Papp Eszter villáminterjú

Mikor és hogyan választotta ezt a pályát? Ha újra kezdhetné az életét, újra ezt az életutat választaná-e?

Olyan szerencsés vagyok, hogy egy fantasztikus középiskolai fizikatanárom volt, aki azon túl, hogy sokat kísérletezett velünk, különféle versenyekre is vitt minket. A természetet már kiskoromban nagyon szerettem és mindig érdekelt, hogy mi hogyan működik, de igazán a fizikaórákon és a versenyekre való felkészülés közben szerettem bele ebbe a területbe. Az egyik verseny után pedig részt vehettem egy olyan táborban is, ahová a versenyek nyerteseit hívták meg, és ott több olyan diákkal ismerkedtem meg, akiket érdekelt a kutatás. Ekkor már úgy éreztem, hogy egy jó közösség tagja vagyok és elhatároztam, hogy fizikus leszek.

A fizika nagyon sokoldalú és rengeteg lehetőséget rejt, így ha újra választanom kellene, újra a fizikát választanám.

Mire a legbüszkébb a pályája alatt?

2025 decemberében sikeresen megvédtem a doktori disszertációmat summa cum laude, vagyis “a legnagyobb dicsérettel” minősítéssel. Szeretném kiemelni, hogy nem csak magára a védésre vagyok büszke, hanem arra, hogy bár az egyetem első egy-két éve nagyon nehezen ment, nem adtam fel és végigcsináltam.

Hogyan néz ki egy átlagos napja?

Mivel elméleti fizikusként dolgozom, a legtöbb időt nem a laborban, hanem a számítógép előtt töltöm. Cikkeket olvasok, számolok vagy számítógépes kódot írok, az eredményeim ábrázolásán dolgozom, esetleg tudományos cikket írok. Pár éve azonban a tudománykommunikáció is része a munkámnak, így ha valami érdekes történik a kutatócsoportunkban, akkor arról LinkedIn-re posztot készítek. Emellett az ELTE TTK Science Podcast műsorvezetője is vagyok, ahol kutatókkal beszélgetünk a legújabb projektjeikről és tudományos hírekről.

Mivel tölti a szabadidejét, mivel töltődik fel?

Nagyon szeretek utazni, főleg a vőlegényemmel és a cicánkkal lakóautózni. Többek között jártunk már Olaszországban, Romániában, Franciaországban és Norvégiában.

Szeretek a kertünkben is és a barátainkkal is időt tölteni. Tavaly elkezdtem pilatesre járni, és nagyon örülök, hogy megtetszett ez a mozgásforma, mert sokáig nehezen találtam olyan sportot, amit hosszú távon is élvezek. Márpedig a rendszeres mozgás igazán fontos.

Milyen tanácsot, útravalót adna egy fiatal pályakezdőnek?

Nem szabad nagyon elkeseredni. Senki sem tökéletes és a hibáinkból mindig tudunk tanulni. Fontos az is, hogy merjenek kérdezni és mindig keressék a lehetőségeket valami új kipróbálására.

Volt-e korábban Bulgáriában, milyen emlékek, benyomások, esetleg történetek jutnak eszébe az országról?

Nem jártam még korábban Bulgáriában, ezért különösen boldog vagyok, hogy volt egy kis időm megcsodálni az Alekszandr Nyevszkij-székesegyházat, ahol gyertyákat is gyújtottam. A fesztiválon ismertem meg Iglika Trifonovát, a Bolgár Antarktiszi Intézet munkatársát, aki a székesegyház különlegességeiről is mesélt nekünk. Később pedig átkísért minket a Csodatévő Szent Miklós-templomba is, ahol Szerafim érsek sírjánál mi is hagytunk egy kis személyes üzenetet.

A fesztiválon mindenki nagyon kedves és nyitott volt, felemelő volt látni, hogy milyen sok ember érdeklődik a tudomány iránt. Végtelenül hálás vagyok a Beautiful Science Foundation-nek és a Szófiai Liszt Intézetnek, hogy idén engem hívtak meg. Külön köszönöm a kedves fogadtatást Neli Dimovának és dr. Pintér Attilának!

Papp Eszter biofizikus Szófiába látogatott a Szófiai Tudományos Fesztivál előadójaként.

null