Róma, Falconieri - palota (Via Giulia 1.)
Kass János: A Kékszakállú herceg vára című kiállítás
- Dátum: 2023. november 25. - 2024. március 3.
- Helyszín: Falconieri-palota
- megnyitó: 2023. november 25., szombat 20.00 óra
A tárlat, a Móra Ferenc Múzeummal együttműködésben kerül megrendezésre.
A kékszakállú herceg vára Bartók Béla egyfelvonásos és egyetlen operája (op. 11, Sz. 48, BB 62), amelynek szövegkönyvét Balázs Béla írta. Balázs 1910-ben írta meg azonos című misztériumjátékát, amelynek történelmi alapja is volt. Kékszakáll történelmi előképe Conomor, 6. századi breton gróf, illetve Gilles de Retz marsall, Jeanne d’Arc fegyvertársa, akit 1440-ben halálra ítéltek Franciaországban.
Alakját többször feldolgozták, jellemét ettől függően többféleképpen is jellemzik az egyes irodalmi művek. Balázs művében – amit Kodálynak is felajánlott megzenésítésre – a Kékszakállú egy magyar népballada hőseként jelenik meg, amit hangsúlyoz Bartók akkoriban feléledt érdeklődése a magyar népzene iránt, valamint az opera elején elhangzó prózai rész, a regös szövege. Az operát Bartók 1911-ben komponálta, de bemutatását előadhatatlanságra hivatkozva elutasították, így csak hét évvel később, 1918-ban volt a premierje a budapesti Operaházban. A vegyes fogadtatást követően az opera csak az 1938-as felújításon ért el átütő sikert.
Kass János: A Kékszakállú herceg vára
„A Kékszakállú herceg vára”, Bartók remekműve a hatvanas évek óta foglalkoztat. A Helikon Kiadó kérésére akkor elkészítettem a dráma első grafikai változatát, a kötet illusztrációjaként. Az elmúlt évtizedek folyamén sokféle verzióban – többek között filmforgatókönyvként is – megrajzoltam e mindig aktuális téma variációit. A két ellentétes nem örökös párharca, a fekete-fehér, a pozitív-negatív. A férfi-nő alapvető különbözőségéből fakadó konfliktus a sors. Balázs Béla szimbolikus története a szecessziós stílust sugallja, de az indulatok hitelesek. Némi önvizsgálattal magunkban is felfedezzük a mese alapjául szolgáló igazi feszültséget, kettősséget. A könyv lapjait ajtókként fogtam fel, és ez a szerkezet követi az eseményeket. Az ajtók, akár a drámai csomópontok, közrefogják a két szereplő között végbemenő lelki folyamatot. Az első perctől kezdve világos volt, hogy az indulatokat színnel kell kifejezni. A kék, a vörös, a fehér és a fekete kontrasztjából épült fel az egymást követő grafikai lapok ritmusa. A befejezés, az apoteózis, a Judit koronája és palástja által sugallt arany, s a mögé feszülő fekete zárja a reménytelen történetet. A mű a narrátor által bevezetett cselekmény, a vár, Judit, a Kékszakállú, s végül a múlt emlékképei, a korábbi szeretők ritmusából épül fel. A dráma koreográfiája, lassú hömpölygése távolról a japán No-színházra emlékeztet, akár a festészetben a századfordulón megjelenő japán hatás. A nyíló-záródó ajtók mögötti szimbólumokra vonatkozó rejtett utalások, s végül a korona és a palást látszólag közhelynek tűnnek, azonban a sztereotípiák, a hűség, a megcsalatás, a tagadás, a tudni akarás és a megismerés örökös ismétlődései a megismételhetetlen szituációk kaleidoszkóp-szerű sorát hozzák létre.