A kortárs magyar fotográfia mesterei sorozatunk keretében ezúttal Bánkuti András Punkok c. kiállítását mutatjuk be.
A megnyitóra Intézetünk galériájában szeptember 8-án 18.00-kor kerül sor a művész jelenlétében - regisztrálni a jobboldalt lévő linken keresztül lehet!
András pályafutása alatt kétszer fényképezett magyar punkokat – a 80-as évek elején és tíz évvel később. A budapesti punk közösség, mint Európa minden nagyobb városában, az 1980-as években meglehetősen elszigetelt volt. Feltűnő öltözködésükkel tűntek ki a tömegből, és Andrást – aki a mindennapok megörökítésére törekedett –, érdekelte az életük. Nem lett része a mozgalmuknak, de a ’80-as évek végéig sok rendezvényükön, koncertjükön és privát partijukon részt vett.
Megkereste ezeket a fiatalokat budapesti találkozóhelyeiken, elkísérte őket a bulikba. Felment hozzájuk, bemutatkozott és elmondta nekik egy nagyobb fotóesszé tervét, amely az életükről szól. Néhányan beleegyeztek, hogy szerepeljenek a képein, mások nem bíztak benne, és azt mondták, nem bánják, ha a közelben van, de nem szabad képeket készítenie róluk. Minden héten visszatért hozzájuk, és mindig vitt nekik az előző héten fotózott fényképekből néhány darabot ajándékba nekik. Ne felejtsük el, hogy ez a digitális fényképezőgépek előtt volt. Hamarosan szinte mindannyian beleegyeztek a képek elkészítésébe, nagyon kevés problémája volt velük, az emberek nem voltak olyan agresszívek, mint manapság.
Találkozott néhány „divat punkkal” is, akik mindennapi ruhájukban jöttek a partikra, átöltöztek a WC-ben és 3-4 óra elteltével, miután a buli véget ért, visszaváltoztak konzervatív fiatalokká és hazamentek. Ők nem igazán érdekelték Andrást. Valódi punk embereket szeretett volna megismerni.
A ’80-as években a magyar médiában a punkok léte tabu téma volt, így kevés reménye volt arra, hogy képeit publikálhatja. Fotóit először egy rendőri magazinban tették közzé, a CPG nevű együttes bulijával kapcsolatban mint bizonyítékokat mutatták be. Mivel a fotók szerzőjét nem ismerték, a rendőrök nem jutottak el hozzá, de elővigyázatosságból elrejtette a negatívokat. Nem csak saját maga miatt, hanem a képeken szereplőkért is aggódott. Nem akart senkit veszélybe sodorni.
Tíz év alatt sokat változott a világ Magyarországon. A 80-as években a punk zenekarok csak egy napot tölthettek el a kulturális központokban, míg a 90-es években már saját klubjaik voltak, azokat saját művészek dekorálták. A punk mozgalom elérte, hogy elfogadták az életmódjukat, s zenéjüket a műfajok egyikeként. A punk már nem volt tabutéma, a róluk szóló publikációkat csak a fotósok vagy folyóirataik szerkesztőinek ízlése korlátozta, a cenzúra nem.
