BATARITA: „Látomások irracionális íze” szólótánc

A pillanatban születő és eltűnő alkotás az újdonságoktól való félelem elhagyásával a kifejezőerőre összpontosít, szenvedélyes, igaz, zavarba ejtő, ahogy ezt El Greco műveit nézve is megtapasztalhatjuk. Az aranyban ragyogó, fakó hidegségben megjelenő földi és mennyei elemek keverése távol áll az élet realizmusától. A lehetőség határait feszegető táncos teste víziószerűen jeleníti meg El Greco, az anatómia igazságaira fittyet hányó éteri alakjait. Absztraháló átlebegés.

Batarita a „Látomások irracionális íze” című szólótáncát kifejezetten a Szépművészeti Múzeum El Greco életművét bemutató kiállításához alkotta meg. A darab premierének Múzeum+ program adott otthont 2022-ben.

Batarita koreográfus, táncos, jelmez-, fény- látványtervező, színész, rendező, fesztivál igazgató, az Érintéspont Művészeti Alapítvány nagykövete 2000-ben megalapította a Batarita Társulatot. A társulat alkotásai Magyarországon egyedi módon szorosan kapcsolódnak az ázsiai kultúrához, azon belül a butoh filozófiájához, darabjaikkal már több mint 20 országban turnéztak. Az univerzális témák és a nemzetközi vérkeringésben való részvétel teszi lehetővé a kultúrák közötti híd építését, a kezdetektől követendő célt. Batarita a Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus szakán végzett, a lengyelországi Kaliszban megrendezett XI. Nemzetközi Kortárs Táncfesztiválon elnyerte a legjobb koreográfusnak járó I. díjat, majd sorra kapta meg a legjelentősebb nemzetközi, kultúrával foglalkozó szervezetek - Asia-Europe Alapítvány (Thaiföld), DanceWeb (Ausztria), Japán Alapítvány (Japán), CPI-SIDance (Dél-Korea), Royaumont Alapítvány (Franciaország), stb. - alkotói ösztöndíjait. 2006-ban, Bangkokban meghívott vendégművésze volt a thai király születésnapjára rendezett ünnepségnek, később közös darabokat hozott létre Ko Murobushival és Yoshito Ohnoval. 2009-ben rendezőként debütált, és a mai napig egyetlen a kortárs tánc koreográfusai között, aki 3 operát rendezett a Magyar Állami Operaházban. 2012-től nemzetközi koreográfus versenyek zsűrijének tagja. 2013-ban életművéért a "Párhuzamos kultúráért" díjat kapta meg a Mediawave Alapítványtól.

Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap, „Egyéves támogatás” 2022 program és a „Magánművelődési szervezetek helyreállítása és fejlesztése” program támogatásával valósult meg.

Időtartam: 38 perc

Koreográfia, tánc, látvány, fény: Batarita

Zene: Xrc KOVÁCS Balázs

Jelmez: HORNYÁK István

Koerográfia, tánc,látvány és világítás:Batariata

Fotó: Varga Miklós

A Touchpoint Art Foundation és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával

Jegyek: https://epaygo.bg/2755541808

null

BATARITA: „LÁTOMÁSOK IRRACIONÁLIS ÍZE” szólótánc

március 11, 19:00 . Derida színpad, Car Samuil utca 32

Jegyek: https://epaygo.bg/2755541808