ugyanúgy, ahogyan a szintén ekkor meglelt szilágysomlyói kincset is. A nagyszentmiklósi kincs eredetéről mindmáig vitatkoznak a művészettörténészek és a régészek. A magyar tudósok többsége azonban úgy véli, hogy a IX. századi (esetleg a X-XI. század fordulója körüli) ötvösművészet e remekei magyar eredetűek. A szilágysomlyói kincs pedig valószínűleg előkelő germán családé volt a IV. században. A Kunstkammerben láthatjuk Mária magyar királynő bronz mellszobrát (a XVI. század közepéről) és a Mátyás királyt ábrázoló márvány domborművet (valószínűleg 1490-ből, Mátyás halála előttről). (Ld. még: 17. és 18.)

A bécsi Hősök teréről (Heldenplatz) nyílik az Osztrák Nemzeti Könyvtár és a Kunshistorisches Museumhoz tartozó fegyvergyűjtemény (Hofjagd- und Rüstkammer) főbejárata. A fegyvergyűjtemény a maga nemében a leggazdagabb a világon. Itt is számos magyar vonatkozású műtárgy van kiállítva: Mátyás király kardjától kezdve II. Lajos király vértezetén, magyar huszárkardokon és egyenruhákon, a szigetvári hős, Zrínyi Miklós sisakján és szablyáján, Báthori István erdélyi fejedelem díszvértjén és sisakján át II. Apafi Mihály erdélyi fejedelem páncélingjéig és fegyvereiig.

Maga a könyvtár több szervezeti egységből tevődik össze: a Heldenplatz felőli, XX. század elején fölépített szárnyon térhetünk be a folyóiratgyűjteménybe és az olvasótermekbe (Druckschriftensammlung), valamint az arckép- és a fényképtárba (Porträtsammlung und Bildarchiv). A Josefsplatzon pedig az egykori udvari könyvtár - az idősebb, majd a fiatalabb Fischer von Erlach tervezte, 1735-ben befejezett - csodálatos barokk épülete ad otthont a földgömbmúzeumnak (Globenmuseum), a kézirat- és ősnyomtatványtárnak (Handschriften und Inkunabelsammlung), a térképtárnak (Kartensammlung), az ún. Ágostonos-olvasóteremnek (Augustiner-Lesesaal) és a díszteremnek (Prunksaal). Bár a könyv- és folyóiratállományban, az arckép- és fényképtárban is rengeteg magyar anyagot őriznek, számunkra mégis az utóbbi, a Josefsplatz felől megközelíthető gyűjtemények a fontosabbak. Mindenekelőtt a kézirattár, ahol számos magyar vonatkozású anyagot találhatunk.

A Heldenplatzról a Burgban továbbsétálva, hamarosan a Schweizertorhoz, az I. Ferdinánd uralkodói címeit fölsoroló, vörös-arany-fekete reneszánsz kapuhoz (1552-ből), ezen keresztül pedig a Schweizerhofba, a Burgbéli palotaegyüttes legrégibb részébe jutunk. Itt van a hajdani, a középkortól bizonyíthatóan mindig is a Burg különböző helyiségeiben őrzött császári kincstár, mai nevén a Weltliche und Geistliche Schatzkammer (világi és egyházi kincstár) kiállítótermeinek bejárata.

