Versmondó műhely

Az INALCO magyar szakos hallgatói öt olyan verset adnak elő, amelyekben a versritmus lüktetése különösen érzékelhető. Weöres Sándor két bravúros, rigmusként is skandálható darabbal szerepel az összeállításban, de mellette három kortárs költő – Varró Dániel, Lackfi János et Vörös István – versei is megszólalnak. Ebben a „ritmus-szvitben” emlékezetes sorok bizonyítják, hogy az ütemhangsúlyos verselés a magyar nyelv egyik különleges adottsága, amely a nagy költészeti hagyományokat folytatva ma is elevenen él irodalmunkban.

Az elhangzó versek:

Weöres Sándor: Galagonya
Weöres Sándor: Hold és felhő
Varró Dániel: Robotikai mérnök
Lackfi János: Kukorica
Vörös István: A kutya nyoma

Karine, Erwann, Gézengúz, Aurélie és Patrick, az INALCO elsőéves hallgatói

Oravecz Imre 1943-ban született a Heves megyei Szajlán. Egyetemi tanulmányai végeztével germanista, költő, regényíró és világjáró lett. Háromszor hagyta el Magyarországot, hogy másutt éljen, főleg Amerikában, de végül mindig visszatért szülőhazájába, sőt legutóbb a szülőfalujába. A szöveg – címének megfelelően – a prózaverseket tartalmazó 1972 szeptembere című kötet (2003) nyitóverse, és szerelmekről, találkozásokról szól, a valódi emlékeket a fikció szintjére emelve csaknem 30 év távlatából.

Gézengúz, az INALCO elsőéves hallgatója
A teljes szöveg itt olvasható

Ez a népdalok hangvételére emlékeztető szerelmes vers a költő pályának korai korszakából (1925) származik. Mozgó életképben mutatja be, hogyan jár a kedvese az utcán, hogyan eleveníti meg élettelen környezetét és igézi meg a járókelőket könnyed járásával, amely a természet harmóniáját felidézve madarakkal és növényekkel népesíti be a városi utcát.

Aurélie, az INALCO elsőéves hallgatója

Ez az istenes költemény a költő pályának legkorábbi szakaszából származik (1922). Zsoltár formájában örökíti meg az esti csend és nyugalom által ihletett gondolatokat. A költő tizenhét éves korában, a férfikor küszöbén néz szembe a gyermekkor elmúlásával, és Istennel folytatott párbeszédében máris olyan konfliktusokkal viaskodik, amelyekkel egész életében és költészetében küzdenie kell majd.

Erwann, az INALCO elsőéves hallgatója

Ez a csöndes-békés hangvételű költemény a korabeli budapesti értelmiség kedvenc talákozóhelyén, a Japán Kávéházban született a költő élete vége felé (1936-ban vagy 37-ben). A sok megpróbáltatás között olyan rövid és derűs közjátékot jelent, amelyben a szerző jövendő olvasóit két részre osztja. Nem törődik azokkal, akik nem szeretik, és csak a többiekhez szól, akik „a semmiben hajózva” ismerősei, és harmóniában élnek a természettel.

Gézengúz, az INALCO elsőéves hallgatója

Ez a kései vers a siratók panaszos hangvételét idézi meg: a költő néhány hónappal később öngyilkos lett. Ifjúkori szerelmei közül a legkedvesebbhez szól a vallomás: az idő egyáltalán nem gyógyítja be a sebeit, nem halványítja el szenvedélyes érzéseit, fájdalma kozmikus hiányérzetté nő.

Karine, az INALCO elsőéves hallgatója

Fordította :
Tivadar Gorilovics et Max Andréoli

Ez a négystrófás vers az ifjú, 22 éves költő egyik boldog szerelmes pillanatából (1927 végéről) való, és egy festőnő múzsa – Gyenes Gitta – lányához, Wallesz Lucához szól. Dalszerűen, ringató ritmussal megkomponált sorai táncos lejtésűek, és bár a cím bibliai felütésű, és a szövegben is vannak istenes költeményekre utaló fordulatok, a későbbi versek fájdalmas alapérzése itt teljesen hiányzik. A vallomás az öröm zenéjét szólaltatja meg, párhuzamos, polifón szerkesztéssel halmozva egymásra a természeti képeket, amelyek az utolsó versszakban az univerzum felé tágítják ki a boldog szerelem érzését.

Nándor, a Debreceni Egyetem másodéves hallgatója
A magyar vers teljes szövege itt olvasható

A Megfáradt ember című vers először 1923-ban jelent meg a Nem én kiáltok című gyűjteményben, amikor József Attila még csak 18 éves volt. 1929-ben bekerült a Nincsen apám, se anyám című kötetbe. A fiatal költő élete zaklatott volt, és ez a vers egy nyugodt, de mégis szívfacsaró pillanatról szól. A fájdalom mindenütt jelen van.

Luca, a Paris IV–Sorbonne Egyetem 1. éves hallgatója
A teljes szöveg itt olvasható

Móricz Zsigmond Iciri-piciri című verses meséjét szinte minden magyar gyerek ismeri hosszú generációk óta. A kismacska kalandjait az eredeti szöveg számos illusztrált kiadása mellett rajzfilmek és zenei feldolgozások is megörökítik.

