Ahogyan én is, a Fekete-tenger szennyezettségének túlnyomó többsége a Duna mentéről származik. Ez volt a koncepcióm alapja, amit rövid kutatással, terepmunkával és dokumentálással igyekeztem alátámasztani a Bulgáriában töltött rezidenciám ideje alatt és azt megelőzően. Ennek eredményét saját alkotófolyamataimmal kiegészítve próbáltam beemelni a szófiai Liszt Intézet terébe. Vizsgálódásom két helyszíne szülővárosom, Dunaújváros Duna-partja, valamint a burgaszi tengerpart volt. Egy-egy fehér textilt mostam a két víztömegben, saját kezeimmel, amit fotókkal és videóval is dokumentáltam. Ezzel az aktussal próbáltam összekötni magamat, a Dunát és a Fekete-tengert. A textilekre kézzel varrtam fel a kiállítás címeinek részleteit, angol nyelven: „From the White Danube” // „To the Black Sea”.
De mit jelent a „Fehér Duna”? A bolgár nyelvben ez egy létező kifejezés, ám a helyi folklórban a fehér nem csak egy szín, hanem több jelentéssel is bír, mint szépség, öröm vagy nagyszerűség. A kiállítás egyik bevezető eleme a „Gjura beli belo platno”, egy bolgár népdal, amit a látogatók meghallgathatnak, valamint a szövegét olvashatják és követhetik – bolgár és angol nyelven. A dal egy sora a tér közepén kifüggesztett, szintén fehér textilre hímezve látható, angol nyelven: „And the muddy water came along, / and carried away the white cloth.” Az anyag egy tál vízbe lóg, folyamatosan magába szívva a nedvességet és a szennyező anyagokat, amik kiülnek és láthatóvá válnak a fehér felületen. A dal egy nőről szól, aki fehér ruháját a folyó vizében mossa szorgosan, amit a sáros víz egyszer csak magával ragad. Az ökológiai, valamint hidrofeminista [L1] aspektusok mellett fontosnak tartottam a rezidenciám helyszínével való szoros kapcsolódást és a kultúrájában való elmélyedést.
A Bulgáriában töltött két hét alatt egy hétvégére Burgaszba utaztam, hogy a kiállításomhoz adatokat és tengeri hulladékot gyűjtsek, fotókat és videókat készítsek. Az ott helyben, a parton a tengerbe jutó szemét mellett a víz által hosszú idő alatt megformált üveg, műanyag, gumi és építési törmelék darabokat találtam, amik a kiállításon közelebbről is megvizsgálhatók – talán éppen a Dunán keresztül jutottak el a Burgaszi-öbölig. Beszélgettem helyi lakosokkal a szennyezést illetően – a véleményük változó volt: sokan koszosnak tartották a tengerpartot, de többen tagadták ezt. Összességében támogatták egy olyan beszélgetés, projekt vagy kiállítás létrejöttét, ami ezt a problémát tematizálja. Nem csak azért választottam Burgaszt, mivel a kiállításom itt is látható lesz szeptemberben a VODA Fesztiválon, hanem azért is, mert az előkutatásom során összegyűjtött mérések, adatok és térképek alapján a helyi tengerpart az egyik legszennyezettebb a bolgár szakaszon. Néhány műholdfelvétel mellett ezekből az ábrákból is kihelyeztem párat a kiállítótér falaira, ezáltal jobban szemléltetve a szennyezés koncentrációját a Fekete-tengerben és annak partvidékén.
De mik a főbb tényezők, amik veszélyeztetik a Duna és ezen keresztül a Fekete-tenger vizét? Elsősorban az emberi tevékenység és az ebből fakadó szennyezés, ami különböző jelenségekhez és nagyfokú pusztításhoz vezet. Ezek közé tartozik a helytelen mezőgazdasági, ipari és lakossági hulladék- és vízkezelés, olajszennyezés, háborús konfliktusok és az éghajtlatváltozás, ami a vízi és víz menti ökoszisztémák összeomlásához, eutrofizációhoz, egyes fajok kipusztulásához vagy mások túlszaporodásához vezetnek. Kiállításom célja, hogy előmozdítsa a Duna és a Fekete-tenger természetvédelmi és vízügyi szabályozásainak összehangolását, felhívja a figyelmet a két régió közötti szorosabb kapcsolatteremtés szükségességére, valamint népszerűsítse az egyének természetes vizekhez való közvetlenebb viszonyát.
A bolgár Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Szófia és a magyar Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület együttműködésében létrejött kéthetes rezidenciaprogram számomra, fiatal és pályakezdő művészként nagy élmény és lehetőség volt. A bolgár fővárosban gombamód sokasodnak a különböző kulturális intézmények, valamint a független, nonprofit, kis alapterületű, de annál jelentősebb kiállítóhelyek, amiket végiglátogatva sok helyi művésszel és kurátorral ismerkedtem meg. Ez egy nagyon nyitott, befogadó és barátságos közeg, magyarként is könnyen tudtam kapcsolódni a helyiekkel. Szinte otthon éreztem magam, sokszor el is felejtettem, hogy nem Magyarországon vagyok, szerintem sok a hasonlóság a két ország között. Most voltam itt először, de nem utoljára, teljesen magával ragadott maga Szófia és egész Bulgária is. Fontosnak tartom a két, rezidenciát előmozdító intézmény kapcsolatát, a jövőben akár más bolgár, elsősorban pályakezdőket célzó intézményekkel vagy galériákkal kiegészülve. Köszönöm a lehetőséget.
Címlapfotó: Beatris Bocheva
Sárvári Regina Dunaújvárosban született. Szülővárosa történelméből, kultúrájából és építészetéből merít ihletet. Művészi munkássága különböző médiumokat és technikákat ölel fel, mint például a fotográfia, a performansz, az installáció és a hímzés. 2024-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Intermédia szakán.
„A Fehér Dunától a Fekete-tengerig” című rezidenciapályázatának témája a vízszennyezés. Installációja performansz, média-dokumentáció és szemléltető tárgyak kombinációjával igyekszik felhívni a figyelmet a Magyarország és Bulgária vizeit egyaránt károsító környezetszennyezésre.
A korábbi években Koltai Szonja Dorottya (2022), Enyedi Zsolt (2023), és Pusztai Fruzsina (2024) vettek részt a szófiai Liszt Intézet nyári rezidenciaprogramján.