TÓTalJOY díj

Tót Endre és a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) – Artpool Művészetkutató Központ pályázatot hirdet művészetkutatásra épülő projektterv megvalósításának támogatására.

A TÓTalJOY díj alapítója és támogatója, Tót Endre képzőművész, hosszú ideje tervezte egy olyan támogatási forma létrehozását, amely a kortárs magyar képzőművészeti szcéna szereplőit segíti.

A díj elnevezése Tót Endre 1970-es években elindított és az öröm fogalmára épített konceptuális programjából ered. A korai öröm-darabok, illetve a TÓTálÖRÖMÖK sorozat minimalista akciói ma a kelet-európai konceptuális művészet narratívájának legfontosabb művei közé tartoznak.

„Örömeim” a 70-es évek diktatórikus állapotának visszatükröződései.
Az örömök abszurd eufóriájával válaszoltam a cenzúra, a bezártság és az élet minden területén érezhető elnyomásra, habár ez az elnyomás nagyon finom eszközökkel, szinte alig láthatóan működött. Nagyon indirekt módon reagáltam arra a korra, amelyben élnem kellett. Humorral, könnyeden és valahol filozófiával. A sötét színeket, a drámát következetesen elkerültem munkáimban. Ha eltekintek a kor ideológiájának nyomasztó hatásától, az örömök a magány, az egyedüllét örömei is voltak. Amit az ember átélhet az elnyomás alatt, de a legnagyobb szabadságban is.

A TÓTalJOY díjra kortárs művészek pályázhatnak megvalósításra szánt, művészetkutatásra épülő projekttervvel. Az elbírálás során előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyek az Artpool archívumához és szellemiségéhez kapcsolódva reagálnak a kulturális kontextusok változásaira és a kortársi dilemmákra.

A pályázatokat elektronikus úton, a totaljoy@szepmuveszeti.hu e-mail címre várjuk.

A pályázatok leadási határideje: 2021. augusztus 30., 24:00 óra.

A TÓTalJOY összdíjazása bruttó 10.000 EUR-nak megfelelő forintösszeg, amelyből 6000 EUR a művész honoráriuma; a fennmaradó 4000 EUR pedig a KEMKI – Artpool Művészetkutató Központ kezelésében a projekt és kiállítás kapcsán felmerülő költségekre fordítandó.

A sikeres pályázó részére kutatási és kurátori konzultációs lehetőséget biztosítunk az Artpoolban, valamint kiállítást szervezünk a megvalósuló projektből.

null