Wanted / Lost & Found. Az elveszett és megtalált magyar kubizmus

A századelőn Franciaországban alkotó magyar kubista művészek munkásságát eredeti művek, elveszett vagy lappangó műalkotások reprodukciói, litográfiák, korabeli fotók, 3D-s installációk segítségével ismerheti meg a látogató. A rendhagyó tárlat célja az eredeti művek bemutatása mellett az eltűnt műkincsek felkutatása.

A kubizmus központja Párizs volt, mely a 20. század elején a világ minden tájáról vonzotta az avantgárd művészeket, így a magyar alkotókat is: Réth Alfréd, Szobotka Imre, Bossányi Ervin, Késmárky Árpád, Kóródy Elemér, Dénes Valéria, Farkas István és Galimberti Sándor magyar festőket valamint Csáky József, Miklós Gusztáv és Bánszky Sándor szobrászokat.

A magyar kubizmus nem egyszerű másolása volt a franciának. Megvoltak a saját jellegzetességei: elsősorban a színesség, de a legkorábbi kubista szobrászok is a mi köreinkből érkeztek. Közülük Csáky Józsefet ma is a kubista szobrászat egyik legelső megteremtőjeként tartják számon világszerte.

A párizsi Magyar Kulturális Intézetben most látható kiállítás kettős célt szolgál. Egyrészt a magyar művészetnek ezt az elfeledett és azóta is rejtett fejezetét a világ elé tárva ismételten rávilágít a magyar kultúra nemzetközi integráltságára és egykori jelentőségére. A kubizmus magyar alkotóinak gazdag munkásságát olyan eredeti műveken keresztül ismerheti meg a látogató, melyeket ebben a formában, így együtt most láthat először a nagyközönség. Így például első alkalommal lesz látható a nagyközönség előtt Csáky József frissen megtalált kubista szobra, vagy például Miklós Gusztáv egyetlen, még ma is hozzáférhető kubista aktja, az Álló női akt.

A tárlat másik célja, hogy Barki Gergely kurátor irányításával felhívja a figyelmet számos elfeledett magyar kubista műre reprodukciók, korabeli felvételek, 3D-s installációk segítségével. Arra biztatja mind a művészeti szakembereket, mind a francia nagyközönséget, hogy vegyenek részt az ezen művészeti irányzathoz tartozó elveszett vagy azonosítatlan alkotások felkutatásában, újbóli felfedezésében. Ennek a közös keresésnek az eredményei, felfedezései pedig beépülnek majd a budapesti Nemzeti Galériában 2023-ban nyíló nagyszabású kiállítás anyagába.

A tárlat összesen 44 megtalált eredeti szobrot, festményt és rajzot, valamint 50 fekete-fehér reprodukciót elveszett és még keresett alkotásokról állít ki 11 magyar avantgárd művésztől.

Szobotka Imre (1890 – 1961) korai kubista festményei közül sok elveszett már az első világháború alatt, ugyanis párizsi műtermét – mint ellenséges ország állampolgárának ingóságait – lefoglalta a francia állam, majd az ott talált műveket elárverezték. Ekkor éppen Bretagne-ban, Saint-Brieuc-ben és környékén festett kollégájával, Bossányi Ervinnel, majd rövidesen mindkettejüket internálták a városban, de a források és a megmaradt művek tükrében határozottan kijelenthető, hogy a táborban is folytathatták alkotó munkájukat. Ennek is köszönhető, hogy aránylag komoly képanyag vészelte át a második világháborút is budapesti otthonában.

Halála után özvegyét több Nyugat-Európai műkereskedő is felkereste, s mivel Magyarországon ekkoriban nem volt piaca kubista festményeinek, könnyedén hozzájutottak a legizgalmasabb főművekhez is. Így az 1970-es években Olaszországba és Németországba kerültek Szobotka legjobb kubista alkotásai, amelyek hollétét ma, fél évszázad távlatából komoly kihívás felderíteni. Az egykori milánói székhelyű Galleria dell’Incisione 1973 őszén 50 (!) kubista művéből rendezett önálló tárlatot, majd néhány hónappal később a szintén milánói fiókkal is rendelkező Galleria del Levante müncheni galériájában nyílt reprezentatív magyar avantgárd kiállításon további 8 kubista művét állították ki.

