Kabai Lóránt 1977-ben született Miskolcon. 1993 óta rendszeresen publikál, verseit, prózáit és fordításait olyan rangos lapok közölték, mint az Új Forrás, a Kortárs, az Alföld, az Élet és irodalom, a Kalligram. A Műút folyóirat alapító szerkesztője, az ehhez kapcsolódó tehetséggondozó munkája is jelentős. Legutolsó verseskötete tavaly jelent meg Moaré címmel. A Szabó Lőrinc-díjjal kitüntetett költő és vizuális művész számos hazai és külföldi csoportos kiállításon szerepelt grafikáival, fotóival és festményeivel, és tizenkét önálló kiállítása is volt. Regényét Spiegelmann Laura álnéven írta, a szociális médiában kkloor néven ismert.
fotó: Joshua Könyvek
Az egészen hétköznapi szombatnak indult verse a 2020-as bulgáriai "Mai magyar költészet és próza" című műfordítóverseny feladata volt. A zsűri nem adta ki az első díjat, ezért a második helyezett fordítást közöljük.
A zsűri elnöke, Svetla Koseva így nyilatkozott erről:
„A versfordítóknak Kabai Lóránt költeményével kellett megbirkózniuk. Első látásra nincsenek olyan kihívások a versben, mint például a rímek és a szótagszám, így a fordító figyelme teljesen a tartalomra összpontosulhat, és arra, hogy mindezt szép bolgár nyelven visszaadja. A fordítás valódi nehézsége a költő jellegzetes lírai hangnemének a közvetítése, az hogy a bolgár olvasók ugyanazt az egyedi költői stílust élvezhessék, mint a magyar olvasók. Mivel még a szerző neve és Budapest is kisbetűvel van írva, mindenki számára világos, hogy ez a költő tudatosan választott stratégiája."
KABAI LÓRÁNT
egészen hétköznapi szombatnak indult.
felkeltem, kávét főztem az enyhe másnappal mit sem törődve.
szorongtam egy sort, ahogy a majdnem felhőtlen égre néztem
a belső udvar szűk perspektíváján keresztül. a napot nem láttam.
ki akartam nyitni egy sört, de inkább ittam még egy kávét,
dohányoztam, majd mikor már nagyjából megnyugodtam,
visszafeküdtem kedvesem mellé az ágyba, megöleltem.
éles képek sorozata futott le előttem, „csak úgy” bevillantak
innen-onnan, valós és képzelt közt ide-oda kíméletlen ugrálva;
rengeteg vér a járdán, szerencsétlenül esett a görcsroham alatt el,
harckocsik budapest utcáin, ahol hiába keressük egymást,
idegenek között eszmélek másfél éves koromban egy műtőben,
és a minapi mocskos rémálom minden apró részlete is –
a tévét be se kapcsoltam. szerelmeskedtünk, majd reggeliztünk,
terveztünk ebédet, nagy sétát, kikerültek az új festmények a falra,
eszünkbe se jutott tüntetésre vagy könyvfesztiválra menni.
a barátom hívott, ittam vele a sarki pokolban,
hazaérve mégsem főztünk nokedlit, de végre sétáltunk,
néztük a kacsákat a félbevágott csónakázótavon,
hallgattunk gyerekzsivajt. jó volt élni. aztán meghaltunk.
És bolgár nyelven Elica Klimentieva fordításában:
лорант кабаи
започна като най-обикновена събота.
станах, направих кафе без да обръщам внимание на снощното препиване.
обзет от безпокойство, гледах почти безоблачното небе
през тясната перспектива на вътрешния двор, не видях слънцето.
щеше ми се да си отворя бира, но вместо това изпих още едно кафе,
пуших, после, когато се поуспокоих,
се върнах обратно в леглото при любимата и я прегърнах.
серия ярки сцени пробяга пред погледа ми, явяваха се „просто така”;
лутаха се насам-натам, неумолимо преминаваха от реално във въображаемо, ту тук, ту там;
много кръв по тротоара, лошо падане,
танкове по улиците на будапеща, където напразно се търсим,
идвам в съзнание почти двегодишен, сред непознати в една операционна,
сещам се за всички дребни детайли на днешния ужасен кошмар -
така и не включих телевизора. любихме се, после закусихме.
имахме планове за обяд, за дълга разходка, окачихме новите картини на стената.
въобще не сетихме да ходим на протест или на литературен фестивал.
обади ми се приятел, пихме в ад на ъгъла,
когато се прибрах така и не сварихме макарони, но най-накрая се разходихме,
наблюдавахме патиците в прерязаното през средата езеро с лодки,
слушахме детската глъч. беше хубаво да се живее. после умряхме.
Nyugodjon békében!
Forrás: https://litera.hu