Kós András szobrászművész (1914–2010) születésének 110. évfordulója alkalmából 2024-ben nyílt emlékkiállítás Erdélyben. A 15 éve elhunyt alkotó, Kós Károly építész és író fiának munkáiból leánya,
Kós Katalin, Portik Blénessy Ágota és Szebeni Zsuzsanna kurátorok hoztak létre az életmű egészét felölelő gyűjteményes kiállítást. A 15. Kolozsvári Magyar Napok kiemelt eseményeként augusztus 17-
én megnyílt tárlat szeptember 8-ig volt látogatható a Bánffy Palotában, szeptember 12-től december 30-ig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, majd 2025. január 23-tól február 25-ig a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban.
Az emlékkiállítás anyagát jelentős alkotások képezik, bekerültek a művész által válogatott és a Farkas utcai református templomnak adományozott szobrok, valamint a család gondozásában lévő alkotások, valamint néhány magánszemélytől kölcsönzött műtárgyak is. A tárlat számos, a művész családjában fellelhető személyes tárggyal teljesedik ki, és folyamatosan gazdagodik, hiszen a művész hagyatékának feldolgozása jelenleg is zajlik.
A Pesti Vigadóban 2025. április 29. és május 22. között látható kiállítás és az MMA a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet együttműködésében valósul meg.
A Budapesti állomás kurátorai: Bodnár Zita és Szebeni Zsuzsanna akik az eredeti kiállítást a műtárgyakat a Vigadó tereibe helyezve, az itt való bemutatásra alkalmassá téve és a
hagyatékfeldolgozás legfrissebb eredményeivel kiegészítve dolgozta át.
A kiállítást Lévai Anikó asszony nyitja meg .
(Kós András Sztánán született 1914-ben Kós Károly építész és író fiaként.
Kós András ars poeticája (részletek )
„ A művészet nem tudomány, és nem is elsősorban az észhez szól: Ha nem jut el a lélekhez, nem igazi művészet, hiszen az alkotó saját magát érzelmeit, elképzeléseit, lelkét viszi be az alkotásba, a lélek pedig hamarabb megérez dolgokat – vallja Kós András. És ez művészetének a lényege is: a lélektől lélekig ható üzenet, amelyben benne foglaltatik az egyénnek és az egész közösségnek a múltja, jelene, és jövője. Kós András szobrai úgy korszerűek, hogy, hogy időtlenek, és úgy egyediek, hogy egyben általánosak is. Magukon hordozzák, mintegy szublimálják annak a közösségnek a legfontosabb jegyeit, jellemzőit, sajátosságait, amelyekből vétettek…A művész mélységes életigénlése, a természettel való tökéletes azonosulása is a sztánai gyökerekben keresendő. Az édesapa megteremtette, a tájhoz és az építészeti hagyományokhoz igazodó otthon és a sztánai erdő párosa, valamint a kétkezi munka becsülete szeretetet természetes módon sodorta a fiatal Kós Andrást a képzőművészetek legnehezebbike, a szobrászat fele…Ami a fák iránti különleges vonzalmát illeti szintén természetese, hiszen valósággal beleszületett az erdőbe. .. Itt élt együtt a fákkal, csodálta természetadta szépségüket, fedezte fel napról napra azt a változatosságot, amit az erdő jelent, ismerte meg az élő és a kidöntött fa legrejtetetebb titkait is, amelyek csak nagyon keveseknek, csak az értőknek tárulnak fel. De nemcsak a nyersanyagot látta bennük. bevallása szerint mondhatni társként megejtő szépségek forrásául szolgáló, s ugyanakkor embert, állatot gyámolító, soha meg nem alkuvó, kidőlő, semmint gerincét meghajlító csodálatos növényt …Ha azt mondanám , hogy Kós András igazi anyaga a fa , már minősítenék s ezáltal bizonyos mértékig eltorzítanám a valóságot . Hiszen kő és fém- szobrai művészi érték szempontjából legalábbis olyan jelentősek. Ennek ellenére úgy tűnik, a fa az, amellyel a művész a legbensőségesebb kapcsolatba került. Mintha hozzátartozna művészi énjéhez. Mintha általa eggyé vállna a természettel, tökéletesen beolvadna abba a világba, amelynek legnemesebbike az ember. Legalábbis azt sugallják Kós András nagyon is valós, Kalotaszeg embert nem kényeztető, de természeti szépségekben annál gazdagabb talajban fogant szobrai… Sohasem igazodtam a fához, hanem a fát igazítottam ahhoz, amit már előre kiterveltem – hangsúlyozta többször is…Megküzdött a nyersanyaggal, betörte , ha rakoncátlankodott, de úgy hogy, az javára vált, úgy hogy tiszteletben tartotta a növény jogait.., Innen a tökéletes , egyedi és utánozhatatlan harmónia, amim a Kós szobrokból árad. Innen a tökéletes természetbe olvadás , de innen a természet újjászületése, művészi újjáteremtése is. Innen a varázslat a tölgyből, kőrisből , dióból, körtéből, juharból teremtett új világ , a Kós-galaxis, amelynek központi magja, napja a női alakból szublimált , sajátosan visszafogott , mondhatni szemérmes ragyogás…Mintha a természet megbontott ősi rendjét igyekeznének helyreállítani, újjáteremteni azt a harmóniát, amelynek alapja a nőiesség vállalása, az anya szerep elsődlegessége… Ezek a kiforrott , valóságban gyökerező, de az ideák világáig tágított- légiesített, térbe fogalmazott művészi vallomások alkotójuk ars poeticajanak hű tükrei.”( Németh Júlia művészettörténész) „A Kós András szobrain megjelenő különleges növényelemek és ezek ötvözete a gyermekkorából hozott elemi természetszeretet érzékelhető kivetülése, amely számos alkotását belengi. Mégis zárásképpen elméleti alapvetésének egyik passzusát szeretném útravalóul adni azoknak, akik valamiféle iránytűt szeretnének Kós András örökérvényű, éteri univerzumához .” Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, kurátor
„A művészet a társadalmi tudat megnyilvánulásának egyik formája, a társadalmi lét tükre. A művészi kép a valóság visszatükrözésének művészi eszköze. A művészet varázslat. A művésze önkifejezés. A kézzel nem fogható valóság megismerése… A művészet az emberi dicsérete. Az emberi zseni dicsérete. A művészet az emberi lét egyik formája. A művészetet nem a művészek találták ki, hanem az ember. Neki volt rá szüksége. Az ember soha olyat nem hozott létre, ami szükségtelen lett volna számára. S hogy sok minden az idők folyamán meg- szűnt létezni, mert szükségtelenné vált, s hogy a művészet ma is éppen olyan eleven valóság, mint a kezdet kezdetén, bizonyossága annak, hogy itt nem találmányról van szó, hanem az ember számára olyan létfontosságú létformáról, amely, ha nem vegetálni, hanem élni akar, nélkülözhetetlen, mint az alvás, a kenyér.”(Kós András)