Az összesen tehát közel 60 külföldre került kubista műtárgyegyüttesnek csak apró töredéke bukkant újra föl, s néhány vissza is került a magyarországi műkereskedelem vérkeringésébe. Kutatásaink során azonban sikerült több mint 50 elveszettnek hitt művét lokalizálni (ezekből látható ízelítő kiállításunk emeleti termeiben), de még továbbra is több tucatnyi kubista Szobotka mű kerestetik.

Barki Gergely művészettörténész írása

A Galimberti Sándor (1883-1915) – Dénes Valéria (1877-1915) házaspár ugyan nem nevezhető par excellence kubista művészpárosnak, egyéni művészetük mégis elsődlegesen a kubizmus Párizsban megismert eredményeire támaszkodott, legfőbb forrásaik – amennyire ez stílusukból megítélhető – elsősorban Fernand Léger és Jean Metzinger munkái lehettek.

Dénes Valéria nem mellesleg Henri Matisse tanítványa is volt, talán ezért is szembeötlő, hogy a kubizmus szerkezetes komponálása képeiken a fauveizmus szertelenségével, spontaneitásával, expresszionitásával párosul. Érdekes, hogy a páros nőtagja férjénél is vehemensebb, lendületesebb, ha úgy tetszik erőteljesebb festőegyéniség volt.
Nem csupán egykori tevékenységük meghatározó helyszíne volt Párizs, – hiszen kiállítottak a Salon des Indépendants-on és a Salon d’Automne-ban is, sőt Berthe Weill Montmarte-i kis galériájában önálló kiállításuk is nyílt – de elveszett műveiknek egy része is minden bizonnyal ma is Párizsban keresendő.

1915-ben rövid betegséget követően elhunyt Dénes Valéria, s mivel hitvese halálát nem tudta elviselni Galimberti, öngyilkosságot követett el, hátrahagyva árván az akkor 2 éves kisfiúkat, Mariót. Mario Galimberti felnőtt korában Párizsba költözött, francia nőt vett feleségül, végleg letelepedett, sőt Magyarországról magával vitte szülei festményeinek egy részét is, amelyekről csupán egykori levelekből tudunk. Mivel ezek a források az 1960-as évekből származnak, jogosan feltételezhető, hogy a művek nem semmisültek meg, nagy valószínűséggel ma is Párizsban vannak.

Sajnos fotókat nem ismerünk a párizsi lakás enteriőrjeiről, de néhány korábbi archív fotó a házaspár elveszett műveiről érzékeltetheti, hogy milyen műveket keresünk.

Barki Gergely művészettörténész írása

Késmárky Árpád (a katalógusokban és a korabeli sajtóban elírták a nevét: Rismarky) egyetlen ma ismert, de szintén elveszett kubista festményéről csupán ebből a Philadelphiában megjelent újságcikkből tudunk. A leírások szerint egy szobrász barátjáról festette Párizsban. Nem tudjuk, hogy ki lehetett a modell, talán Joseph Csaky vagy a szintén szegedi szobrász, Bánszky Sándor? Vagy Brancusi, akivel talán Bölöni György, akkor Párizsban élő kritikus révén ismerkedett meg a magyar festő? Egyelőre csak sötétben tapogatózunk, éppen úgy mint a mű hollétével kapcsolatban. Egy helyi legenda szerint, amikor az 1913-14-ben rendezett ún. "Department-store Cubisme" vándorkiállítás visszaért a kiinduló állomásra, Milwaukeeba, a kiállított művek a Gimbel Brothers áruház alagsorába kerültek, ahol állítólag egy csőtörés áldozatául estek a magyar festmények. E forrás hitelessége meglehetősen kétséges, szerény véleményem szerint mindkét magyar kubista festmény valahol Amerikában, vagy talán újra Európában (?) várja hogy újra felfedezzék.

A cikk további érdekessége, hogy a két vezető francia kubista mester, Jean Metzinger és Fernand Léger mellett két kevésbé ismert magyar kubista művész is megjelenik egyenrangú alkotóként az akkori amerikai sajtóban. Késmárky Árpád képe alatt Gustave Miklos azóta szintén elveszett kubista aktképe, amely egyébként a turné egyik állomásának helyszínén, Cleveland-ben a katalógus borítójára is rákerült. De nem csak a 2 magyar műnek veszett nyoma, ugyanis a cikkben reprodukált Metzinger festmény az 1990-es években egy kiállításra való kölcsönzés során, útközben veszett el nyomtalan. Mindhárom képet keressük. A nyomravezető jutalomban részesül!!!

