Rockenbauer Zoltán művészettörténész előadása A "magyar" kubizmus (1910 – 1920) címmel

Dátum:  július 8.
Időpont: 17:30
Helyszín:  Magyar Kulturális Intézet
92 rue Bonaparte
Az Académie La Palette magyar diákjai

Az Académie La Palette magyar diákjai

A legutóbbi idők művészettörténeti kutatásáig alig lehetett valamit tudni a Párizsban alkotó magyar kubisták művészetéről. A magyar Vadak nemzedékét követő festőink többsége a La Palette Akadémiát látogatta, mesterük Jean Metzinger és Henri Le Fauconnier volt. 1912-től fogva közülük többen is együtt állítottak ki a francia kubistákkal a Függetlenek Szalonján, illetve vettek részt velük az Egyesült Államokban rendezett kiállítássorozaton 1913-ban. Festők és szobrászok egyaránt voltak közöttük, a francia közönség előtt Csáky József, Réth Alfréd és Miklós Gusztáv neve csenghet leginkább ismerősen, mivel ők végül Franciaországban telepedtek le.

A Nagy Háború kitörése azonban véget vetett a magyar kubizmus virágzásának. Közülük többeket internáltak, műtermi anyagukat zárolták, ezek többsége sajnos elveszett. Másoknak sikerült mindenüket hátrahagyva még idejében hazatérni, és voltak olyanok is, akik a francia Idegenlégióban találtak menedéket. A háború és a spanyolnátha-járvány sem kímélte őket. A kubista anyag nagyrésze szétszóródott, és csak mostanra, hogy több száz műalkotást sikerült összegyűjteni, vált nyilvánvalóvá számunkra is, hogy milyen színvonalas, ugyanakkor egyedi és színes kubizmust műveltek festőink az 1910-es években.

A belépés ingyenes
Foglalás kötelező: reservation@instituthongrois.fr

Együttműködő partner :