Megnyíló virtuális kiállítása kapcsán készített interjút a New York-i Liszt Intézet Pesti András magyar fotográfussal. A művész Pécsi Töredékek című online kiállítása már elérhető a Liszt Intézet online kiállítóterében.
LINY: Hogyan mutatnád be magad néhány mondatban, mit fontos tudni rólad?
PA: Pesti András (49) fotóművész vagyok, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja. Fényképész és fotótermék-kereskedő szakmában mestervizsga-bizottsági elnök. Az Európa Kulturális Fővárosa Pécs 2010 projekt arculati elemeinek fotográfusa. Építészeti fotográfiáim megjelentek a vezető hazai lapokban. Ipari- és reklámfotóval foglalkozom. Szakterületem a műtermi fotográfia. Az általam vezetett Print It Kft. tevékenysége túlmutat a fotószolgáltatáson, grafikai tervezéssel és nyomdai előkészítéssel egészül ki. Jelenleg a Baranya Megyei SZC Simonyi Károly Technikum és Szakképző Iskola oktatója is vagyok.
LINY: Idestova három évtizede foglalkozol fotózással. Mindig érdekelt a fotográfia? Volt esetleg egy meghatározó pillanat, ami ehhez a szakmához vezetett?
PA: Gyermekkorom óta érdekel a fotózás, nagyon erős hobbiként volt jelen az életemben a középiskolai évek alatt. 19 évesen, fényképésztanulóként lehetőségem nyílt fotókat készíteni Tresz Zsuzsa színházi jelmeztervező divatbemutatóján, amelyen a vizuális látványelemeket Czakó Zsolt tervezte. Az itt készült fotókkal neveztem az Esztergomi Fotóbiennálé „színezett fotográfiák” című tematikus pályázatán. Képeimmel különdíjat nyertem el. Ez egy nagy lendületet adott nekem a továbbfejlődésre.
LINY: Szerinted mi a jó kép titka? Egyáltalán mitől tekinthető egy kép „jónak”? A fényképezőgép teszi a fotográfust vagy az egyéni megközelítés?
PA: A jó kép véleményem szerint ösztönösen és könnyen készül. Ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy egyszerűen. Egy műtermi fotó nagyon sok előkészítést és tervezést igényel míg eljut a kivitelezésig. A munkám során ezt a módszert alkalmazom. A tanítványaimnak tartok is ilyen órát: tervezés-kivitelezés. A jelen kiállításon bemutatásra kerülő képek tükrözik az elmúlt húsz év alatti vizuális fejlődésemet. Három fő részre bontanám a kiállításon szereplő képeimet. Az első három egyedülálló kép fekete-fehér negatívra készült, analóg technikával. Egyéni városképek, fontos mérföldkövei a szemléletemnek. A képek második csoportjánál érdekelt, hogyan tudom úgy megoldani a város bemutatását, hogy túlmutasson a turisztikai jellegű színes fotográfián. Végül arra jutottam, hogy egyes hangulatok csak két-három kép együttes felhasználásával mutathatóak be. Ezeknél a kompozícióknál kezdtem el alkalmazni az egyes képek közötti léptékkülönbségeket. A képek harmadik csoportja idén nyáron készült, kizárólag művészeti céllal. Ezekre mondható el, hogy itt tartok most…
LINY: Ehhez kapcsolódóan mi jellemzi az egyedi fotográfust? Tanulható-e az egyéni látásmódhoz vezető út vagy csupán tehetség kérdése, hogy valaki sikeres lesz-e ezen a pályán?
PA: A látásmód tanulható. Nagyon sok sablont meg tudunk tanítani, de az összkép igazán csak a tehetséges tanítványok számára áll össze. Érdemes a művészet és a szakma közötti finom egyensúly kialakítására törekedni.
LINY: Említetted, hogy képeidet a rejtvényszerűség jellemzi. Ezt esetleg ki tudod fejteni bővebben vagy az már ront a misztikusságon?
PA: Az egymástól eltérő léptékű fekete-fehér fotográfiák egységként kezelve erősítik egymást. Kortalanok, az éppen aktuális divattól függetlenek. Továbbgondolásra ösztönöznek.
LINY: Miért Pécs áll az érdeklődésed középpontjában? Mitől válik Pécs „jól fotózhatóvá”?
PA: Egy város, véleményem szerint, a teljesség igényével két hónap ott tartózkodással fotózható. A fotózást felmérés előzi meg, jegyzetelem a fényeket és visszatérek az általam legjobbnak vélt időpontra az egyes helyszínekre. Pécsen már évek óta figyelem a helyszíneket, a fényeket és így számomra rengeteg jó fotótéma van terítéken.
LINY: Fotóművészeti tevékenységed mellett oktatóként is működsz. Pedagógusként mit tartasz fontosnak, illetve mit tanácsolnál a jövő fotográfusainak?
PA: Közel 30 év alatt autodidakta módon összegyűjtött tudást egy csokorba fogva intenzív módon adom át. „Nem halat adok, hanem halászni tanítok.” A jövő fotográfusainak üzenem, hogy inspirálódjanak, soha ne plagizáljanak. A sok inspirációból alakítsák ki az egyéni képi nyelvüket.