Aurélie, az INALCO elsőéves hallgatója
A teljes szöveg itt olvasható

Ez a „profán ima” kétsoros kívánságokba foglalja, mitől félti és hogyan védené meg a költő a jövendő nemzedékeket. A világot a négy elem: tűz, víz, ég és föld egységében láttatja, egy olyan látomásban, amelyben csak az ember képviseli a Gonoszt. Vele szemben igazi rokonai, a mindenség erői jelentik a megváltást a szeretettel. A szépen összecsengő asszonáncok finom szerkezetbe foglalják az egymást követő felsorolásokat, amelyekben élő és holt anyagok változatos ellentétpárokba állítva képviselik a szeretetet, a gyermekek jövőjének védelmét.

Edwige, az INALCO másodéves hallgatója
A vers teljes szövege itt olvasható

A II. világháború alatt, 1941-ben írt, dallamos, ringatók ritmusára hullámzó szerelmes vers megrendítő vallomás a kedveshez, akiről tudjuk, hogy a költő (1909-1944) felesége, Gyarmati Fanni. Radnóti a hitvesi szerelem egyik legnagyszerűbb művelője a magyar irodalomban, és a vers a halálfélelem, a szörnyűségek közepette még jobban megerősödő, egész életre szóló kötődés és elköteleződés páratlan szépségű tanúbizonysága.

Gézengúz, az INALCO elsőéves hallgatója
A vers teljes szövege itt olvasható

Ez a vers szelíd őszi tájat idéz elénk, harmonikus soraival altatódalra emlékeztet, régi dalra, amely mit sem veszített varázsából. Valamilyen titokzatos oknál fogva, talán részben a szabályosan összecsengő rímek miatt, idegen füllel is könnyen meg tudjuk jegyezni.

Petőfi Sándor (1823-1849) sokak számára mindenekelőtt az 1848/49-es szabadságharc költője, de lírájában fontos szerep jut a bensőséges érzelmeknek is. Ez az „őszi” verse Szendrey Júliával (1828-1868) kötött házassága (1847) után egy évvel keletkezett, és a családi boldogság hangját szólaltatja meg.

Antoine, az INALCO másodéves hallgatója
A vers teljes szövege itt olvasható

Margarita, az INALCO elsőéves hallgatója énekel, édesanyja, Natalia szintetizátoron kíséri.
Zene: Sebő Ferenc
A vers teljes szövege itt olvasható

Ez az 1941-es „játékvers”, amely rigmusaival és zenés felhangjaival gyermekversre emlékeztet, a látszat ellenére nem annak készült. A Rongyszőnyeg című, 99 versből álló sorozat részeként jelent meg 1944-ben, és egy nagy, villámcsapásszerű szerelem ihlette. A képek és a ritmus szimbiózisa tökéletes, a színek-hangok szinesztéziáját a Galagonya izzó ruhájának vöröse jeleníti meg az éjszaka sötétjének és a Hold sápadt sárga fényének hátteréből kiválva. Bár a Holdfátyol a bokrot síró lánnyá tudja változtatni, a vers megőrzi vidám alaphangját, sőt könnyedén visszavált az izzó galagonyabokor tűzszínű ruhájának képére.

Karine, az INALCO elsőéves hallgatója
A vers teljes szövege itt olvasható

Weöres Sándor (1913-1989) nagy virtuóza a nyelvi játékoknak és a zenék, szövegek együttes kezelésének. Ez a verse is egy dallamhoz készült, Kodály Zoltán megrendelésére, a zeneszerző kétszólamú szolfézsgyakorlataihoz (Bicinia Hungarica 1-4). A költő ehhez a kétstrófás vershez magyar népdalokra jellemző formát választott, párhuzamos szerkesztéssel. Egyszerű témát dolgoz fel: a vihartól való félelmet, amely ellen a nagyobb testvérek tudnak oltalmat nyújtani, illetve a békés családi otthon iránti szeretetet.

Karine, az INALCO elsőéves hallgatója
A vers teljes szövege itt olvasható

Ez az 1936-ban, a költő élete vége felé keletkezett, rejtélyes című költemény nagy nosztalgiával idézi fel József Attila ifjúságának azt a korszakát, amikor szoros barátságot ápolt és távoli szerelmet érzett egy festőnő és lánya iránt, akik több versét ihlették. Hármasban tett sétáik emléke tovább él benne, de vágytalanul, tiszta szeretettel próbál visszagondolni erre a szívének kedves asszonyra, aki holt anyja képét is előhívja az emlékezetében.

Edwige, az INALCO másodéves hallgatója
A vers teljes szövege itt olvasható

Radnóti Miklós (1909-1944) verse a II. világháború alatt született. A költőt előbb munkaszolgálatra hívták be, majd meg is ölték, nem sokkal a háború vége előtt. A vers a magyar hazafias költészet legszebb darabjainak sorába tartozik, amelyek között kiemelt helye van a nevével is megidézett Vörösmarty Mihálynak, és különösen Szózat című, 1837-es, biblikus hangvételű versének. A szigorú szerkezetű és klasszikus veretű vers formája erős kontrasztot képez a világ 1943-as, kaotikus és kegyetlen realitásával. A valóság borzalmaival az élet aprónak látszó, mégis végtelenül fontos, érzelmekben és emlékekben gyökerező részleteit állítja szembe a költő. Ez a mély kötődés teszi igazi hazájává azt az országot, ahol született, és amelyet a szívébe fogadott, de amely végül mégis kíméletlenül eltaszította magától származása miatt.

Francesca, az INALCO harmadéves hallgatója
A vers teljes szövege itt olvasható