Barki Gergely művészettörténész írása

Kiállításunkon belül egy teljesen önálló projektnek tekinthető az az innovatív 3D-s megoldás, mely Joseph Csaky elveszett kubista szobrainak rekonstrukcióit igyekszik minél látványosabban bemutatni, sőt valóságosan, a térbeliséget szimulálva érzékeltetni.

Mivel Csaky kubista szobrairól többnyire csak egy nézetből készültek fényképfelvételek (kivéve a 3 alakos Groupe de femmes, 1912), ezért nagyon nehéz elképzelni, hogy azok miként nézhettek ki a valóságban más nézőpontokból, oldalról, hátulról, stb. Éppen ezért minden rekonstrukció csakis hipotetikus lehet.

Mark Byass Stuttgartban élő brit designer kis csapatával csaknem egy éven keresztül analizálta Csáky más, e korszakában született műveit és számtalan variációt felvázoltak a lehetséges ismeretlen oldalakról. Egyéb szobrászati törvényeket is figyelembe véve arra törekedtek, hogy egy igen bonyolult szimulációs rendszerben virtuálisan megjelenítsék az elképzelt ismeretlen vetületeit is az egyes elveszett szobroknak.

Kiindulópontjuk minden esetben csakis a két dimenziós archív fényképfelvételek lehettek, illetve egy esetben (szintén az 1912-es Groupe de femme-ről van szó) korabeli filmhíradó is rendelkezésre állt, ám mivel ebben az esetben is statikus maradt a kamera, nem ismerhették meg belőle a szobor többi oldalát.

Az elkészült 3D-s virtuális rekonstrukciók segítségével ezek az elveszett, csak egy nézetből ismert szobrok körbejárhatóvá váltak, azaz a kiállításunkon szemeink előtt körbeforogva jelennek meg. Ezáltal elképzelhetjük, hogy több mint 100 évvel ezelőtt a párizsi közönség milyen modern művekkel találta szembe magát. Csaky önéletrajzából tudjuk, hogy amikor ezeket a szobrait első alkalommal bemutatta, a Salon d'Automne látogatói az öklüket rázták fenyegetően és el akarták pusztítani a szokatlan, szöglegesített idomú szobrokat. Szerencsére nem ez történt velük, ám további sorsukról igen keveset tudunk. Galériása, Léonce Rosenberg kérésére a művész a világháború lezárása után keresni kezdte ezen korai elveszett kubista műveit, de azok sem akkor sem azóta nem kerültek elő.

E 3D-s multidiszciplináris rekonstrukcióban Mark Byass segítői voltak Jin Ho Jeon, Marcell Barts, Márton Barki és a Silent Resource cég (Stuttgart) csapata.

A 3D-s ventilátorok szállításáért, szakszerű üzembe helyezéséért külön köszönet illeti a Stuttgarti Magyar Kulturális Intézetet.

Barki Gergely művészettörténész írása

A párizsi Magyar Kulturális Intézet most nyíló Wanted lost & Found – À la recherche du cubisme hongrois perdu című kiállításának előkészületei során néhány hete előkerült egy olyan mű, amely a kurátor, Barki Gergely "körözési listáján", az elveszett, de nagyon vágyott (WANTED!) művek lajstromában szerepelt.

