Egy szűk börtöncellában négy vádlott várakozik. A bíróság a több ezer ártatlan civil áldozatot követelő 1942-es újvidéki vérengzésben való aktív részvétellel vádolja őket. A különböző rangban és poszton szolgált egykori katonák beszélgetni kezdenek és visszaemlékeznek, merre voltak, milyen parancsokat kaptak és mit láttak a három fagyos napban. Az eltérő nézőpontú elbeszélesek során szörnyű titkok kerülnek napvilágra.
Kovács András rendező 1966-os filmje egy addig elhallgatott eseményt, az 1942-es újvidéki vérengzéseket állítja a cselekmény középpontjába. Mégsem elsősorban a konkrét történelmi helyzet, sokkal inkább az érintettek kínzó dilemmái érdeklik. Az egyenes vonalú elbeszélés helyett az újvidéki tragédia a szereplők csapongó emlékein keresztül tárul fel előttünk. Próbálják igazolni, felmenteni magukat, de a börtön nyomasztó összezártságában kénytelenek számot vetni a múlttal és magukkal.
A Hideg napok a felelősség egyetemes kérdéseit vizsgálja, aktualitásából és erejéből így az eltelt évtizedek alatt sem veszített semmit.
Kovács András a rendezői szak előtt pszichológiát, szociológiát és esztétikát is hallgatott. Az ötvenes években dramaturgként dolgozott és csak viszonylag későn, 1960-ban, harmincöt évesen rendezett először játékfilmet. Cseres Tibor húsz év kutatómunkáját összegző, történelmi tényfeltáró regényét hat évvel később vitte vászonra.
Kovács András alkotása végül a magyar modernizmus egyik legnagyobb bravúrjaként vonult be a filmtörténetbe. Bár a Hideg napok magyarországi bemutatóját már csak a korábban tabuként kezelt témája miatt is hatalmas érdeklődés és vita kísérte, a kritika nagyon is jól fogadta és a film elhozta az 1967-es Magyar Filmszemle fődíját. Két évvel később a Budapesti tizenkettő közé is bekerült, azaz a filmszakma az 1948-1968 közötti időszak egyik legjobbjának választotta. A Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon díjazta.
Forrás: Filmarchív