XXII Kohilai Szimpózium

Ráthonyi Kinga vizuális művész bemutatkozása

Dátum:  július 9. - augusztus 1.
Időpont: 15:00
Helyszín:  Tohisoo udvarház
Viljandi mnt 37, Kohila, 79804 Rapla maakond
null

Intézetünk évek óta kapcsolatban áll a Kohilai Szimpóziummal, amely Észtország egyetlen és nemzetközileg is jelentős fatüzelésű kerámiaműhelye. A kerámiaművészet esetében a két ország között hagyományosan jó a kapcsolat, az Észt Képzőművészeti Akadémia kerámiatanszékét az 1920-as években Jakó Géza kerámiaprofesszor alapította és viszonylag rendszeresek a kétoldalú látogatások, tapasztalatcserék művészek között. A szimpóziumon is viszonylag több alkalommal volt magyar művész, 2017-ben Lakatos Ábel, 2018-ben Bereczki Urmas magyar-észt kerámiaművészek, a magyar részvétel érdekében pedig több alkotót ajánlottunk már korábban is a Szimpózium figyelmébe. Az észt szervezőkkel együttműködésben idén Ráthonyi Kinga, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a KözTér18 Közösségi Alkotótér koordinátora vesz részt. 

Az idei szimpózium középpontjában az agyag és a költészet áll - a szimpóziumon Triin Paja költőnő lesz a vendég, aki a helyszínen interakcióba lép az alkotási folyamattal és a kerámiaművekkel, és az írott szó gyümölcseit a szimpózium végén megrendezésre kerülő közös kiállítás megnyitóján mutatja be. 

A záróeseményre külön Tallinn-Kohila-Tallinn busz indul, amelyre a Facebookon keresztül lehet regisztrálni (lásd a fesztivál FB-oldalán).

A projektet Lumi Kristin Vihterpal és Jekaterina Kultajeva vezeti. A szimpózium tagjai: Andres Allik kemencemester, Kris Ojasuu és Joonas Parve asszisztensek, Aigi Orav programkoordinátor, Külli Kőiv kulturális programkoordinátor, Merike Hallik ifjúsági programkoordinátor, Annika Haas fotós, Evi Pärn média- és kommunikációs szakember, Juss Heinsalu és Evelin Saul projekt-tanácsadók, Liisa Taul, Ene Paaver, Ly Rumma önkéntesek, valamint sokan mások.

Kinga így nyilatkozik művészetéről:

"Szakmai tevékenységem három területre oszlik: tanítás, közösségi művészeti projektek és autonóm képzőművészet. Ez a három tevékenység kiegészíti és felerősíti egymást, mindegyik a többi révén szerzett tapasztalatok alapján fejlődik. A tanítás rendet követel, a közösségi művészeti projektek az együttgondolkodás szinergiáját hozzák, az autonóm szobrászat a szabadság erejét adja.

Kedvenc anyagom a porcelán. Szeretem a szabadkézi építési technikákat. Sosem tudom megunni a kerámia valódi varázsát - sosem lehetsz biztos benne, hogy pontosan mi jön ki a kemencéből, amíg ki nem nyitod az ajtót!

Mind a tanítási gyakorlatomban, mind a szobrászati munkáimban foglalkozom fatüzeléses technikával is. Érdekesnek találom a törékeny porcelánszerkezetek fatüzelését - szeretem az ilyen égetéssel elért befejező hatásokat. Élvezem a fatüzelés folyamatát, amely nagyszerű közösségi tevékenység is.

Munkáimban a 2010-es évek óta jelentős szerepet kapnak a szövegek is. Utolsó kiállításom címe “Verselemzés - egy párhuzamos valóság indiántérképe” volt. Megnyitó beszédében Kemény István költő sokat elmond az irodalomhoz való viszonyomról. Ennek a Jelenkor-ban olvasható szövege (lásd oldalt linken)".

Kingával az alábbi nyilvános rendezvények keretében találkozhatnak a kerámia szerelmesei a szimpózium során:

  • július 15: Nyitott műhelyek
  • július 20: Beszélnek a művészek
  • július 27: “Kerámiaművészet az állatvilágban” c. előadás
  • július 31: Kiállításmegnyitó és koncert

Szeretettel várunk mindenkit!

(A nyitókép Annika Haas észt fotóművész munkája)

Partnerünk