A világi gyűjtemény a német-római császárság és a Habsburg Birodalom, ezáltal pedig - ha kisebb mértékben is, de - a magyar királyság történetét szemlélteti a hatalmi jelvények, a kitüntetések és a drágakincsek bemutatásával. A termek sorszámozása szerint haladva: a magyar királyi heroldok (azaz címertartók) egyenruhája és pálcái, a Szent István Rend ornátusa - majd egy későbbi teremben a nagykeresztje - (ld. 10.) és a legértékesebb itteni magyar kincs: Bocskai István fejedelem koronája is a kincstárat gyarapítja. A gyöngyökkel és drágakövekkel díszített Bocskai-korona két kiló színaranyból készült, ún. zárt korona, török aranyművesek mestermunkája, valószínűleg a XVI. század végéről. I. Ahmed török szultán adománya volt, Bocskai nem koronáztatta meg magát vele. Az 1606-ban megkötött bécsi béke értelmében, egy 1609-es országgyűlési törvénycikk rendelkezése szerint kellett a koronát a császári kincstárnak átadni. Az első világháború után hosszú viták folytak - s részben folynak még ma is - arról, kit is illet valójában a korona, amely az 1932-ben kötött megállapodás (ld. 16.) értelmében sem került vissza Magyarországra. Úgy tűnik, mára a koronát korábban visszaigénylő Magyarország és a területi elv alapján ugyanezt tévő Románia is belenyugodott abba, hogy e páratlan kincs a Schatzkammer tulajdona. A kincstárban csodálhatjuk meg a Budapest város ajándékaként Rudolf trónörökös és Stefánia hercegnő esküvőjén átadott, rubinnal, opállal és brilliánsokkal díszített ékszereket, s itt látható az a török eredetű kard is, amelyet Mária Terézia pozsonyi koronázásakor hordott (ld. 10.). Nagy Károly király színarany kardja, amely alakjára nézve a honfoglalás kori magyar szablyákhoz hasonló, sokak szerint a honfoglaló Árpád - esetleg édesapja, Álmos - kardjával azonos, s csak a XI. század közepén került Németországba. Az egyházi kincsek között Szent István erszénye, Nagy Lajos aranyozott - a magyar, az Anjou és a lengyel címerrel díszített - keresztje és magyar misekelyhek érdemes a figyelmünkre.

A Schatzkammerből a Hofburgon keresztül érünk a volt Birodalmi Kancellária szárnyához, ahol egy magyar személyiségről, gróf, később már herceg Batthyány Károly Józsefről elnevezett udvar található. Batthyány tábornagy, majd hadseregfőparancsnok volt, s ő irányította a későbbi II. József és II. Lipót nevelését is.

A Hofburgból a Michaeler-kapun jutunk ki a Szent Mihály térre (Michaelerplatz), ahol a tér közepén feltárt falmaradványok kiválóan szemléltetik, hogyan épült egymásra a római, a középkori és az újkori Bécs. Az Augustiner Straßéra kanyarodva érkezünk a Josefsplatzra. II. József császár emlékműve mögött az Osztrák Nemzeti Könyvtár (ld. 17.) régebbi, barokk épületének bejáratát pillantjuk meg.

Az innen nyíló kézirattárban számos magyar kéziratos könyvet, közöttük 32 Corvinát (XV. század vége, XVI. eleje), Vitéz János 8 kódexét, a kétkötetes Csatári Bibliát (1150 körül), Balassi Bálint 1957-ben megtalált "Szép Magyar Komédiájának" teljes (másolatos) kéziratát és ezen kívül is igen sok magyar vonatkozású kéziratot őriznek (és még sokkal többet őriztek 1932, a múzeumi és könyvtári állományról szóló megegyezés előtt /ld. 16./). A kézirattár, tágabban pedig az egész udvari könyvtár fejlesztésében komoly szerepe volt a XVI. század egyik legkiválóbb polihisztorának, Zsámboky Jánosnak (Johannes Sambucusnak). Zsámboky 16 évesen írott első munkája Bécsben jelent meg, s hosszú ideig tartó európai tanulmányi körútja után is ide tért vissza. Ferdinánd császár hívására jött, Miksa császár költője, orvosa és udvari történetírója, majd császári tanácsosa lett. Több mint 3300 kötetes, abban a korban hihetetlenül gazdag - részben kéziratos munkákat, közöttük Corvinákat is tartalmazó - magánkönyvtárát csekély anyagi ellenszolgáltatásért adta császári tulajdonba. A díszterem - a legnagyobb barokk könyvtárhelyiség egész Európában - díszítése és kupola alatti, Daniel Gran által 1730-ban festett freskója elkápráztató. Gran festménye a könyvtár épületet emeltető VI. Károly császár (magyar királyként III. Károly király), Mária Terézia édesapja koronázását és az általa vezetett hadjáratokat mutatja be - a korszakra jellemzően, allegorikus módon. A kép egyik sarkában "D. M. ?= Dis Manibus, azaz: az isteneknek és a szellemeknek? Mathias Corvinus" felirattal két angyal tart egy táblát, amelyen Mátyás király mellképe látható.