Miklós Gusztáv Femme nue debout [Étude de nu] című festményét csaknem egy évtizede kereste, bár igazság szerint nem száz éve tűnt el nyomtalan mint a legtöbb magyar kubista festmény, hiszen 30 évvel ezelőtt még kiállításra került. Színes reprodukciója is ismert volt, mégsem sikerült a jelenlegi őrzési helyéről információt szerezni sem a téma kutatóitól, sem pedig a művész örökösétől. A kép reprodukciója szerepel a néhai Aaron Sheon professzor tanulmányában, melyet arról az érdekes, de alig ismert 1913-as amerikai kiállítási turnéról írt, melyet első ízben szenteltek tisztán a kubizmusnak a tengerentúlon. Néhány francia mellett 2 magyar kubista festő is kiállított, egyikük Miklós Gusztáv volt. A szóban forgó kép reprodukciója mellett tulajdonosként Paul Mas nevét tüntették fel. Ezen a nyomon elindulva egy languedoc-i borászatban kötött ki tavaly nyáron a kutató, de hamar kiderült, hogy a borász Paul Mas, hiába gyűjtő, nem az ő birtokában van a keresett kubista akt. Hamarosan azonban sikerült megtalálni a másik Paul Mast is, ez egykori Galerie L'Enseigne du Cerceau tulajdonosát, aki Miklós Gusztáv felfedezői közül is úttörő szerepet vállalt a 60-as 70-es években. Azonban a kép már nem volt nála, Mme Isabelle és Monsieur Hervé Poulain-nek adta el több mint 35 éve és ez lett gyűjteményük első darabja. Poulainék rendkívül barátságosan fogadtak néhány hete otthonukban kiállításunk kurátorát, ahol nem csupán a most újra megtalált gyönyörű aktfestményben gyönyörködhetett, de meglepetésként a festő további 9 darab, korábban reprodukcióról sem ismert kubista vázlatrajzát is megvizsgálhatta, melyeket nagy valószínűséggel 1912-1914 között készített, azokban az években, amikor Jean Metzinger tanítványaként az Académie La Palette növendéke volt. Így került elő egy csapásra összesen 10 mű, amelyekről korábban semmit, vagy csak nagyon keveset lehetett tudni. Poulain úr – akit a párizsiaknak talán nem is kell bemutatni, hiszen nem csupán mint aukciós ház tulajdonost, hanem egykori híres autóversenyzőként is ismerhetik – készségesen rendelkezésünkre bocsátotta Miklós lenyűgöző női aktját és május 20-tól augusztus közepéig bárki megtekintheti ingyenes kiállításunkon ezt az emberemlékezet óta nem látott remekművet.

Miklós e fontos korai festménye 1913-ban a Salon des Indépendants-on debütált a kubisták termében. Slusszpoénként megjegyezzük, hogy néhány hete egy jelentéktelen párizsi aukción felbukkant a másik festmény is, melyet szintén ezen a fontos 1913-as tárlaton mutatott be Miklós. A leánytestvéréről, Marikáról festett portré azonban már csak vándorkiállításunk egy újabb állomásán, Brüsszelben lesz majd látható az év őszén.

Barki Gergely művészettörténész

Bossányi Ervin (1891-1975) eltűnt kubista művei

A Párizsban formálódó magyar kubista kolónia egyik legfiatalabb tagja Bossányi – bár a legszorosabb szálak fűzték az egyik legeltökéltebb kubista festőhöz, Szobotka Imréhez – aránylag lazán kapcsolódott a kis magyar kubista falanxhoz. Míg a többiek jószerivel szinte letelepedtek Párizsban, addig ő tanulmányutakat tett Angliában, Belgiumban, Olaszországban és sűrűn haza is látogatott Magyarországra. Társaival ellentétben a magyar kubisták legfőbb centrumát, az Académie La Palette-et sem látogatta, hanem az Académie Julian-t és a Beaux-Arts-ot részesítette előnyben. Évekig ellenállt a legmodernebb irányzatok kísértésének és távol tartotta magát a kubizmustól is, míg végül 1914-ben, egyértelműen cimborája, Szobotka hatására ő maga is meggyőződéses kubista művésszé vált.

A szarajevói merényletet követően három héttel Bretagne-ba, St-Brieuc-be utazott társával, Szobotkával, de mindketten fenntartották párizsi műtermüket is, bízván abban, hogy az ellenségeskedésnek hamar vége szakad és visszatérhetnek nyugodtabb körülmények között. Nem így történt. Bár szinte hónapokig még szabadon festhettek a tengerparton, a városban és környékén, a háború kitörése végérvényesen megváltoztatta életüket. Mindketten a helyi internálótáborba kerültek, ahol jóval szűkösebb lehetőségek kínálkoztak az alkotásra. Mégis, ebből a korszakából szinte minden műve, közel 100, elsősorban papír alapú, többségében a kubizmushoz köthető munkája maradt ránk, melyek ma főleg angliai múzeumok archívumaiban (Victoria & Albert Museum, London, Ashmolean Museum, Oxford) várták, hogy végre a kutatások homlokterébe kerüljenek. Néhány szerencsésen magántulajdonban megmaradt ekkori olajképe az emeleti termekben látható.

