1960. február 9-én hunyt el Dohnányi Ernő zongoraművész, zeneszerző, zenepedagógus a 20. sz. legsokoldalúbb muzsikusainak egyike.
Neve hallatára zsúfolásig megteltek Európa és Amerika hangversenytermei; jelenléte a húszas és harmincas évek Budapestjének zeneéletére is döntő hatást gyakorolt.
Dohnányi 1877-ben Pozsonyban, az Osztrák-Magyar Monarchiában született, művelt polgári családból. Apja, Dohnányi Frigyes gimnáziumi tanár kitűnően csellózott, festegetett, zenét szerzett. A családban rendszeres kamaramuzsikálás folyt, és a tehetséges kisfiú hamar csatlakozott a felnőttekhez. Érettségi után a bécsi zeneakadémia helyett a budapestit választotta tanulmányai színhelyéül. Döntése nagy jelentőségű lett a 20. századi magyar zene szempontjából. Zongorát Thomán Istvánnál, zeneszerzést Koessler Jánosnál tanult. 1895-ben Brahms meghallgatta az Op. 1. c-moll zongoraötösét. Magam sem tudtam volna jobban megírni nyilatkozta a műről.
A kitűnő sikerrel végzett tanulmányokat azonnal jelentős koncertek követték: Bécs, Berlin, London, Boston közönsége lelkesedik játékáért. Zeneszerzőként is elismerésben részesül: Op. 5 zongoraversenyének egytételes változatával megnyeri a Bösendorfer-díjat. Két alkotásával Király-díjban is részesül.
28 éves, amikor a Königliche Musikhochschule művésztanára lesz Berlinben. Ez biztos anyagi hátteret biztosít, hogy kedve szerint komponáljon, koncertezzen, és élhessen gond nélkül családjával. Tíz év múlva, 1915-ben tért haza Magyarországra.
Kezdetben szerződéssel zongorát tanított a Zeneakadémián, majd néhány hónapon át a főigazgatói tisztet is betöltötte. Ekkor lett a Filharmóniai Társaság elnökkarnagya is.
1920-ban, a Tanácsköztársaság leverése után a Horthy-kormány elrendeli azonnali elbocsátását az állami szolgálatból. Ennek ellenére folyamatosan koncertezik Budapesten, és az egész országban. Egyedül gondoskodik a főváros hangversenyéletéről. Évadonként majd 120 hangversenyt ad. 1922-ben a Kolozsvárról Szegedre költözött egyetem díszdoktorává avatja.
A harmincas évek elejére Dohnányi igazi zenei nagyhatalom: mesteriskolát vezet, a Rádió főzeneigazgatója lesz, elnökkarnagy. Számos kitüntetés, köztük a Corvin-lánc, a francia Becsületrend birtokosa. 1934-től, mint a Zeneakadémia újbóli főigazgatója, a felsőház tagja. Nevéhez fűződik az első Liszt-verseny megszervezése, melyet tanítványa, Fischer Annie nyert meg.
A II. világháború kitörése nehéz politikai és kulturális helyzetet teremtett, amely döntésre késztette az idősödő mestert. 1944-ben elhagyta az országot, és nem is tért vissza többé. Élete hátralevő részében anyagi és erkölcsi nehézségekkel kellett megküzdenie. A háború után felkerült a háborús bűnösök listájára. Ez alól azonban hamarosan hivatalosan is tisztázódott, bár még évekig kísértették a képtelenebbnél képtelenebb vádak, amelyek bizonytalanná tették egzisztenciáját.
1948-ban a biztosabb megélhetés reményében hagyta el Európát. Előbb Argentínába utazott, majd elfogadta a Florida State University felkérését, és az állam fővárosában, Tallahasseeban telepedett le. Élete végéig az egyetem tanára maradt. Fáradhatatlan derűvel tanított, koncertezett. A halál is munka közben érte: New Yorkban egy lemezfelvétel közben megfázott, és életének 83. évében a betegség következtében elhunyt.