Szintén a Josefsplatzon, a császár lovasszobra előtt található a Pálffy-palota. Az 1575 körül épült palota 1684-ben került a Pálffy grófok kezébe. Valaha itt mutatkozott be a bécsi közönségnek a hat esztendős Mozart, s állítólag - szűk körben - a Figarot is itt adta elő először (erre emlékeztetne a palota Figaro-terme). A reneszánsz homlokzatát még ma is őrző palotát 1875-ben építették át, s második emeletet csak a világháborút követő restaurálás során húztak föl rá.

Az Augustiner Straßén sétálunk el az Operáig, innen a Kärtnerstraßén, Bécsnek - a Graben mellett - a legforgalmasabb és legelegánsabb sétálóutcáján megyünk tovább. A szerencséjüket a Casinoban (41. szám) kísértő vendégek talán nem is tudják, hogy a játékbarlangnak otthont adó palota 1871-től mindmáig az Esterházy grófok - nem a hercegi ág! - tulajdonában van. A XVII. század közepe táján épült, jelenlegi homlokzata 1785-ből való. Ez az egyetlen ház a Kärtnerstraßén, amely a későbbi változtatásokat és a második világháborút is sértetlenül átvészelte.

A belváros egyik legszebb, többnyire a nagy turistajárások idején is csöndes, nyugodt utcácskája az Annagasse. A 10. szám alatt volt Nádasdy Ferencnek, Mária Terézia tábornokának (ld. 15.) palotája. Nádasdy 1775-ben vette meg, itt halt meg 1783-ban. A palotát a múlt század húszas éveiben lebontották, helyén emelték 1825 körül a mai épületet, amely 1840-től 1885-ig a Batthyányak tulajdonában volt. Batthyány Lajos kivégzéséről állítólag e házban értesült édesanyja, s úgy tartják, ekkor átkozta meg Ferenc Józsefet. Sokan ennek az átoknak tulajdonítják Rudolf trónörökös, Erzsébet királyné és Ferenc Ferdinánd erőszakos halálát.

A Kärtnerstraße következő mellékutcájában, a Johannesgasse 6. szám alatt találjuk az Osztrák Állami Levéltár egyik osztályát, a - mindenekelőtt a Monarchia pénzügyi iratanyagát őrző - Hofkammerarchivot (ld. még 11.). (A levéltár másik oldala az Annagasse 5-ös szám alól nyílik.)

Az épület eredetileg egy osztrák nemesember háza, a XV. század végétől a kleinmariazelli bencés apátság kolostora volt. II. József rendeletére a kolostort föloszlatták, majd a Johannesgasse felőli szárnyat 1843-1846-ban Paul Sprenger a Kamarai Levéltár céljára alakította át, biedermeier stílusban. Ez volt az első, kifejezetten levéltári rendeltetéssel készült és berendezett épület a Birodalom osztrák felében. Az építész kiválóan teljesítette a vele szemben támasztott elvárásokat, amit az is bizonyít, hogy a levéltár még ma, másfél évszázad múltán is tökéletesen betölti funkcióját. Közép-Európa legrégibb, a XIX. század közepétől folyamatosan működő levéltáraként. Franz Grillparzer, a Bánk bán-témát Katona Józsefhez hasonlóan földolgozó drámaíró és költő 1832 és 1856 között volt a levéltár igazgatója: szobája még ma is - az egyetlen, Bécsben eredeti állapotában megmaradt biedermeier helyiségként - ugyanolyan, mint amilyen a múlt század közepén volt.

Magyar szempontból rendkívüli jelentőségű a Hofkammerarchiv: a XVI-XIX. századi magyar gazdaság- művészet- és politikatörténet rengeteg, mindeddig földolgozatlan aktája vár rejtőzködve a kutatókra. Pedig magyar vonatkozású anyagának feltárását már a múlt század végén megkezdték ebben a "közös" levéltárban is. (Maga a levéltár a közös pénzügyminiszterek - közöttük gróf Lónyay Menyhért, Szlávy József, több mint húsz esztendőn át Kállay Benjámin, tíz évig pedig Burián István /ld. 12./ - felügyelete alatt állottak.) Az egyik legélvezetesebb stílusban író és szinte mindig, a nagyközönség számára is érdekfeszítő témákat feszegető történészünk, Takáts Sándor hasznosított a legtöbbet itteni kutatásaiból. Az első világháború előtt itt dolgozott Eckhart Ferenc és Miskolczy Gyula is: később mindketten komoly szerepet játszottak a Testőrpalotában lévő Bécsi Magyar Történeti Intézetben (ld. 14.).