Azonban veszteségekről is bőven van tudomásunk. Ritka becses adat Bossányi egy autográf – emlékezetből feljegyzett lajstroma, melyben felsorolja, hogy mi mindent hagyott hátra párizsi műtermében a háború kitörése előtt. Mintegy 30 olajfestménye, sok tucatnyi grafikája, valamint egy szobra és művészi feljegyzései, levelezése tűnt el nyomtalanul a háború alatt. Valószínűleg ingóságait – ahogy más ellenséges állam állampolgárával szembeni esetekben – lefoglalta a francia állam, majd feltehetően fillérekért elárverezték.

A háború után Lübeckbe költözött, ahol a kubizmusból kiinduló, inkább az absztrakció irányába mutató festményein dolgozott. Míg a párizsi korszakából sajnos nem maradt ránk egyetlen archív felvétel sem kubista festményeiről, az elveszettekről sem, addig a Lübeckben festett vásznak közül akad néhány, amelyeket csak archív felvételekről ismerünk.

Barki Gergely művészettörténész

Miklós Gusztáv

Miklós Gusztáv (Gustave Miklos) Franciaországban elsősorban art deco szobrászként vált ismertté, ám kevesen tudják, hogy pályája elején a kubizmus elszánt híveként ő is ahhoz a fiatal magyar művészekből álló társasághoz tartozott, akik a kubizmus egyik legfontosabb fellegvárában az Académie La Palette-en tanultak 1912-1914 körül.
Miklós ebben az időszakban nem csupán a párizsi kiállításokon szerepelt együtt a francia kubistákkal, de a kubizmus első tengerentúli exportőrei közé is tartozott.

Egy különös vállalkozás résztvevőjeként vált ismertté a neve a tengerentúlon, amit röviden “Department-Store Cubism”-nak, azaz “áruházi kubizmusnak” nevezhetünk. Néhány nappal azután, hogy az amerikai modernizmus vízválasztó jelentőségű kiállítása, az Armory Show utolsó helyszínén, Bostonban is bezárt, 1913 május 10-én Milwaukeeben útjára indult egy kiállítási turné, mely Cleveland, Pittsburgh, New York, Philadelphia érintésével újra Milwaukee-ba érkezett vissza az év nyarán. A turnét áruházakban rendezték és különös jelentősége, hogy ez a kiállítássorozat tekinthető az első tisztán a kubizmusnak szentelt bemutatónak az Egyesül Államokban. A turnén Pierre Durmont, Albert Gleizes, Fernand Léger, Jean Metzinger és Jacques Villon mellett két magyar képviselte a kubizmust, Miklós Gusztáv és Késmárky Árpád.
Csupán két helyszín katalógusa ismert. A Cleveland-i helyszínen nyomott katalógus borítóján Miklós Gusztáv kubista akttanulmányát reprodukálták.

A Department-store turnét követően 1914 április-májusában a Milwaukee Art Society égisze alatt nyílt egy kissé szélesebb spektrumú kiállítás Exhibition of Paintings and Sculptures in "The Modern Spirit" címen, ahol a magyar kubista festmények utoljára szerepeltek kiállításon. Ezt követően a magyar művek sorsáról csak nagyon homályos információk maradtak fenn. Miklós Gusztáv ülő női aktfestménye azóta sem került elő.

Csáky József és a Rosenberg logó

Léonce Rosenberg a kubizmus egyik legelszántabb propagátora párizsi galériájában számos kiállítást rendezett a kubizmus mestereinek, köztük a magyar Csáky Józsefnek is.

