2025. február 21-én Balázs József, a hazai jazzélet egyik kiemelkedő billentyűse lépett fel a londoni Liszt Intézetben. Ez alkalomból Muzslai Virág beszélgetett a művésszel, és Pallai Péterrel, a Harmónia Műhely Alapítvány egyik alapító tagjával.
Muzslai Virág: Most egy picit játszottál már a zongorán, mit gondolsz? Jó? Milyen érzés, hogy te leszel az, aki felavatja az új zongoránkat?
Balázs József: Mindenféleképp, hihetetlenül jól érzem magam, megtiszteltetés is, eleve, hogy itt vagyok Londonban, meg hogy én vagyok az első, aki játszik a zongorán. És nagyon nagyon jó zongora, nagyon szép hangja van, minden szempontból tökéletesen fog működni bármi rajta, ugyanis nagyon jó hangszer. Klasszikus zenére is megfelelő, mert gyönyörű hangja van, szerintem mióta megérkezett egyszer volt hangolva. Tartja magát, nagyon jó hangszer, szóval, tökéletesen működik. Jazzre meg aztán főleg, mert nagyon szép, kicsit fátyolosabb a hangja a Steinway-nél, úgyhogy iszonyatosan jó rajta játszani, nagyon otthonosan érzem magam rajta és boldog vagyok, hogy ilyen zongorán játszhatok egyedül, ugyanis szólóban egy kicsit más, mint zenekarral. Beleszerettem… itt csak jó koncertek lehetnek.
Pallai Péter: Én tudom, hogy mennyit szentségelnek a zenészek amikor leülnek egy zongorához és valami nem jó rajta. De lehetnek olyan apró dolgok rosszak, amiket én sem hallok, de ők hallanak, vagy érzik az ujjukkal, és akkor teljesen vagy letargiába esnek, vagy dühbe gurulnak, indokoltan.
M.V.: Természetesen.
P.P.: Ez az életük.
M.V.: Igen.
P.P.: És ha egy zenész leül egy jó hangszerrel a kezében, vagy egy jó hangszerhez, és beleszeret, akkor az másképp szól. Jobban szól, mint amennyire egyébként is jól szól.
M.V.: Igen, a szerelem.
P.P.: Igen.
M.V.: Most ez lesz a második koncerted. Tegnap volt a közös koncert a 606 Jazz Club-bal, ami a Harmónia Műhely Alapítvány és a 606 Jazz Club rendezvénye, erről szeretnék kérdezni. Egyrészt, hogy hogyan jött Józsinak a koncertje, mióta terveztétek, valamint magáról a Hungarian Music Exchange-ről, hogy honnan indult ez az ötlet?
P.P.: Eredetileg pont ebből az intézményből indult…
M.V.: Igen?
P.P.: …mert valamikor én voltam az első jazz kurátora ennek az intézménynek, akkor még egész együtteseket tudtunk kihozni, és amikor kezdett elfogyni a pénz mondhatnám világszerte – különösen a jazzből – akkor rájöttünk, hogy talán még jobb ötlet egy szólistát áthozni, hogy az itteniekkel játsszon és fordítva ugyanezt megcsinálni. Tehát maga a zenész cserekereskedelem 2009-ben kezdődött, úgy, hogy szólistákból.
M.V.: Igen.
P.P.: És a Józsi egy ilyen koncerten a saját triójával volt bevetve Mornington Lockett – angol, elég nagynevű tenor szaxofonos mellett, és zeneileg úgy beleszerettek egymásba, hogy utána hónapokig rágták a fülemet, hogy hozzuk össze megint ezt az együttest. Nem volt pénz arra, hogy a triót kivigyük, na most eljutottunk odáig, hogy Józsi itt volt, Mornington Lockett itt volt, és egy hatalmas koncert volt, teltház volt a 606-ban és őrjöngött a közönség, hozzá kell tennem, javarész lokális közönség, nem bekerülő magyarok. Úgyhogy nagyon nagy… Józsi óriásit játszott.
M.V.: Rá is térve a tegnapi koncertre, milyen volt? Én is hallottam, hogy már régóta terveztétek, hogy együtt játsszatok Lockett-el, milyen volt újra találkozni?
B.J.: Nagyon jó. Eltelt egy csomó idő – 10 év, igen – és azért szeretem a „Morny-t”, ő az a típusú ember – ezt egyébként az előbb meséltem – Ő mindig robban. És az ember esetleg fáradt vagy bármilyen más dolog van, ami miatt nincs ráhangolódva a koncertre – na hát vele ilyen nincs – mert azonnal belecsap a közepébe s iszonyatos nagy erő van, szív, zene, szóval nagyon jó volt, nagyon nagy élmény volt vele, szeretem nagyon. Jó ember is meg nagyon jó zenész, élmény volt.
M.V.: Következő kérdésem az egy kicsit jövőbeni, és most belekérdezek valamibe, amit említettél, mire készülsz otthon? Van-e valami olyan nagyobb projekt, amin együtt dolgoztok akár ugye családilag, mivel az egész család zenész, bármi olyan esemény, ami megosztható.