A Hofkammerarchiv történetének legjelentősebb magyar személyisége azonban mégiscsak Thallóczy Lajos. Ő volt a leghosszabb ideig, 1885-től 1916-ig a levéltár igazgatója, s az igazgatók közül ő futotta be a legfényesebb karriert Thallóczy a századforduló és a századelő egyik legtehetségesebb és legkülönösebb figurája. Rendkívüli műveltségű és tudású, nyelvek sokaságát beszélő történész, Ferenc József bizalmasa és Balkán-szakértője. Mindemellett egy hírhedt-híres bécsi magyar kör: a "bűzértanya" "bűzérnagy"-a. A Bécsben élő vagy éppen ott tartózkodó magyar tudósok, művészek és politikusok (köztük miniszterek, sőt miniszterelnökök is) a "bűzértanya" állandó vendégei voltak. A Thallóczy szervezte "estélyek" fő attrakciói Lőwy Árpád saját tolmácsolásában elhangzó pornográf költeményei voltak. (E műfajban kétségtelenül Lőwy a legnagyobb magyar költő. Becsületes polgári nevén, Réthy Lászlóként egyébként nemzetközileg ismert numizmatikus volt.) Thallóczy - levéltárigazgatói tisztének megtartásával, s valószínűleg nem a "bűzér"-összejövetelek miatt, hanem egyéb szellemi képességei okán - egyre feljebb emelkedett a politikai ranglétrán, s 1916-ban már az osztrák-magyar csapatok által megszállt Szerbia polgári kormányzója volt. E minőségében vett részt Ferenc József temetésén - innen Budapestre utaztában, egy vonatszerencsétlenségben vesztette életét.

A Hofkammerarchivhoz képest a Kärtnerstraße másik oldalán, a Neuer Markton találjuk a Kapucinus-templomot (Kapuzinerkirche). Magyar szempontból nem is annyira a templom, mint inkább a kapucinus kripta (Kapuzinergruft vagy Kaisergruft) érdemes a megtekintésre. Ez a kripta a Habsburg-ház családi sírboltja, tizenkét Habsburg uralkodó temetkezési helye. Itt helyezték el - időrendben haladva - I. Mátyás, III. Ferdinánd, I. Lipót, I. József (csak a szívurnája van itt), VI. (magyar királyként III.) Károly, Mária Terézia, II. József, II. Lipót, I. Ferenc, I. Ferdinánd, Ferenc József és a mexikói császár, Miksa érckoporsóit. A legutóbbi kivételével valamennyien magyar királyok is voltak. A család tagjainak veséjét a Stephansdomban (ld. 1.), szívét pedig az Augustinerkirchében (1010, Augustinerstraße 3., a Pálffy-palotával /ld. 19./ szemközt) őrzik.

Az Erdődy-Fürstenberg-palota (Himmelpfortgasse 13.) 1724-ben - Hildebrandt és az idősebb Fischer von Erlach hatását tükrözve - épült az Erdődy grófoknak. A palota elődje 1625-től a Rákócziak, 1677-től az Erdődyek, majd Aspremont tábornok, 1714-től újra az Erdődyek tulajdona volt, évekig lakott benne II. Rákóczi Ferenc. Erre a következő szövegű emléktábla figyelmeztet: "Ennek az épületnek a helyén állt a XVII. század végén az Aspremont-palota. Itt szállt meg gyakori bécsi tartózkodásai idején az 1690-es években II. Rákóczi Ferenc, az 1703-1711 évi magyar szabadságharc vezére." 1806-ban néhány hónapig, Erdődy Péterné Niczky Mária hívására, Beethoven is itt vendégeskedett. A palota 1825-ben került a Fürstenberg-hercegek tulajdonába.

A Himmelpfortgasséről a Seilerstätte, Singerstraße, Riemergasse, Wollzeile, Postgasse útvonalon jutunk el a régi egyetem (Alte Universität) épülettömbjéhez (Bäckerstraße 20. - Dr. Ignaz-Seipel-Platz 1.), amelyet 1623-1627 között, a korábbi egyetemi negyed helyén építették a jezsuiták. Magát az egyetemet 1365-ben alapította IV. Rudolf, akinek rendkívüli szerepe volt Bécs nagyvárossá fejlesztésében.

