„Mire a falevelek lehullanak, otthon lesztek szeretteitek körében, győztesen” – így buzdította II. Vilmos német császár a katonákat, amikor még senki sem sejtette, hogy négy hosszú évig tartó, testet, lelket pusztító háború előtt állnak. Az első világháború a magyarság számára tragikus véget ért, de a történelmi tények mögött ott van milliók egyéni tragédiája, sorsa. Halottak, sebesültek, fogságban sínylődők, özvegyek, árvák maradtak a háborús évek lezárultával. A történelemkönyvek adatait, a haditudósítók írásait, a propagandisztikus képeket, hivatalos dokumentumokat szervesen egészítik ki, töltik meg tartalommal azok az egyéni, magánjellegű dokumentumok, melyeknek egy tipikus példáját vizsgálja a fenti elemzés is. A közkatonák, önkéntesek, tisztek levelezései, naplói, emlékes könyvei az egyéni sorsok rajzát adják, emberközelbe hozva a háború általuk megélt borzalmait. A vizsgált magánjellegű dokumentumok korrajzokként is olvashatók, amelyekből a galíciai, olasz, szerbiai frontokat megjárt katonák életének egy-egy szakasza tárul elénk. Tudósítások is ezek a fronton zajló életről, a katonasorsról, a lövészárkokban elszenvedett nehézségekről, fájdalmakról, az otthon maradottak vívódásairól, a hadikórházak életéről, a halálról, sebesülésről, amely végigkísérte a honfiak küzdelmét a hazáért, szabadságért.
Végh Ilona önkéntes vöröskeresztes nővér volt az első világháború idején. Gaál József gogánváraljai földbirtokoshoz ment feleségül, de Csernátonban telepedtek le. A család birtoka, vagyona 1963-ban felszámolódott, akkor kerültek árverésre tárgyaik. Végh Ilona emlékes füzete is, amelyet a sepsiszentgyörgyi Ferencz József Kórházban sebesült katonákkal íratott, más személyes jellegű családi dokumentumokkal együtt ekkor került a csernátoni Haszmann Pál Múzeum levéltári gyűjteményébe.
Végh Ilona emlékes könyve / füzete egy kemény kartonhátú (valószínűleg eredetileg díszített háta lehetett, de ez leszakadt róla), 10x16 cm-es kis füzet. 86 lapból áll, 45 különböző beírást tartalmaz. 36 beírás más-más személytől származik, 9 emlékvers után pedig ugyanazt a nevet olvashatjuk, csupán a bejegyzések keltezése változik, amely jelzi azt az időszakot is, ameddig az illető honvéd a kórházban feküdhetett. A bejegyzők alsócsernátoni, bibarcfalvi, csíklázárfalvi, csíkszentmártoni, felsőcsernátoni, komollói, rétyi, szárazajtai, uzoni, zalánpataki illetőségűek, és van köztük honvéd, tizedes, szakaszvezető, őrvezető, káplár, főtüzér. A bejegyzések a háború első évében keletkeztek, az első galíciai összecsapások után.
A világháború írott emlékei egy-egy család életterében, magánjellegű dokumentumokként, a családi emlékezést szolgálták, a nagy világégés vonatkozásában a kollektív emlékezet részei, alakitói is voltak. Emléktárgyakká váltak már a keletkezésük, „megszületésük” pillanatában. Létezéstörténetük, biográfiájuk attól kezdődően máig bővül. A dolgozatban vizsgált írott dokumentumokat is ma már emléktárgyakként kezeljük, múzeumi gyűjteménybe kerülve funkcióváltáson mentek át, biográfiájuk folytatódott, történetiséget hordoz magán. A bemutatott írott dokumentumok az idő lerakódásai, sűrítményei, olyan kulturális hordozók, melyek tapasztalatokat közvetítenek számunkra, ily módon válnak az adott korszak metaforáivá.