A Költészet Világnapja

Lackfi János
A HARMINCHÁROM TUTI CSAJOZÓS TIPP ZSOLTÁRA

Uram, vajon hová tűnt mára
Dante türelme? Ő elkezdte
festegetni az emberi élet várható
perspektívájának tablóját,
mint színes szavakból összeálló
sixtusi kápolnát, fogta tűpontos ecsetjét,
a jobb felső sarokból indult,
és tudta, sok-sokmillió
vagy talán többmilliárd vonást
kell egymásra rétegeznie,
míg eljut a bal alsó csücsökig,
mire a nagy egész
kikerekedik minden részletében
teljes táblaképpé, háromszor harminchárom
fejezetté, mert hisz a körkörös teljesség,
az összeszorozható és hatványra emelhető
számok rendíthetetlen rendjét alkotják
az emberi hajlamoknak,
bocsánatos és megbocsáthatatlan
bűnöknek, sok erénynek.
Mi a számokat csak dolgoztatjuk,
hasztalan statisztikákat fújunk fel gigászi
luftballonná, s pislogunk értetlenül,
mikor kidurrannak, elvárjuk a folyamatos
növekedést, ha beledöglik is a bolygó,
ha beledöglik is a hőn szeretett emberiség
nem olyan szerencsés hányada,
melynek miért is járna dombornyomású kártya,
fűtött autóülés, leolvasztható garázsfeljáró,
érlelt argentin bélszín, bőrradír és mattító,
protein-shake, Insta-pörgetés és Netflix-előfizetés?
Mi ezeket s még annyi mást
megérdemlünk alanyi jogon,
pattanásainkat kozmetikus nyomogatja,
lelkünk furunkulusait terapeuta,
Dante poklánál elszántabban fortyog
a jacuzzi alattunk,
igazi hajunknál igazibbat festenek nekünk
a fodrász-szalonok Michelangelói,
zselés körmünk csak úgy csillámlik
a sötét konyhában, ahogy nasizás gyanánt
zsírszegény sushi-karikát emelünk szájunkhoz,
mely körkörös szerkezetű,
akár Danténál menny meg a pokol.
Fárasztó napunk volt, minden egyes napunk
fárasztó, hiszen rajtunk áll vagy bukik
a GDP, cégünk renoméja, az emberiség jövője,
úgyhogy ránk fér a kényeztetés,
a minden testnyílásunkon
lelkünkbe áramló élvezet,
legyen szó partnerünkről, barrikolt
vörösborokról, világcsúcsokról,
vegán csodákról, mindfullnes-leckékről,
kimondottan karcsúsító paleolit sütikről,
igen haladó eszmékről vagy kencékről
és beöntésekről, melyektől
egyre jobbak leszünk.
Hiszünk-e benne, mint Dante,
hogy az ember szeretetre lett teremtve?
Hogyne hinnénk, minden tehetségkutató
tocsog a szeretettől, a csúcsra törő
ártatlan elítéltek és a sztárrá avanzsáló
bolti eladók valódi műkönnyeitől.
Persze kinek mi a szeretet… Egyik
jobban szereti az állatot, mint az embert,
a másik a kiválasztottat, mint a kitaszítottat,
a harmadik csak a kitaszítottakra esküszik,
és kiirtana minden ronda burzsujt
(kivéve önmagát).
Kinek a művész, kinek a proletár,
kinek a menekült, kinek az őslakos.
Ki mondja meg nekünk, hogy kit szeressünk?
A „mindenkit”, az olyan divatjamúlt,
kétezer éves sztori, engedtessék már meg,
hogy VIP-klubunkba csak az léphessen be,
ki az obulust megfizeti, ki forradalmárként
azt szajkózza, amit elvárunk tőle,
aki mindig halad előre,
színes-szagos, követi a sztárpletyókat,
fel van szabadulva szexuálisan,
tudományos alapon nem hisz semmiben,
tolerancia-alapon hisz mindenben,
rettentően nyitott, csak arra zárt,
amire nem menő nyitottnak lenni.
Hiszünk-e Dante rendszerében?
Vagy bármely más
néven nevezhető rendszerben?
Van-e türelmünk egyáltalán
átböngészni az isteni táblázatot,
melyet a Szenthátomság Ltd.
zip-fájlban küldött át nekünk,
hogy leokézzuk vagy konstruktív
javaslatainkkal segítsük a projektet?
Minden feedback igazán értékes!
Mert igényünk, az volna a rendre,
imádunk rendszerezni
ha befér éppen két kvíz közé,
két szexi csillag villantása közé,
két közúti baleset, két ugratás,
két megható cicás jelenet, két kvíz,
két ketrecharcos videó,
két gólösszefoglaló, két mém,
két politikai nyilatkozat közé.
Halomra gyártjuk a rendszereket,
harminchárom tuti csajozós tipp
(arany Lamborghini, napszemüveg,
szőrtelen mell, alapműveltség),
top10 álommeló (whisky-kóstoló,
delfinetető, tengerparti bungaló-tesztelő)
top20 legcukibb állatkölyök (jaj, Istenem,
kispanda, kisnandu, kisteknőc! megzabálom),
top15 úti cél, amit látnod kell (nem, nem az
utazási irodánk támogatja, de tippeket adunk).
Hódolunk a rendszertelenségnek,
legyünk felszabadultak, lazák, vagányak,
s közben kétségbeesetten kapaszkodunk a rend,
a rendszerezés bármiféle illúziójába,
akár a jó Dante kapaszkodott
a csónak peremébe, míg Vergiliussal
végighajókázta a poklot.
Vajon tudjuk-e, hová tart
velünk ez a luxusbárka,
járt-e már valaki az orrában,
igaz-e, hogy az van odaírva: TITANIC?
És miért játssza már vagy huszadszorra
a szalonzenekar, hogy:
„Közelebb, közelebb, tehozzád, Istenem!”?