Örök tél

Február 25.-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Ebből az alkalomból az Örök tél  című film vetítjük a Magyar Konzultásuson. Szász Attila 2018-ban rendezett filmje bemutatásakor kivívta a filmszakma és a közönség elismerését, több nemzetközi díj birtokosa.

Az Örök tél a második világháború alatt szovjet munkatáborokba deportált magyar nők megrázó történetét meséli el. A film Havasi János könyve alapján készült, aki saját édesanyja történetét meséli el. A vetítéssel szeretnénk tisztelegni a tavaly elhunyt Havasi János előtt, aki 2015-től 2019-ig vezette a párizsi Liszt Intézetet.

Örök tél, 110 perc, 2018, Magyarország

Havasi János (Lánykák, az idő eljárt) című regénye alapján

Rendező: Szász Attila

Forgatókönyvírók: Köbli Norbert és Szász Attila
Szereplők: Gera Marina, Csányi Sándor, Döbrösi Laura, Kiss Diána Magdolna, Farkas Franciska, Kurta Niké
Operatőr: Nagy András
Vágó: Hargittai László
Zene: Parádi Gergely
Jelmeztervező: Kemenesi Tünde
Producerek: Lajos Tamás és Köves Ábel

Az Örök tél történelmi háttere

Szász Attila filmje a „málenkij robotnak” állít emléket. E kifejezés azt takarja, hogy a Magyarországot megszálló szovjet hadsereg 600 000 magyar állampolgárt ejtett fogságba, majd hurcolt kényszermunkára a Szovjetunióba a második világháború idején. Az elhurcoltak egy része hadifogoly katona volt, jelentős része viszont civil. A hazai német nemzetiséget kollektíven bűnösnek tekintették. A szovjet Állami Védelmi Bizottság 1944. december 16-án kelt 7161. számú határozatának értelmében 1945 januárjától több tízezer német származású (vagy annak minősített) magyar nőt és férfit indítottak útnak a szovjet lágerek felé fűtetlen marhavagonokban, ahol borzasztó körülmények között dolgoztatták őket. Ugyan az 1947-es békekonferencia döntése értelmében a hadifoglyokat mielőbb haza kellett volna szállítani, a szovjetek csak százezret engedtek el közülük. Átfogó hadifogolycsere-egyezmény sem született, hiszen a Szovjetuniónak – tekintetbe véve a „málenkij robotra” elhurcolt foglyok nagy számát – ez nem állt érdekében. Az emberhez méltatlan bánásmód ellenére életben maradó foglyok évekig tartó kényszermunka után, több ütemben kerülhettek vissza Magyarországra, azonban így sem bocsátottak mindenkit szabadon. A Rákosi-rendszer az ötvenes években „megoldottnak” nyilvánította a „hadifogolykérdést”, a „málenkij robotra” hurcolt civilekkel pedig nem foglalkozott, és e témát említeni sem volt szabad. A Szovjetunióba deportált magyarok kérdése a Kádár-korszakban is tabunak számított. A trauma feldolgozása csak a rendszerváltás után vált lehetségessé. A kutatások szinte azonnal meg is kezdődtek, és máig tartanak.

Részlet Szőts Zoltán Oszkár történész kritikájából, amely az Újkor.hu oldalon jelent meg.