Ivan-Bogdan Reincke orgonakoncertje

Dátum:  október 1.
Időpont: 14:00
Helyszín:  Szent-Antoine des Quinze-Vingt templom
57 Rue Traversière, 75012 Paris

Orgonakoncert a Szent-Antoine des Quinze-Vingt templomban a Kabóca Párizsi Magyar Iskola Egyesület szervezésében.
Program: Bach, Bartók, César Frank és Liszt művei.

null

Ivan-Bogdan Reincke fiatal tehetség, magyar és német származású. Orgonán, zongorán, hegedűn és csembalón játszik. A váci zenei gimnáziumban végzett középiskolai tanulmányai után a budapesti Liszt Zeneművészeti Akadémián Fassang Lászlónál tanult orgonát. Ivan-Bogdan jelenleg Weimarban Martin Sturmnál folytatja képzését, és új készségeket fejleszt improvizátorként, kórusvezetőként és karmesterként.

Nagyon korán megmutatkozott tehetsége nemzetközi szinten is, mint sokoldalú zenész. Ivan-Bogdan már több jelentős díjat nyert, köztük 2019-ben az Észak-Írországi Nemzetközi orgonaverseny első díját. Számos európai országban lépett már fel. Fő érdeklődése minden bizonnyal a barokk zene, de virtuozitással űzi a jazzt és az elektronikus zenét is, sziporkázó frissességgel színesíti az orgonára írt műveket.

A belépés ingyenes, részvételi díj az Ön által választott összeg szerint
Foglalás kötelező: kabocaparis@gmail.com