Róma, Falconieri - palota (Via Giulia 1.)
A KÉPEKBEN GONDOLKODNAK című mini magyar filmszemle keretében, 2022. március 29-én, 19.30 órakor Tarr Béla: Kárhozat (1987, 120') című filmje kerül levetítésére.
A filmvetítésen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A regisztrációhoz kattintsanak ide.
A Kárhozat Tarr Béla pályájának utolsó korszakát nyitja meg. A korábbi, dokumentarista megközelítést egy kozmikusabb nézőpont váltja fel. Az úgy nevezett cselekmény szinte lényegtelenné válik, a film a szereplők belső világát hivatott kivetíteni.
Maga a környezet, a táj, a miliő a valódi történet.
A helyszín, ha részleteiben valóságosnak is tűnik, nem a ténylegesen létező, perifériára szorult vidéki települések nyomorát akarja megmutatni, hanem az egyetemes nihilt. A történet helyett csak az idő ragadható meg, de az sem múlásában, hanem körkörösségében – ennek érzékeltetésére szolgálnak a hosszú beállítások, a lassú kamerafahrtok és körsvenkek, amelyek pontosan ugyanolyan, metronómhoz igazítható ritmusban rögzítik az esőben ázó Titanik bárt, a kóbor kutyák vonulását, és a szeretők monoton üzekedését. A szereplők beszélnek egymással, de az információcserén kívül valójában nem kommunikálnak, csak párhuzamos monológokat adnak elő, amelyekben a világ természetéről bölcselkednek, mintha csak lábjegyzetet akarnának adni a permanens apokalipszis képeihez.
A Kárhozat hozta meg Tarr számára a nemzetközi elismerést, ekkor indult meg azon az úton, amelynek a végén a kortárs szerzői film kultikus figurájává vált. A Kárhozat az életmű csúcspontjának számító Sátántangó előfutára, de sűrítve benne van már a Werckmeister harmóniák vagy A torinói ló is, sőt itt hangzik el az a mondat a főszereplő szájából, ami a rendező teljes pályaívét összefoglalja: „A történetek mindig a leépülés történetei.” A Kárhozat ezzel együtt nem olyan letisztult, mint a folytatásai, a szereplők itt még elszavalják azt, amit a későbbi filmek inkább csak megmutatnak