70178, Christophstr. 7.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
Idei megemlékezésünk részeként a 2000-ben alakult, és azóta is nagy sikerrel fellépö Egri-Pertis zongoraduó a koncertet intézetünkben. A két zenész mesterien szinkronizált, harmonikus és stílusos játékával olyan előadást mutat be, amely a felszínes ragyogás helyett a belső muzikalitást tartja szem előtt. A zongorista házaspár számos kitüntetés-, többek között a Liszt Ferenc-díj birtokosa. Stuttgartban Erkel, Dohnányi, Weiner, Bartók és Liszt műveit hallhatja a közönség.
A rendezvény ingyenes, bejelentkezést kérünk: uki-s@uki-s.de
A koncert látpgatása az aktuális járványügyi szabályok betartása mellett lehetséges.
