Poczai Péter: Afrikai csucsorfélék - a jövő alternatív növényei című előadása
Poczai Péter június 3-án, 18 órakor kezdődő előadásával folytatódik a Magyar Kulturális és Tudományos Központban tavaly kezdett sorozat, melynek keretében Finnországban élő magyar kutatók és egyetemei oktatók munkájával ismerkedhetünk meg.
A fekete csucsorfélék elsősorban mérgező vagy gyomnövényként ismertek. Tudományos néven a Solanum nigrum komplex fajai a burgonya, paradicsom és tojásgyümölcs (padlizsán) rokonai. Ezen növények fontos élelmiszer-forrásként szolgálnak a világ számos országában elsősorban Afrikában. A számos helyi felhasználásmódon kívül a levelek és a bogyók fogyaszthatóak, vitaminban és ásványi anyagokban gazdagok. Több faj genetikai erőforrásként is értékes, mivel felhasználhatók a Solanum fajok rezisztencia nemesítésében. Kertészeti jelentőségük mellett biológiailag és genetikailag is egyediek, mivel többszörös kromoszómakészlettel rendelkeznek melynek kialakulásában a földtörténet során változó klíma és az emberi domesztikáció is fontos szerepet játszott.
Poczai Péter kutató növényorvos, növénygenetikus. Doktori disszertációját 2011-ben szerezte a Pannon Egyetem Georgikon Karán. 2010 óta a Helsinki Egyetem Biológiai Tudományok Tanszékének munkatársa. 2012-2014 között Marie Curie ösztöndíjas a Finn Természettudományi Múzeumban, ahol 2014-óta kurátorként dolgozik. Fő kutatási területe a növénygenetika és filogenomika, ezen belül a termesztett növények és vad rokonaik közötti genetikai kapcsolat és az emberi domesztikáció hatása a növényi genomra.
Az előadás magyar nyelvű.