1919-től publikációsorozatot indított a témáról Edition L'Effort Moderne címen (nem tévesztendő össze a később szintén általa kiadott Bulletinne de L'Effort moderne-nel!). Bár a szakirodalomban erről nem esik szó, nagyon valószínű, hogy eredetileg George Braque-ot bízta meg azzal, hogy az új kiadónak és a könyvsorozatnak emblémát tervezzen és néhány kiadványon valóban Braque logója jelent meg. 1920-tól azonban egy másik logó váltotta a nyitott könyvet ábrázoló Braque-logót, de a szakirodalomban arra sem találni sehol sem említést, hogy ezt az új logót ki tervezte. Néhány éve azonban egy milánói gyűjteményben felbukkant Csáky Józseftől egy tuskompozíció, amely szinte a megszólalásig hasonlít a Rosenberg-féle új logóra. Rosenberg egyik legérdekesebb kiadványa, Maurice Raynal Picasso-ról írott kis könyvecskéje, amelynek érdekes mód nem Picasso mű díszeleg a borítóján, hanem Csáky logó-kompozíciója, sőt a borító hátoldalán is egy Csáky által tervezett kompozíció díszeleg. Utóbbinak kompozicionálisan sok köze van egy szintén mostanában megtalált, korábban elveszettnek hitt Csáky szoborhoz, amely kiállításunk egyik highlight-ja lesz.

Sajnos mindkét Rosenberghez köthető grafikai mű eredetije elveszett, ezért WANTED!, tehát nagyon keressük mindkettőt, de addig is örülhetünk, hogy a végleges Rosenberg-logó egyik előkészítő vázlat-változata előkerült és közelgő kiállításunkon első alkalommal be is mutathatjuk.

Farkas István (1887-1944) elveszett kubista művei

A magyar művészettörténet-kutatás egyik legnagyobb vesztesége Farkas István (eredetileg Wolfner István, Párizsban Etienne Farkas néven kiállító) kubista korszakának szinte teljes eltűnése. Az akkor mindössze 25-27 éves fiatal művész 1911 végétől csaknem két évet töltött Párizsban és elsősorban honfitárs barátai, Réth Alfréd, a Galimberti-házaspár és Csáky József révén hamarosan ő is az egyre terebélyesedő párizsi magyar kubista kolónia tagja lett. Az Académie La Palatte-ben inkább Le Fauconnier-vel alakított ki szorosabb kapcsolatot, de művészetére talán Metzinger volt nagyobb hatással. A későbbiekben is hangsúlyozta, hogy a modern művészet a kubistáknak köszönheti a legtöbbet. 1913 tavaszán egy virágcsendélettel (Rózsák) és egy portréval, valamint a La Palette-ben készült vázlataival debütált a Salon des Indépendants kubista termében. Egyik sem maradt ránk, de még inkább érzékletessé válik, hogy mekkora veszteségről van szó, ha figyelembe vesszük, hogy 1915-re olyan nagy anyaga állt össze, hogy önálló kiállítást tervezett. A világháború kitörése keresztülhúzta számításait és e korszaka szinte nyomtalan tűnt el. Ellenséges ország állampolgáraként menekülni kényszerült és hátrahagyott párizsi műtermét lefoglalták, majd műveit elárverezték. Ezek holléte ma teljesen ismeretlen. Szerencsére két archív fotó alapján képet nyerhetünk Farkas kubizmusáról. A fényképész ismereteink szerint Marc Vaux volt, aki mintegy 40 év alatt csaknem 6000 Párizsban élő művész műtermét járva örökítette meg alkotásaikat.

A Farkas festményeiről készült eredeti fotók holléte szintén ismeretlen, a Centre Pompidou-ba került Marc Vaux archívumban sem található. Nem csupán az eredeti művek előkerülése jelentene valódi szenzációt, de kutatásainkat a festményekről készült archív fényképfelvételek felbukkanása is nagyban segítené.

Barki Gergely művészettörténész

Joseph Csaky

Joseph Csaky Groupe de femmes című szoborcsoportja 1912-ben debütált Párizsban a Salon d'Automne-on. Ezzel a fiatal magyar szobrász azonnal a kubisták élmezőnyébe került. A híres XI. teremben, a kubisták szekciójában állították ki szobrát Modigliani büsztjei között. Ritka dokumentumként nem csupán fényképfelvételek, de egy korabeli filmfelvétel is megőrizte a szoborcsoport első bemutatkozását.

