Rómában mutatkozik be az Európában is egyedülálló Keresztény Roma Szakkollégiumi hálózat

Dátum:  október 12.
Helyszín:  Falconieri-palota
Via Giulia, 1

Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat. A jubileum alkalmából Rómában szerveznek konferenciát 2021.október 12-én 17.00 órakor a római Collegium Hungaricumban.

Felszólalnak:

  • Mons. Segundo Tejado Munoz
  • Őexc. Eduard Habsburg- Lothringen, szentszéki magyar nagykövet 
  • Dr. Orosz Atanáz, püspök
  • Molnár Erzsébet
  • Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke
  • Székely Bence 
  • Szakács Sándor 

A római zarándoklat célja, hogy a tíz éve működő hálózatot, – ami Európában is egyedülálló kezdeményezés – minél szélesebb körben megismertessék. Erre kiváló alkalom volt már a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és a Belügyminisztérium Társadalmi felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárságának nemzetközi konferenciája is az elmúlt hetekben. Most azonban a szakkollégiumok képviselői indulnak útnak, s mutatkoznak be Rómában, majd részt vesznek a szerdai pápai audiencián.

  • 2011-ben négy történeti egyház – evangélikus, református, katolikus és görögkatolikus – vezetői egy-egy roma szakkollégium alapításával kezdeményezték a napjainkra 11 intézmény működését felölelő hálózat megszerveződését. Jelenleg 9 szakkollégium egyházi, míg kettő egyetemi fenntartású. A szakkollégiumok a fővárosban és vidéki felsőoktatási centrumokban jöttek létre.
  • A roma szakkollégiumok különleges és egyedülálló felsőoktatási tehetséggondozó műhelyek. Céljuk, hogy a periferiális társadalmi környezetből a felsőoktatásba érkező roma származású és/vagy hátrányos helyzetű hallgatókat diplomához segítsék, lemorzsolódásukat megakadályozzák.
  • A magyarországi roma szakkollégiumoknak jelenleg több mint háromszáz egyetemi hallgató tagja van és a működés elmúlt tíz évében több mint négyszázan szereztek diplomát a legkülönbözőbb felsőoktatási szakokon.
  • A működés alapvető követelményei olyan program megfogalmazását írják elő, amely „nagy hangsúlyt helyez a felsőoktatási lemorzsolódás megelőzésére, a cigány-magyar kettős identitás megerősítésére, tagjai személyes és szakmai fejlődésére, a tudományos életben való részvételre”.
  • A szakkollégiumok működését szabályozó közös minőségelvek szavatolják, hogy a tagságban a roma származású hallgatók arányának a minimum 60%-ot el kell érnie. A roma szakkollégiumok a felsőoktatáson belül működő integrált intézmények. A szabályok szerint a tagság 20%-a lehet többségi származású vagy olyan hallgató, aki nem hátrányos helyzetű.
  • Az oktatásban megvalósuló esélyteremtés az elmúlt években országos hálózattá szerveződő egyik legkomolyabb vívmánya a Roma Szakkollégiumok Hálózata.
  • A 2011-ben projektszerűen indult roma szakkollégiumok mára már beépültek a hazai szolgáltatási rendszerbe és a központi költségvetésbe, működésüket hazai jogszabályok szabályozzák.
  • Az eredmények vitathatatlanok. A szakkollégiumok több száz olyan a felsőoktatásba bekerülő roma fiatalt segítettek diplomához, akik a munkaerőpiacon egyszerre érvényesülnek választott szakmájuk művelőjeként és töltenek be a többségi és a kisebbségi társadalom között „hídépítő” szerepet.