Miklósy Alex villáminterjú

1. Mikor és hogyan választotta ezt a pályát? Ha újra kezdhetné az életét, újra ezt az életutat választaná-e?

Kb. 2010-ben döntöttem emellett a pálya mellett. Valószínűleg igen, akármennyire is nem a legkönnyebb megélhetés szempontjából.

2. Mire a legbüszkébb a pályája alatt?

Van egy-két jó előadás, amit nagyon szerettem, arra büszke tudok lenni. PL: Wilhelmina Ojanennel „a quiet hope” – Londonban, a Sadler’s Wells-ben adhattuk elő. De a magyarországi alkotók (Szeri Viktor, Ladjanszki Marta, Berger Gyula) darabjai között is voltak kedvenceim. Illetve a saját munkáim közül a tánc videót emelném ki meg a két legutóbbi szólót, amit itt Szófiában is bemutattam.

3. Hogyan néz ki egy átlagos napja?

Ez eléggé változó. Most itt Szófiában egy része próba, másik része egyéb elfoglaltságok: főzés meg adminisztrációs dolgok, projekt, munka keresés stb. Budapesten még van a tánc mellett másik munkám, a biciklis futárkodás, illetve bizonyos napokon táncot is tanítok.

4. Mivel tölti a szabadidejét, mivel töltődik fel?

Szoktam gitározni, olvasni, barátokkal együtt lenni, túrázni és utazni.

5. Milyen tanácsot, útravalót adna egy fiatal pályakezdőnek?

Legyen nyitott mindenféle technikára, nemcsak táncra – legyen szó pl. harcművészetekről vagy alternatív fitneszről (jóga, animal flow). A másik, hogy nem szabad mindent elhinni vagy igaznak gondolni, amit egy tanár vagy koreográfus mond, mert többféle perspektíva létezik. Persze érdemes sokszor megfogadni, de szelektíven.

6. Volt-e korábban Bulgáriában, milyen emlékek, benyomások, esetleg történetek jutnak eszébe az országról?

Először autóstoppal utaztam végig a Balkánt es Szófia volt az egyik állomás. Másodszor és harmadszor pedig a Microdance fesztiválon léptem fel Szófiában. Számomra Bulgária kicsit kaotikus, de izgalmas ország szép természettel. Kiválóak az ételek, nagy kedvencem a ljutenica!

Miklósy Alex táncművész Szófiában vendégszerepel a "Brod/Átkelés" című előadásban október 24-én és 30-án.

Miklosy Alex. Fotó: Nick Guttridge

Miklosy Alex. Fotó: Nick Guttridge