Események

8.
máj.
9.
máj.

Carola irodalmi szalon Dálnokon

A Carola Egyesület 2001-től híven őrzi Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola bárónő emlékezetét. 2014-ben életművét bemutató vándorkiállítást hozott

A Carola Egyesület 2001-től híven őrzi Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola bárónő emlékezetét. 2014-ben életművét bemutató vándorkiállítást hozott létre, sírkertjét 2015-ben felújította, 2016-ban egyesületet hozott létre emléke ápolása céljából (Carola Egyesület), valamint 2021-ben bemutatta a Salt Communication által létrehozott 58 perces fikciós-dokumentumfilmjét. A számos helyszínen mind Magyarországon, mind Erdélyben, mind az osztrák fővárosban bemutatott filmet rendkívüli megtekintés és siker övezte. Az emlékápolás nyomán számos feladat még hátramaradt, amelyeket pótolni szeretnénk az elkövetkező időszakban. Konferencia Bár A maga természete szerint és szabadon című filmet rendkívüli kutatómunka előzte meg, olyan területeken mint: irodalom- filmtörténet, történelem, nőtörténet, gasztronómia-orvostörténet, repülés-történet. Mivel báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola számos területen alkotott kiemelkedőt, még mindig maradtak olyan vetületei az életművének, amelyek maradéktalan feltérképezése további kutatást igényel. A workshopra és kötetlen beszélgetésre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Meghívott előadók : Dr. Sipos Gábor történész, levéltáros,egyetemi oktató, Gergely Erzsébet a Házsongárd Alapítvány elnöke, Tapodi Zsuzsanna irodalomtörténész, Magyarosi Sándor hadtörténész, Vatány Bíborka történész, Szebeni Zsuzsanna színháztörténész. Helyszín: Dálnok, Gaál Kúria (Dálnok 90, 527121) Időpont: május 8., 15 óra / május 9., 11 óra A kötetlen együttlét során megkóstolhatják Szilvássy Carola kipróbált receptjeit, valamint izelítőt kaphatnak Carola szépségtrükkjeiből is.

Időpont és helyszín

2023.05.08.

Gaál Kúria Dálnok 90, 527121

18.
máj.

Üveghang Akadémia II/3

Moldva újrafelfedezése

A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy szeretettel hív minden érdeklődőt az Üveghang Akadémia zenei ismeretterjesztő képzés újabb előadására, 2023. május 18-án, 19 órától a Park vendéglő DI Stefano termébe. Az előadás központi témája Moldva újrafelfedezése lesz, a meghívott előadónk pedig Ségercz Ferenc (furulya) és barátai: Kelemen István (hegedű), Csibi Szabolcs (kobza) és Péntek Zsuzsa(ének). Az estet táncház zárja a helyszín teraszán. Az előadó egy kultúrtörténeti bevezető után, amelyben érinteni fogja a magyarországi táncházmozgalom által felfedezett Moldvát, körbejárja a moldvai táncház zene sztereotípiáit, rámutat, hogy melyek azok a pontok, amelyekről le kell mondani, illetve feltárja a moldvai csángó táncház újkori történetét és a sepsiszentgyörgyi muzsikusok által létrehozott reformot. Ségercz Ferenc folklórkutatói tevékenységét Gyimesben, a moldvai csángóknál, Felcsíkban és néhány románok által lakott területen fejtette ki, úgy mint Palánkán, Bruszturószán és Románcsürgésben. Ezek a gyűjtések ma a Hagyományok Háza adatbázisában elérhetőek. A kutatómunka mellett a zenész Görgény völgyi pásztorfurulyákat is készít, nemzetközi sztenderdeknek megfelelő minőségi szinten. 1990 óta folyamatosan együttműködik a Hagyományőrző Mesterekkel. Saját hangszerkészítő műhelye van Sepsiszentgyörgyön, amelynek felszereltsége megfelel a Görgény völgyi hagyományoknak. Az elkészült hangszereit világszinten használják pedagógiai célokra, koncert fellépéseken és megszólaltatják zenei kiadványokban. Ilyen hangszereken játszik Szokolai Dongó Balázs, Dresch Mihály, Tóth Viktor, Szelevényi Ákos, Juhász Zoltán, Florin Iordan és Calin Torsan. Népzenei és pásztorfurulya oktatói tevékenységét 1993-ban kezdte a csíkszeredai Tanulók Házában és a sepsiszentgyörgyi Waldorf osztályokban. Azóta volt már oktató a Moldvai Csángómagyarok Szövetségénél is, de Erdélyszerte nagyon sok gyermekcsoport tanulhat tőle pásztorfurulyát és népzenét Marosvásárhelyen, Torockón, Szovátán és Székelykeresztúron. Tanítványai közül sokan ma már táncházakban muzsikálnak, vagy a Zeneakadémia végzettjei. Szervező: Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy Partner: Park Hotel

Időpont és helyszín

2023.05.18.

Park vendéglő, Di Stefano terem RO - 12-14, Strada Gábor Áron Street, Sfântu Gheorghe 520008