Interjú Polgár Éva zongoraművésszel

Polgár Éva nemzetközileg elismert magyar zongoraművésznő kapta a megtisztelő Év Kulturális Nagykövete címet a Hungary Foundation szervezésében. A New York-i Liszt Intézet a rangos elismerés, illetve Polgár Éva Amerikai Egyesült Államokbeli turnéja kapcsán készített interjút a művésszel.

LINY: Ha jól tudom, a családodban te vagy az első, aki a zenei pályát választotta. Mi volt az a meghatározó élmény, aminek hatására elkötelezted magad a zenész hivatás mellett? Mi lettél volna, ha nem zenész?

PÉ: A családomban jelen van a zenei tehetség, de mégis én lettem az egyetlen aki hivatás szerűen játszik hangszeren. Apai nagypapám harmonika játékát mindannyian szerettük, nem volt olyan születésnap, szüret, és más ünnepi alkalom mikor ne muzsikált volna éjszakába nyúlóan. Ezeket a zenés-énekes összejöveteleket kisgyerekként a harmonikatokból hallgattam, így a fekete-fehér billentyűk varázsa korán magával ragadott és elválaszthatatlanok lettünk. Soha nem gondoltam bele, hogy milyen más területen helyezkedhettem volna el, a zenében minden ötvöződik.

LINY: Az utazás, a kozmopolita életmód már egészen korán az életed része volt. Tanulmányaidat a budapesti Zeneakadémia mellett a Sibelius Zeneművészeti Egyetemen végezted. Honnan jött az indíttatás, hogy Finnországban tanulj?

PÉ: a tanulmányi éveim egyik legkedvesebb időszaka volt. Egy zeneiskolás cserekapcsolatnak és szüleim támogatásának köszönhetem, hogy 13 éves koromban elutazhattam Finnországba. Akkor még nem sejtettem, hogy az egy hetes élményteli utazás, közös koncertek a helyi zongoranövendékekkel, kedves vendéglátás és az ország szépsége milyen meghatározó lesz a későbbi egyetemi éveim kialakításában. Önszorgalomból megtanultam finnül és a budapesti Zeneakadémia mellett beadtam a jelentkezésem a helsinki Sibelius Akadémiára is, ahol finnül hallgattam az órákat és végül mindkét egyetemen megszereztem a mester fokú zongoraművészi diplomámat. Innen már csak egy „könnyed ugrás” volt, hogy a doktori tanulmányaimat Amerikában, a University of North Texas-on végezzem el.

LINY: Ebben az évben az a megtiszteltetés ért, hogy elnyerhetted a washingtoni Hungary Foundation által létrehozott Kulturális Nagykövet Díjat. Mit lehet tudni erről a díjról és az ehhez kapcsolódó programokról?

PÉ: A Hungary Foundation bizalma óriási megtiszteltetés. Rendszeresen látogatok el nagykövetségi rendezvényekre, nyári diákmunkakét három alkalommal szolgáltam a budapesti Finn Nagykövetség konzuli asszisztenseként és számtalanszor zongoráztam diplomáciai eseményeken. Ezért egy régi álmom valósul meg azzal, hogy kipróbálhatom magam a kulturális diplomáciában és megoszthatom hazánk zenei kincseit a magyar diaszpórák és az Egyesült Államok közönségével. A Hungary Foundation díja egyben egy megpályázott szakmai program megvalósítása az ő anyagi támogatási rendszerükön keresztül, mely hídként köti össze a két országot. Előttem a Magyar Nemzeti Táncegyüttes járta be Amerikát, én pedig egy négy állomásos nagyszabású koncertturné kivitelezésével nyertem el ezt a megtisztelő címet.

LINY: Mit jelent számodra a kulturális nagyköveti szerep, mi lesz a tevékenységed fókuszpontja?