Mivel a középkori magyar egyetemalapítási kísérletek rendre meghiúsultak, a magasabb egyházi és világi méltóságok felé törekvő korabeli magyar értelmiség kizárólag külföldi univerzitásokon képezhette magát tovább. A közeli Bécs vonzása rövid időn belül erősebbnek bizonyult, mint a XII-XIV. században a magyarországiak által látogatott észak-olaszországi és párizsi egyetemeké. Bécs a magyar peregrináció, azaz a külföldi magyar egyetemjárás központjává vált, s az is maradt évszázadokon keresztül. Volt olyan időszak (a XV. század), amikor a bécsi univerzitás hallgatóinak több mint egyötöde a "natio hungaricának" - a Magyarországról származó diákok "szervezetének" - tagja volt. (Az igazság kedvéért persze hozzá kell tenni azt is, hogy a "natio hungarica" tagjai közé sorolták a lengyeleket, a cseheket és a morvákat is.) A hallgatók mellett a XV. századtól számos tanár is magyar származású volt. Előadott itt Sylvester János és Zsámboky János (ld. 17.). A későbbi időszakból pedig csak egy példát idézve, itt oktatott "az anyák megmentője", Semmelweis Ignác, akinek három emlékműve is van Bécsben. (Az Új Egyetem, a Neue Universität árkádjában, valamint a következő helyeken: 1090, Spitalgasse 23. és 1180, Bastiangasse 36-38.) Az "új" egyetem Votivkirchéhez (ld. 13.) közeli főépületét (1010, Dr.-Karl-Lueger-Ring 1.) 1884 októberében avatták föl.

A régi egyetemtől a Jezsuita vagy régebbi nevén az Egyetemi Templom és az Osztrák Tudományos Akadémia - korábban ebben volt az egyetem aulája -székháza mellett elhaladva a Sonnenfels- vagy a Bäckerstraßén át jutunk a Hoher Marktra. A tér túloldalán nyílik a Wipplingerstraße. Ennek elején (8-10. szám) van a régi városháza (Altes Rathaus) épülete. (Több mint fél évezreden át, egészen a múlt század végéig ez volt a bécsi városháza.) Főhomlokzatát a XVII-XVIII. század fordulóján, esetleg az idősebb Fischer von Erlach tervei szerint - de mindenképpen az ő hatására - alakították ki.

A belső udvarban találjuk a Bürgerstubét, a tanácsurak termét, amely szinte ugyanúgy néz ki, ahogyan a jó háromszáz évvel ezelőtti metszeteken látjuk. A sárospataki "sub rosa" összeesküvésben részt vett Nádasdy Ferencet itt fejezték le 1671. április 30-án. (Társait, Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet a bécsújhelyi várban végezték ki.) Német nyelvű emléktábla emlékeztet minket erre az eseményre. A városháza Salvatorgasse felőli oldalán találjuk a Salvatorkapellét. A kápolna, ahol kivégzése előtt Nádasdy Ferenc imádkozott, megőrizte a XIV. század második felében kialakított formáját. Mindössze a csodaszép reneszánsz kapuzat való a XVI. század elejéről. A Salvator-kápolnától a Judenplatzon, az Am Hofon, a Steindl-, a Milch- és a Goldschmiedgassén keresztül térhetünk vissza belvárosi sétánk kiindulópontjához, a Stephansplatzhoz. A dóm mögött érdemes még megtekintenünk a Magyar királyhoz címzett szállodát (Hotel zum König von Ungarn, 1010 Domgasse 7.), amely a Bécsbe látogató magyar főurak kedvelt szálláshelye volt. Még ma is több szoba őrzi magyar családok nevét.

