A Romengo zenekar koncertje

Dátum:  április 7.
Időpont: 18:00
Helyszín:  Liszt Intézet Párizs
92, rue Bonaparte 75006 Paris

A Romengo magyarországi oláh-cigány zenét játszik. A tagok nagy része ezt a muzsikát anyanyelvével együtt sajátította el. A szülőktől tanult hagyományos cigány népdalokkal és saját számokkal és hangzásvilággal áll színpadra a zenekar. 2004-es megalakulásuk óta, India ( Sufi Sutra ) Malajzia ( Rainforest World Music Festival ) Dél-Korea ( Sori Festival ) és Mexikó ( Cervantino Festival ) mellett a Romengo Európa több, mint 25 országban koncertezett. 2019-ben pedig Dél-Amerikában ünnepelték a 15. évfordulójukat. Kolumbiában, Ecuadorban és Peruban koncerteztek. Az együttes mindkét albuma bekerült a World Music Charts Europe 10 legjobb lemeze közé.

A Kétháné 2011 szeptemberében az 5., a Nagyecsed-Budapest lemezük 2014 májusában pedig a 8. helyen állt Európa legfontosabb szakmai listáján. Lakatos Mónika a Romengo szólistája 2007-ben Anna Lindh Díjban, 2013-ban Párhuzamos Kultúráért Díjban, 2014-ben pedig Nemzetiségekért Díjban részesült.

Lakatos Mónika első szólólemeze a Romanimo, amely a magyarországi oláh-cigány hallgatókat – balladákat mutatja be, a megjelenést követően szintén bekerült a World Music Charts Europe 10 legjobb lemeze közé. 2018 februárjában a 4. helyen állt. A világzenei ranglista 2018-as éves top 150-es elitjében pedig a 15. helyen áll.

Romengo zenéjét a kulturális gyökerek tisztelete és a megújulás jellemzi. Amellett, hogy előszeretettel használják az olyan hagyományos hangszereket, mint a kanna, teknő és kanál, nem idegenkednek az új hangzásoktól sem. Nyitottságukat jellemzi, hogy többször koncerteztek a Mendelssohn Kamarazenekarral, 2015-ben pedig a Berlini Filharmóniában adtak szóló és közös estet az indiai énekesnővel, Sumitrával.

Saját bevallásuk szerint az oláh-cigány zene határai túlnyúlnak az országén, ezért kerülhettek a Romengo dalaiba olyan más zenei stílusok hatásai, mint a jazz és a flamenco, Dresch Mihály saxofonos és Juan De Lerida flamenco gitáros játékának köszönhetően, akik a Romengo Nagyecsed-Budapest albumán is hallhatók.

”Szeretnénk, hogy Magyarországon minél többen leljék örömüket a zenénkben, és legyenek büszkék a magyarországi oláh-cigány kultúrára, amely hazánk zenei kincsének egy nagyon fontos darabja. Arra törekszünk, hogy muzsikánkkal méltók legyünk rá ”

Fotó: Farkas András

Fotó: Farkas András

A belépés ingyenes
A foglalás kötelező: reservation@instituthongrois.fr | 01 43 26 06 44

A zenekar Aix-en-Provence-ban folytatja franciaországi útját, ahol a Fondation Vasarely épületében ad koncertet április 9-én 19 órakor ! 

A program a Nemtezi Kulturális Alap támogatásával jön létre.