PÉ: Úgy érzem, hogy a kulturális nagyköveti szerep az esszenciája mindannak a szakmai tevékenységnek amit eddig finnországi és amerikai éveim során építettem fel érintve más kontinenseket is, többek között Ázsiát és Dél-Amerikát. Elkerülve otthonról erősebbé vált bennem a magyar identitás és Liszt, Bartók, Kodály zenei és szellemi örökségének a szeretete. Természetszerűleg minden koncertemen elhangzik egy magyar rapszódia, az Este a székelyeknél, vagy a Székely keserves - azok a darabok, amik becsalják a koncertterembe a páratlan hangzás- és ritmusvilágunkat. Erre a turnéra is elsősorban Liszt Ferenc és Kodály Zoltán műveivel készülök, illetve Debussyvel és egy amerikai zongoraszonáta ősbemutatójával. A repertoárválasztásom célja tehát a kulturális nagyköveti vállalásom is egyben, hogy a magyar közönség felfrissülhessen az ismert dallamok hallatán, az amerikai közönség pedig közelebbről megismerhesse a világszínvonalú művészetünket.

LINY: A magyar zenei kultúrát népszerűsítendő, összesen négy szólóestet adsz az Egyesült Államokban: Chicago-ban, Los Angeles-ben, New York-ban és Washington D.C-ben. Mint Liszt Ferenc műveinek ismert és elismert interpretálója, milyen szempontok alapján állítottad össze a műsort?

PÉ: Liszt Ferenc örök. Az általa alapított Zeneakadémiáról kikerülni a világ színpadaira magával vonzza azt, hogy a generációról generációra átadott tudást mint Liszt ükunokák ápoljuk. Ezt a Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Verseny társigazgatójaként és zongoraművészként is előszeretettel vállalom. Zebegényben a Duna mellett nőttem fel és a híres Kós Károly tervezte Havas boldogasszony templom köveit koptatom otthonléteim során, ezért Liszt természet és spiritualitás ihlette művei megtalálhatóak a programomban. Mellettük odafigyelek más összefüggésekre is, például arra, hogyan inspirálta Claude Debussy Kodály Zoltán korai kompozícióit, ezért párhuzamba állítom őket a koncertek során már csak azért is, mert mindkét zeneszerző születésének kerek évfordulóját ünnepeljük 2022-ben.

LINY: Kiemelve a New York-i előadást, immár másodízben adsz koncertet a Carnegie Hall-ban. Milyen érzésekkel tölt el, hogy visszatérhetsz New York-ba?

PÉ: Ahogy a programot beharangozó rövidfilmben is megemlítem, New Yorkban a Central Park ösvényein képzeletben hazatalálok a Dunakanyarba a víz csobogását és madarak csicsergését hallgatva. A park nagyon közel van a Carnegie Hallhoz így a magaskultúra fellegvára és a természet nyugalma egyszerre sugallják számomra azt az érzést, hogy „megérkeztem, a helyemen vagyok”. Előző fellépésem során Baráti Kristóf hegedűművésszel és Szepesi Bence klarinétművésszel Bartók Kontrasztok című híres trióját adtuk elő többek között. Fergeteges sikert arattunk. A mostani lesz az első alkalom, hogy önálló zongoraesttel mutatkozom be a Carnegie Hallban, ezért lelkesen várom az ismert ismeretlent és a New York-i közönséggel való izgalmas pillanatokat nyújtó találkozást.

LINY: A koncerttevékenység mellett tanárként is aktív vagy – többek között a Los Angeles-i Azusa Pacific University zongoraprofesszoraként. Hogyan tudod összeegyeztetni a koncertezést és a zongoratanári kötelezettségeket?

PÉ: A kérdés jogosan merül fel, mert összeegyeztetni a koncertezést és a tanítást néha kimondott kihívást jelent. Kell hozzá önismeret, gyakorlati tapasztalat, és elhivatottság. Szerencsére a saját mentoraim példáját követem, akik valamennyien karizmatikus egyéniségek zongoraművészként és pedagógusként egyaránt. Fiatalon azt gondoltam, hogy lehetetlen a két területet egyformán magas szinten művelni. Ma viszont úgy látom, hogy akkor vagyok hiteles tanár ha jó példát mutatok a színpadon és akkor vagyok jó előadóművész ha át tudom adni a növendékeimnek azokat a gondolatokat és manuális megoldásokat amik egy emlékezetes előadáshoz vezetnek. Ez az egyensúly ad lendületet a folytatáshoz.