Róma, Falconieri - palota (Via Giulia 1.)
A Csütörtök a Via Giulián című koncertsorozat következő hangversenyére 2023. április 27-én, csütörtökön 19.30 órakor kerül sor, Krizsán Kinga, Francesca Barbato és Valerio Tesoro zongoraművészek részvételével.
A hangverseny a római Santa Cecilia Konzervatórium és a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem növendékeinek előadásaiból áll.
A belépés ingyenes.
Műsor:
- Schumann: Davidsbündlertänze op.6
- Liszt Ferenc: Velence és Nápoly. Gondola dal.
- Wagner-Liszt: Isoldes Liebestod
- Liszt Ferenc: II. Magyar rapszódia
- J. Brahms: Magyar táncok n. 2, 4, 5, 6
Krizsán Kinga 1990-ben született Budapesten. Zenei tanulmányi négy évesen kezdte a Füzesséry Tiborné tanárnőnél, majd 2003-ban felvételt nyert a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába Eckhardt Gábor és Kékesi Judit osztályába. 2010-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol tanára Kemenes András volt, illetve egy szemesztert a salzburgi Mozarteumban töltött Erasmus ösztödíjjal, Rohmann Imre zongoraművész osztályában. 2017-ben diplomázott kitüntetéses minősítéssel. Ez idő alatt számos hazai és nemzetközi mesterkurzuson is megfordult. Sikerei közt szerepel a 2015-ös Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen szerzett különdíja, illetve a 2022-es Danubia Talents Nemzetközi Online Zenei verseny kiemelt első díja. 2021-ben Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíjban részesült, ahol Leos Janácek beszédmelódiáját kutatta. Eredményeiről többek közt a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán tartott előadást. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem negyedéves doktorandusz hallgatója, emellett pedig a Budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában tanít zongorát.