Interjú Barabás Lőrinc trombitaművésszel

Egyesült Államokbeli megjelenése kapcsán készített interjút a New York-i Liszt Intézet Barabás Lőrinc trombitaművésszel, zeneszerzővel. Barabás a budapesti improvizatív zenei élet egyik meghatározó szereplője és mozgatórugója közel két évtizede. Különböző formációi és improvizatív klubestjei a jazz, elektronikus és neoklasszikus zene határmezsgyéire kalauzolnak el.

Liszt Intézet New York: Honnan ered a művészet iránti szereteted és miért pont a trombitát választottad? Felmerült valaha, hogy a zenén kívül mással is foglalkozz?

Barabás Lőrinc: A felmenőim között sok művész volt. Édesapám, Barabás Márton festőművész. Az, hogy gyerekkorom óta festmények, szobrok között éltem az életem, biztos nagy hatással volt arra, ahogy a művészetekhez hozzáállok. 12 éves koromban kezdtem trombitálni, saját elhatározásból. Nagyon tetszett ez a hangszer. A sokfélesége tetszett és tetszik ma is. Az, hogy annyira sok különböző zenei stílusban tud megjelenni. Barokk, klasszikus, kubai, jazz, pop zene. És annyira sokféle hangon tud megszólalni. Gyerekfejjel szerettem rajzolni, de aztán a zenélés valahogy átvette az időm nagy részét.

LINY: Mikor érett meg benned a gondolat, hogy az előadóművészet mellett zenét is szerezz - ne csupán interpretálj, de saját ötleteidet is papírra vesd?

BL: Eléggé hamar. Már a tanulmányaim legelején jegyzetelgettem ötleteket, zenei futamokat, amik sajátok voltak. Legtöbbször zongorán tettem és teszem ma is ezt. Később elkezdtem számítógépes programokkal foglalkozni, a lejegyzés itt már nem papíron történt, hanem zenei fájlok formájában mentettem el őket. Itt nagyon nagy lehetőségek nyíltak meg előttem, bármilyen hangszert, hangszínt elő tudtam idézni és ez segített az ötletek megvalósításában. Ezeket aztán zenekarral adtuk elő legtöbbször. Próbákra is úgy vittem zenéket, hogy nem kottázva, hanem a hangfájlokat és azokat tanulták meg a zenésztársaim. Van egy fajta ösztönös sodrása annak, hogy saját ötleteket írjak, csak úgy jön. Hiányzik, ha nem csinálom. Olyan, mint egy naplóírás. Megörökítek hangulatokat.

LINY: Nem csak tehetséged, de testi adottságaid miatt is elmondható, hogy nem mindennapi zenész vagy. Milyen kihívásokkal szembesültél a karriered és a mindennapjaid során?

BL: Abban, hogy a trombitára esett a választásom, abban benne volt az is, hogy ezen a hangszeren csak három billentyű van, így egy kézzel is teljes értékűen lehet rajta játszani. Az, hogy ilyen a kezem, annak megvannak a hátrányai és az előnyei is. Kétkezes zongoradarabokat nem tudok lejátszani, de pont emiatt írtam egy pár olyan szóló zongoradarabot, amit meg le tudok játszani és ettől ezek különlegesebbek szerintem. Másrészről ez egy érdekes fémjelzése annak, aki vagyok.

LINY: Egy művész életében talán az egyik legfontosabb feladat az útkeresés, az egyéni hang megtalálása. Neked mi segített abban, hogy rátalálj saját stílusodra? Mely művészek voltak rád különösen nagy hatással?

Trombitásoknál sokszor már elcsépelt, hogy Miles Davist emlegetik, de akkor is őt említeném. Ahogy egyre idősebb vagyok, mindig más és más zenéiben találok újabb és újabb felfedeznivalót. A régi nagy kedvencek is más színezetet kapnak 41 évesen hallgatva, mint 20 évesen. Lenyűgöz a nyughatatlansága, a folytonos útkeresése. Az, hogy számára a zene, a művészet az nem egy szakma, amit űz, hanem egy életfelfogás, egy szenvedély, egyfajta módja annak, ahogy az életét éli.

Szeretek sokféle zenét hallgatni. A 20 századi komolyzenétől a goa trance-ig széles a paletta. Sosztakovicsot nagyon szeretem. Úgy érzem, hogy ha kiállításokat, vizuális műalkotásokat nézek, akkor azok sokszor nagy hatással tudnak lenni a zenémre is. Szeretek filmeket nézni, olvasni és utazni egyebek mellett. Azt hiszem bármi, ami történik velem, hat arra, amilyen zenét csinálok.

