Tasnádi József: Apóriák | Kiállítás

Tasnádi József kiállítása a 2010 után készült installációiból, kísérleti digitális munkákból válogat, kiegészítve korábbi rajzokkal. A lírai hangvételű installációkat, valamint az intellektuális és érzékenyen poétikussá tett tárgyakat bemutató tárlat egészen közérthetővé teszi a kiállított tárgyakat. A tárgyak egymásra reflektálnak, lehetővé teszik az asszociativitást és további jelentést adnak nekik.

A kiállítás a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban 2022-ben bemutatott kiállítás aktualizált változata.

Tasnádi József asszociációkkal és vizuálisan generált történetekkel foglalkozik, imagetexteket hoz létre. Installációi, intervenciói és generatív digitális kísérletei vizuális esszék. Olyan vizuális esszék, melyek történetté, textuális narratívává íródnak át, ahol az értelmezés és a gondolattársítás gazdag, buja, nyílt mezői tárulnak fel.

Tasnádi inspirációját nem a művészeten belül, hanem azon kívül keresi. Rátalál dolgokra. Olyanokra, melyek spontán módon összekötik magukat olyan metatartalmakkal, mint a remény, az emlékezet, a halál, a közlés lehetetlensége, az idő, a jelenlét vagy annak a hiánya. E meghatározó kérdéskörökhöz kapcsolódva ugyanakkor a technológia és a művészet viszonyait is vizsgálja. A művészet anyagtalan vonatkozásaival, a mediális átírás módszereivel és vizualizációval kísérletezett, majd a multimédia installációk, illetve az újmédia felé fordult érdeklődése. Az utóbbi évek alkotásainak fókuszába az ember és a gép viszonya, a technológia, a metaforikus látásmód és a költői gondolkodás összefüggései kerültek. Olyan hibrid kortárs művészeti módszerekkel tematizál fontos kérdéseket, amelyekben szorosan összekapcsolódik a (tudományos) kutatás, a (művészeti) feldolgozás/reflexió és a poétikus szintézis igénye.

Az inspiráció pillanatában nem vagyok a magam ura. Egyébként lehet, hogy sosem...

Kérdés, hogy mikor vagyok szabad?

Werner Herzog szerint minden ember életében legalább egyszer át kellene húzzon egy hajót a hegyen.

A La Primaverát a Fitzcarraldo című film és A haszontalan meghódítása: Gondolatok a Fitzcarraldo forgatásából című könyv inspirálta, amelyeket Werner Herzog rendezett, illetőleg írt a film forgatása alatt.

A fejemben a haszontalanság szorosan kötődik a művészi cselekvés folyamatához. A célszerűség, haszonelvűség, valamint a logika és a megértés illúziójának világában a művészet mindig furcsa és haszontalan jószág.

Ugyanakkor a művészet felfogható a szabadság és inspiráltság metaforájaként is. Az inspiráció – számomra legalábbis – kifejezetten hasonlít a tavasz energiájára és derűlátására.

A Desert Inn egy metaforikus helyzetrekonstrukció, amely megkísérli tárgyiasítani

Howard Hughes – a milliárdos – különös magányát, egyszersmind azt az élménysort,

amelyet véleményem szerint mindannyian átélünk a magányban. Hurokszerűen önmagukba visszatérő gondolatsorok, az abszolút időtlenség vagy éppenséggel a végtelen lassúvá kitágult idő megtapasztalása, amikor a dolgok és a világ körvonalai csak tompán vagy egyáltalán nem érzékelhetők. Amikor birtokolt dolgaink, az addig felhalmozott tudásunk és tapasztalatunk, vélt vagy valós eredményeink lényegtelennek és kicsinyesnek tűnnek, amikor a világ végtelenül távolivá zsugorodik, amikor az önkifejezés teljesen értelmet-lenné válik.

A magány egy transzcendentális láz – a létezni akarás határa.

Tasnádi József

Építészetet és képzőművészetet tanult.

Az 1980-as években építészettel, grafikával és festészettel foglakozott. Az 1990-es években installációkat és utópikus terv-műveket alkotott. Alkotásaiban az idő, az elvont fogalmiság, a láthatatlan és a lehetséges leképezésének módozatait, az ellentmondásosság és a vizualitás kapcsolatait elemezte. Az évezred végén csaknem 10 évig tartó művészeti sztrájkba kezdett. Ezzel párhuzamosan az informatika és a művészet viszonyait, a művészet anyagtalan vonatkozásait kutatta. Szoftveres képi manipulációval, a mediális átírás módszereivel és vizualizációval kísérletezett, videodíszleteket tervezett alternatív tánc- és színházi darabokhoz. Az utóbbi évtizedben a multimédia installáció és az intervenció művészet felé fordult érdeklődése. Gyakran alkot külföldön.

Művészi hitvallása szerint a műalkotás a konkrét és az ideális én találkozásából keletkezik, kitölti azt a rést, amely maga és önmaga közt húzódik. A művészet nem megfelelés, hanem kihívás, önmaga provokálása. A művészetnek nem célja, hanem oka van. A művészetet a szabadság és a méltóságérzet egyik formájának tekinti. Munkái a kommunikáció abszolút értelemben vett lehetetlenségét kommunikálják, mindig a nemtudásból – egy érzésből keletkeznek, hogy aztán olyan tervvé változzanak, amelyben ott húzódik a tudás reménye. Számára nem annyira művei érthetősége és elfogadottsága, mint inkább az a fontos, hogy emlékezetesek legyenek.