B.J.: Igen, készülünk. A MüPa-ban lesz egy családi vállalkozás úgymond. Ugye a bátyám, Balázs Elemér, aki az egyik legkiválóbb hazai jazz zenész, dobos, és neki a fia pedig az egyik legtehetségeseb klasszikus zongoraművész, egyébként zeneszerző is, amit sokan nem tudnak, és neki van egy gyönyörű darabja, amit a Faust - Goethe-re írt, amire mi reflektálunk. Ez lesz most a következő anyag, meg ezt szeretnénk csinálni, mert eléggé érdekes az ilyen klasszikus és jazz ötvözetek, úgymond „crossover” bár ez most nem az lesz, mert őszinte vagyok, én jazz zenésznek tartom magam, nem nagyon szeretem más zenei műfajba belerakni magam, hogy olyan legyen, az vagy olyan, vagy nem olyan. Egyébként csinálok cigányzenét is és próbálom elkerülni, hogy én játsszam, hogy nehogy ne legyen az a lüktetés, az a közeg, ami egyébként a zenének van, úgyhogy mi csak reflektálni fogunk rá, meg részekre, de igazán izgalmas zenei anyag. Nem tudom ismered-e, de a Lugosi Ali fog klarinétozni, ő meg elképesztő és hihetetlen zenész, és annyira úgy játszanak együtt Elemérrel, hogy fantasztikus, úgyhogy ez egy nagyon jó projekt lesz, ugye a Krisztián bőgőzik. Úgyhogy erre készülünk, nagyon várom, és remélem sokat fogunk vele játszani meg utazni.
M.V.: Még két kérdésem van és utána hagylak titeket a koncertre készülni. Következő kérdésem megint neked Péter, hogy a Harmónia Műhely Alapítványról tudnál-e egy picit nekem beszélni, magáról az otthoni tevékenységetekről, arról a misszióról, amiről mi, akik veletek dolgozunk sokat tudunk, de hogy szeretnénk megosztani másokkal is.
P.P.: Eléggé egyszerű képlet volt. A Mányoki úti uszodában a szaunában hallottam két embert beszélgetni jazzről, és bekapcsolódtam a beszélgetésbe s az egyikkel tovább folytatódott a beszélgetés, Kerekes György építész úrral, és akkor azt mondtam neki, hogy próbáljunk meg összehozni valamit, egy jazz rádiót, és Harmónia Rádió néven indultunk több pályázaton, akkor már heten voltunk, mint a gonoszok, elbuktunk minden pályázatot, nem taglalom a részleteket, hogy miért, de megmaradt az ötlete annak, hogy a jazzben maradjunk. És miután rádiót nem tudtunk, habár a Civil Rádió meg a Fix Rádió is közvetítette az előre készített műsorainkat, de ez idővel elévült és akkor elkezdtünk koncerteket szervezni. Először jam session-öket, utána szabályos koncerteket, először kapupénzért játszottak a zenészek, mi koldultunk, és végül be lettünk jegyezve 2009-ben mint non-profit alapítvány, és egy megállapodást kötöttünk a Budapest Jazz Klubbal, hogy mi nem fizetünk terembérletet, nem fizetünk technikát vagy világítást, de kifizetjük – akkor már kaptunk magán támogatást is és az államtól is pályázatokat nyertünk – tehát kifizetjük a zenészeket és 6 hónapig hagyjanak minket így élni, ha addig nem növeljük a közönséget akkor búcsút mondunk egymásnak. Hát ez a 6 hónap most már 15 éve tart, és mind a két fél betartja a szavát, úgyhogy a péntek esték a mieink július, augusztus kivételével, és mi eléggé a mainstream jazz-re koncentrálunk, a mi közönségünk azt szereti, ifjabb zenészeket hívunk meg, hiszen az avantgardnak ott van az Opus Jazz Club.
M.V.: Igen. Nagyon szépen köszönöm, szerintem tökéletes összefoglalása volt annak, amit mi a háttérben tudunk, hogy mennyi munka és mennyi elhivatottság van a mögött, hogy jó zenészeket hozzunk ki és hogy megmutatkozási és kapcsolatépítési lehetőséget teremtsünk a hazai tehetségeknek.
P.P.: A munka abban van, amikor a számlát kéred a zenészek nevében.
M.V.: Az egy másik, igen, igen.
B. J.: Annyit csatolnék a dolgokhoz, hogy ebben az egészben a zseniális, hogy ilyen koncertszervezés az egy működő dolog, de az a szép az egészben, hogy ha valaki ért is hozzá, és fanatikusa is ennek az egésznek, na és ez a ritkább dolog, és ez az, ami igazából nagyon hiányzik egy zenésznek, hogy ha játszol valahol nem csak az van, hogy zenész vagy, vagy tudja, hogy jó zenész vagy, hanem hogy ő tudja, hogy miért hív el és tudja, hogy miért vagy jó. Szóval ettől ez egy annyira zseniális és ritka dolog a világban, hogy hála jó Istennek, hogy…
M.V.: Hogy vannak.
B.J.: Igen.