Az útkeresésben és a zenével való foglalatosságban pedig van valami játékosság számomra. Valami gyermeki. Valami ösztönös. Nem szoktam túlgondolni a dolgokat.

LINY: Több, mint két évtizedes karriered során számos formációban, együttesben játszottál – van olyan fellépés, ami felejthetetlen nyomot hagyott benned és a karrieredet alapjaiban meghatározó momentumként emlékszel vissza rá?

BL: Nehéz erre válaszolni. Sok nagyon sok koncert van a hátam mögött. Talán kiemelném azt, amikor az Eklektric-kel felkértek minket, hogy Erik Truffaz előzenekara legyünk az A38 hajón. Számomra Erik Truffaz zenéje nagyon meghatározó volt. Az, ahogy a trombitát, a groove-okat használta és használja, az a világ, amit teremt, az lenyűgöz engem. Megtisztelő volt előtte játszani és így megismerkedni vele. Később többször is találkoztunk és játszott vendégként a Quartettemben és én is játszottam vendégként az ő zenekarában. Azóta is tartjuk a kapcsolatot.

LINY: Van-e olyan műfaj, projekt vagy együttműködés, ami iránt érdeklődsz, de még nem volt lehetőséged kipróbálni?

BL: Viccből azt szoktam erre mondani, hogy egyszer majd csinálok egy metál lemezt amin én leszek a hörgős. De komolyra fordítva a szót mostanában a szóló szettemmel játszom többet és el is távolodtam kicsit a jazztől. A neoklasszikus zene egyik úttörője Nils Frahm, az ő zenéje nagyon meghatározó inspiráció számomra. Vele szívesen játszanék közösen.

LINY: Többféle zenei műfajban is otthonosan mozogsz – fontosnak tartod a rugalmasságot, a változásra való képességet? Mivel kísérletezel jelenleg és merre tartasz?

BL: Sokféle módon lehet zenélni. Van, aki egy fajta stílusban mozog egy életen át, van aki izeg-mozog. Mindkettőnek van helye és mindkettő tud értékes lenni szerintem. Most egy új szólólemezen dolgozom. A trombita, a zongora és a szintetizátorok hangzását vegyítem. Ahogy az előző szólólemezemen is tettem, de azért másképp.

LINY: Mi a stílusokon átívelő ars poeticád? Mit kívánsz átadni a közönségnek a zenéddel?

BL: A legutóbbi szólólemezem (22 című) eléggé meditatív, introvertált zene lett. Úgy látom, úgy érzem, hogy annyira felgyorsult a világ, annyira sok minden történik, olyan gyorsan, hogy fontos az embernek befelé is fordítania a figyelmét. Legalább is nekem fontos, hogy egy kicsit lelassuljunk, megemésszük a történéseket. Talán ez az az érzés, ami átjön egy-egy koncertemen is, akár egyedül, akár zenekarral játszom. 

LINY: Nem először mutatod meg tehetséged az Egyesült Államokban - az elmúlt években számos alkalommal hallhatott az amerikai közönség. 2011-ben részt vettél a SAE Institute Electronic Music Production Course képzésen New Yorkban, valamint a tavalyi évben is ott játszottál díjazottként a neves Danny Awards díjátadón is. Mit jelent számodra New York? Örömmel térsz vissza a nyüzsgő városba?

BL: Magyarországon kívül London után New Yorkban töltöttem eddig a leghosszabb időt. Többször voltam itt három hónapokra. Szeretem ezt a várost. Sok barátom van itt. És igen, elvarázsol ez a nyüzsgés, ez az energia. A zenék, az emberek, az épületek. Valahogy tudat alatt hat rám az itt töltött idő, megváltoztatja azt, ahogyan gondolkodom. Ez alkalommal Philadelphia, New York és Boston lesznek a keleti parti állomások, majd átmegyek Kaliforniába ahol San Diego-ban és San Francisco-ban fogok játszani.

LINY: Mit hallhat a New York-i közönség január 26-án a DROM világzenei bárban?

BL: Szeretem a Drom-ot. Jó hangulatú hely és gyönyörű zongorájuk van és a hangcucc is nagyon jó. A szóló szettemmel játszom majd leginkább a legutóbbi 22 című lemezemről, de lesznek régebbi szerzemények is például az Algorhythm lemezről. A kicsit befelé fordulós, lassabb zenék mellett lesznek groove-osabb számok is és így lesz az egész koncert egy kis utazássá.