Bécsi magyar nyomokat kutató kirándulásunk végén néhány, az I. kerületen kívüli magyar vonatkozású látnivalóra szeretnénk fölhívni a figyelmüket. Mindenekelőtt azokét, akik nemcsak egy-két napot, hanem ennél hosszabb időt töltenek a császárvárosban. A kerületek sorszáma szerint haladva (a teljességre való törekedés nélkül) a következő emlékhelyek fölkeresését javasoljuk:

Grassalkovich-kastély: 1020, Obere Augartenstr. 40. (1787-ben került Grassalkovich Antal /ld. 15./ tulajdonába.)
Belvedere: 1030, Rennweg 6. (A Felső-Belvedere épületében hozták a német és az olasz döntőbírák 1938-ban, illetve 1940-ben az I. és a II. bécsi döntést, amelyek alapján a Felvidék és Kárpátalja déli sávját, valamint Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz.)
Hadtörténeti Múzeum (Heeresgeschichtliches Museum): 1030, Arsenal. (Számos magyar vonatkozású szobor, festmény, címer, egyenruha, fegyver és más kiállítási tárgy.)
Bécs Városának Múzeuma (Museum der Stadt Wien): 1040, Karlsplatz. (Magyar vonatkozású festmények, rézkarcok és műtárgyak - többek között rézkarcok Nádasdy Ferenc /ld. 26./ kivégzéséről, olajkép Libényi József Ferenc József elleni merényletéről /ld. 13./.)
Theresianum: 1040, Favoritenstr. 15. (Mária Terézia 1746-ban hozta létre főúri, később nemesi családok gyermekeinek nevelésére. Számos magyar tanára és sok-sok magyar tanulója - a beiratkozottak kb. egytizede - volt az intézménynek.)
Lehár-ház: 1060, Theobaldgasse 16. (Lehár Ferenc 1908-ban megvásárolt palotája.)
Esterházy-palota: 1060, Amerlingstr. 6. (Ez a nyári palota is az Esterházyaké volt, Bécs városa 1868-ban vette meg közösségi célokra.)
Mariahilfi plébániatemplom: 1060, Mariahilferstr. 65. (Esterházy Pál Szűz Mária tiszteletére építtette 1686-1689 között.)
Munkácsy egykori lakóháza: 1080, Wickenburggasse 7. (1865 első felében itt lakott a bécsi Képzőművészeti Akadémia festészeti osztályán tanuló Munkácsy Mihály.)
Pazmaneum: 1090, Boltzmanngasse 14. (A Pázmány Péter esztergomi érsek által 1623-ban alapított intézmény 1901-ben költözött mai otthonába. 1971-1975 között Mindszenty bíboros is itt lakott.)
Somogyi-udvar: 1140, Hütteldorfer Str. 150-154. (Az 1927/28-ban emelt udvar, a korabeli bécsi szociális építkezések egyik jellegzetes példája, Somogyi Béla magyar szociáldemokrata újságíróról kapta a nevét.)
Sina- vagy Zichy-palota: 1140, Beckmanngasse 10-12. (Klasszicista, a XIX. század elején a Zichy grófoknak emelt palota, a XIX. század végétől a híres Sina-bankárcsalád tulajdonában. Jelenleg a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nagykövetsége.)
Andrássy-villa: 1190, Hohe Warte 5. (Az 1863-ban épített villát Andrássy Franciska grófnő 1902-ben adományozta Bécs városának egy keresztény leány-árvaház céljára. Andrássy Franciska emlékműve is itt található.)
Döblingi elmegyógyintézet (Nervenanstalt zu Döbling): 1190, Obersteinerg. 18-24. (E szanatóriumban élt tizenkét esztendőn keresztül Széchenyi István, a "legnagyobb magyar". 1860. április 7-8 éjjelén itt lett öngyilkos. A kertben 1960-ban és 1985-ben felállított emléktáblája, az épület - jelenleg kerületi bíróság - előtt 1990-ben avatott bronz mellszobra /Gasser 1859-ben készült alkotásának másolata/ található. A Magyarországon született német költő, Nikolaus Lenau is itt töltötte élete utolsó éveit, 1850-ben szintén itt vetett véget önkezével életének.)
Schikaneder-Lehár-kastély: 1190, Hackhofergasse 18. (Alapjaiban barokk palota, 1932-től 1944-ig Lehár Ferenc tulajdonában. Lehár emlékszoba, a homlokzaton Lehár-bronzplakett.)
Stammersdorfi plébániatemplom (Stammersdorfer Pfarrkirche St. Nikolaus): 1210, Liebleitnergasse 3. (Az Esterházy-család sírjai.)