E rendkívüli alkotása túlélte az első világháború pusztításait, hiszen 1920-ban a genfi Galerie Moos-ban is bemutatásra, s talán eladásra is került. 101 éves az utolsó nyom, Svájcba vezetnek a szálak, de ki tudja ma hol lappanghat ez a nemzetközi szempontból is kivételesen fontos műalkotás ma? 

Barki Gergely művészettörténész

Szobotka Imre

A magyar kubisták egyik legszínesebb egyénisége – a szó átvitt értelmében is – Szobotka Imre volt. Színdús kubizmusa bizonyos értelemben az orfizmushoz is közel áll, ám tőlük eltérő teoretikus alapon alakította sajátos kubizmusát. A magyarok közül talán ő értette meg leginkább a kubizmus alapelveit, így logikusan, következetesen jutott el az analitikus kubizmus egyéni kidolgozásáig. Ennek egyik legreprezentatívabb darabja a ma lappangó [ismeretlen helyen lévő] Zenész című vászna, melyről színes reprodukcióval rendelkezünk, ugyanis csupán az 1970-es évek óta vesztettük nyomát.

A festő halála után özvegyét több nyugat-európai műkereskedő is felkereste, s mivel Magyarországon ekkoriban nem volt piaca kubista festményeinek, könnyedén hozzájutottak a legszínvonalasabb főművekhez is. Így az 1970-es években a nyugat-európai műtárgypiacra kerültek Szobotka legjobb kubista alkotásai, amelyek hollétét ma, fél évszázad távlatából komoly kihívás felderíteni. Az egykori milánói székhelyű Galleria dell’Incisione 1973 őszén 50 (!) kubista művéből rendezett önálló tárlatot, majd néhány hónappal később a szintén milánói fiókkal is rendelkező Galleria del Levante müncheni galériájában nyílt reprezentatív magyar avantgárd kiállításon további 8 kubista művét állították ki és adták el. Az összesen közel 60 külföldre került kubista műtárgyegyüttesnek csupán apró töredéke bukkant azóta újra föl, s közülük is csak néhány került vissza a magyarországi műkereskedelem vérkeringésébe. Kutatásaink során sikerült több mint 50 korábban elveszettnek hitt művét lokalizálni, de még továbbra is több tucatnyi kubista Szobotka mű kerestetik. Ezek közül is kiemelkedik a Zenész című vászna, mely egyfajta önarcképnek is tekinthető, hiszen tudjuk, hogy a festő több fúvós hangszeren is játszott. Egy tárogató szerű hangszert maga faragott és szerelt össze az internálótáborban, Saint-Brieuc-ben, ahol zenekarban is játszott.

Barki Gergely művészettörténész

Galimberti lappangó festménye korabeli képeslapon

Galimberti Sándor kubizmushoz köthető egyik festménye korábban elkerülte a kutatók figyelmét. A modern művészet magyarországi propagátora, Kassák Lajos folyóiratát népszerűsítendő képeslapokat bocsátott ki a Ma köréhez tartozó, illetve külföldi művészek munkáinak reprodukcióival. A 39. számú képes-levelezőlap hátoldalán ez a felirat olvasható: “BORTNYIK SÁNDOR: Rajz”. Néhány éve a Kassák Múzeum reprintben kiadta a csupán egyetlen magángyűjteményében fellelhető képeslap-ritkaságokat, melyek a múzeum shopjában ma is megvásárolhatók, mégsem tűnt fel senkinek, hogy a képeslap fonákjára írt szöveg nem egyezik a főoldalon látható művel, amely egyértelműen nem Bortnyik, hanem Galimberti Sándor munkája. Abban sem lehetünk biztosak, hogy egyáltalán rajzról van szó, hiszen Galimbertitől több hasonló olajfestményt is ismerünk. A stíluskritikai érv mellett az 1914-es évszám előtt olvasható GS-monogram is egyértelműen igazolja Galimberti szerzősségét. Kassákék tehát tévedésből egy másik Sándor nevét írták a levelezőlap hátoldalára, így maradhatott a kutatók számára homályban egy csupán ezen a képeslap-reprodukción ránk maradt kubista Galimberti mű, mely leginkább Fernand Léger erős befolyásáról tanúskodik. Nem csupán a festmény, de a képeslap is kerestetik, hiszen kivételes ritkaságról van szó.

Barki Gergely művészettörténész írásai
Grafikai munka: Andorka Tímea