XI. Nemzetközi Liszt-Bartók Zongoraverseny

null

Fedezze fel a magyar zene világát a XI. Nemzetközi Liszt-Bartók Zongoraversenyen, amely idén Szófiában kerül megrendezésre 2023. december 1-3 között. Ez az esemény két nagy magyar zeneszerző és zongoraművész, Liszt Ferenc és Bartók Béla előtt tiszteleg, valamint idén különös figyelmet szentel Ligeti Györgynek 100. születési évfordulójának alkalmából.

A verseny célja, hogy összehozza a tehetséges fiatal zongoristákat hazai és nemzetközi zeneiskolákból. A szervezők bíznak benne, hogy ezáltal növelhetik a két zeneszerző munkássága iránti érdeklődést, akiknek zenei hatása vitathatatlan mind a korukban, mind a későbbi időszakokban. A zongoraverseny résztvevői a szófiai Pancso Vladigerov Nemzeti Zeneakadémián mutathatják be tehetségüket. A verseny díjazása nagyszerű lehetőséget jelent a résztvevők számára, hiszen a legjobbak számára nem csak pénzjutalom, hanem koncertek és fellépések szervezésére is lehetőség nyílik. A verseny zsűritagjai neves magyar és bolgár zongoristák és zenepedagógusok lesznek. A jelentkezéshez mindössze egy rövid bemutatkozó levél és pár dokumentum szükséges.

Nevezési határidő: 2023. november 10.

Meghallgatás: 2023. december 1-3. (Szófiában)

További részletekért látogasson el a Szófiai Liszt Intézet honlapjára:

https://culture.hu/hu/sofia/palyazatok/xi-nemzetkozi-liszt-bartok-zongoraverseny