XXVI. Nemzetközi Szófia Filmfesztivál

Dátum:  március 9. - március 30.
Időpont: 22:00
Helyszín:  Szófia, Plovdiv, Várna, Burgasz
Szófia, Plovdiv, Várna, Burgasz - mozitermek

A Covid-19 okozta járványhelyzet miatt a 26. Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál ismét hibrid módon bonyolítja le programját. A filmek 2022. március 10. és 31. között lesznek láthatóak mozivásznon (az érvényben lévő járványügyi intézkedések mellett), néhány film pedig online is elérhető lesz (a világ vezető online fesztiválszervező platformjával, a Festival Scope/Shift 72-vel együttműködve). Izgatottan várjuk, hogy a versenyfilmek alkotói személyesen mutassák be alkotásaikat a bolgár közönségnek.

A Filmfesztivál az Art Fest szervezésében valósul meg a Fővárosi Önkormányzat védnöksége alatt, a bolgár Kulturális Minisztérium, a Nemzeti Filmintézet, és az Európai Uniós Kreatív Európa MEDIA program támogatásával. Partnerek többek között a Nemzeti Kulturális Palota, a bulgáriai kulturális intézetek és egyéb szponzorok.

A 26. Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos megnyitóra március 10-én kerül sor a Nemzeti Kulturális Palota „Zala 1” termében. A vetítések Szófiában egészen a hónap végéig tartanak.

null

A versenyben az első illetve második játékfilm pályakezdőket támogató díjáért („Szófia – a mozi városa) küzd a magyar-szlovák Külön falka c. film is, Kis Hajni rendezőtől.

A Külön falka (Wild Roots) magyar-szlovák ko-produkció, Kis Hajni fiatal rendező debütáló nagyjátékfilmje. A tizenkét éves Niki (Horváth Zorka) nagyszüleivel él, akik nem tudják kordában tartani a vadóc, az iskolában nehezen beilleszkedő gyereket. Amikor Niki megtudja, hogy édesapját, Tibort kiengedték a börtönből, minden tiltás ellenére felkeresi a férfit. Tibor (Dietz Gusztáv) kidobóként dolgozik a budapesti éjszakában. Magának való alkat, erőszakos természete miatt állandó harcban áll a környezetével. Sötét múltja és egy családi titok miatt kerüli a lányával való találkozást, de Nikit nehezebb lerázni, mint gondolta. A két kívülálló lassan közeledni kezd egymáshoz, de minden az ellen szól, hogy a család egyesülhessen.

A rendező, aki Szántó Fannival együtt egyben forgatókönyvíró is, amatőr színészi játékra támaszkodik – ex-ketrecharcos bajnok és egy elbűvölő 12 éves kislány, mindketten fantasztikusan alakítják szerepüket.

nullnull

MAGYAR VETÍTÉSEK:

Testről és lélekről, r. Enyedi Ildikó

Március 3., 15.30, Dom na kinoto

Külön falka, r. Kiss Hajni

Március 17., csütörtök, 20:30, Dom na kinoto

Március 18., péntek, 13:00, Dom na kinoto

Melegvizek országa, r. Igor Buharov, Ivan Buharov

Március 20., vasárnap, 18:00, Odeon Cinema. Igor Buharov (Szilágyi Kornél) és Ivan Buharov (Hevesi Nándor) rendezők részvételével

Evolúció, r. Mundruczó Kornél

Március 12., szombat, 18:00, Odeon

Április 3., vasárnap, 20:30 ч., Dom na kinoto

A feleségem története, r. Enyedi Ildikó

Március 22., kedd, 20:00 ч., Lumiere

Április 3., vasárnap, 18:00 ч., Dom na kinoto