Halasztgatás és a vizsgaidőszak magánya – ezzel a kettővel a legtöbb egyetemista küzd, de három magyar fiatal kifejlesztett rá egy megoldást. A Bindr felületén ma már a világ szinte minden országából ülnek be virtuális tanulószobákba, hogy tanulásra motiválják egymást és ne legyenek egyedül.
A Bindr-en a diákok együtt ülnek egy olyan videókonferencián, ahol mindenkinek le van tiltva a mikrofonja, és itt együtt tanulnak. A virtuális tanulószoba célja, hogy online teremtsen egy olyan teret, mint egy könyvtár vagy egy kávézó, ahol látjuk, hogy a többiek is tanulnak vagy dolgoznak, így mi is könnyebben koncentrálunk, ahelyett, hogy ötpercenként elkezdenénk az ismerőseink Instagram-sztorijait pörgetni.
A platformon, miközben leckét írunk, könyvet olvasunk vagy dolgozunk, virtuálisan mások közelében lehetünk, akik szintén dolgoznak vagy tanulnak.
Kosdi-Kovács Márton, Geiszl András és Jakabos Bálint először egy olyan oldalt hozott létre, ahol az egyetemisták egymástól kérdeztek a tananyaggal kapcsolatban. Például, ha valakinek volt egy matekkal kapcsolatos kérdése, akkor itt keresett egy jó matekost, aki egy videóhívásban segített neki.
„Azt vettük észre, hogy sokszor nem az a legnagyobb problémájuk, hogy nem értik az anyagot, hanem az, hogy ha otthon ülnek egyedül, akkor nem tudják rávenni magukat arra, hogy belekezdjenek a tanulásba. Ezért kezdtük el fejleszteni a virtuális tanulószobákat, ahol két problémára igyekszünk megoldást találni: arra, hogy az otthon tanuló egyetemisták sokszor érzik magukat magányosnak, és arra, hogy halasztgatják a teendőiket” – mondja Márton arról, hogy miért változtattak az eredeti koncepción.
A Bindr felületén első ránézésre egyáltalán nem látszik, hogy három magyar fiatal áll a cég mögött. A startupot az Egyesült Királyságban jegyezték be, és a platformon is minden angolul jelenik meg. Egyrészt azért döntöttek így, mert András és Bálint ott tanultak, másrészt mert a startupot a világpiacra szánták. Az alapítók közül pillanatnyilag éppen mindhárman Budapesten vannak, de sokszor ingáznak külföld és Magyarország között.
A Bindr-nek most már a világ minden tájáról vannak regisztrált felhasználói. Az elmúlt hónapban a havi aktív felhasználói számuk már közel 50 ezer fő volt. Az oldalra eddig összesen 300 ezer diák regisztrált. Előfordul, hogy egy amerikai, egy indiai és egy magyar diák együtt tanul egy virtuális tanulószobában. A felhasználók megoszlása körülbelül a kontinensek népességének megoszlásával azonos, de kiemelkedően sokan használják a magyar csapat virtuális tanulószobáit a Fülöp-szigetekről, Brazíliából, Vietnámból és Malajziából is.
A tanulás Facebookjává válnának
Márton szerint az egyik legnagyobb nehézségük a Bindr építésénél az, hogy a 15–25 év közötti célcsoportjuk sokszor nem tudja megfogalmazni, hogy pontosan mit is vár egy szolgáltatástól, vagy, ha meg is fogalmazza, két perccel később már mást gondol róla.
Az alapítók nem félnek attól, hogy a járvány után kisebb igény lenne a szolgáltatásukra. Azt mondják, a fiatal egyetemisták eddig is sok időt töltöttek otthon egyedül,
az elmagányosodásuk a coviddal csak felerősödött, de nem most kezdődött.
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának 2021-es felmérése szerint megduplázódott a magányos emberek száma a járvány kitörése óta. Az EU teljes lakosságát tekintve a 18-35 éves korosztályon belül négyszeresére nőtt a magányos emberek száma a 2016-os adatokhoz képest. Kutatások alapján a magány és a társadalmi elszigeteltség káros következményekkel jár a mentális és fizikai egészségre nézve. A Bindr alapítói is főként ezen szeretnének segíteni.
A startup eddig összesen egymillió dollárnyi (308 millió forint) tőként vont be olyan befektetőktől, mint például John Danner, a Rethink VC és Jennifer Carolan, a Reach Capital, az egyik legnagyobb edtech alap alapítója is. A hazai befektetők közül néhány angyal, és a Lead Ventures tett még pénzt a vállalkozásba.
Nyárra újabb befektetési kört terveznek. Az újabb tőkebevonással a felhasználóik számát növelnék, és a jelenleg 12 fős csapatukat is bővítenék. „Azt szeretnénk, hogy egy olyan jelentős globális platformmá váljuk, mint a Facebook” – mondja Márton a hosszú távú terveikről.
Borítókép és fotók: Sebestyén László
Forrás: https://forbes.hu