Nyelvi tábor Zalaegerszegen

Nyelvi tábor Zalaegerszegen, VII. 16–30.

Dátum:  július 16. - július 29.
Időpont: 21:00
Helyszín:  Zalaegerszeg
Magyarország

Nyelvi tábor Zalaegerszegen

Nyelvi tábor Zalaegerszegen, VII. 16–30.

Zalaegerszeg immár harmadszor várja tárt kapukkal a lelkes nyelvtanulókat a budapesti finnbarátok egyesülete, a Kalevala Baráti Kör kéthetes intenzív finn–magyar nyelvi táborába 2017. július 16–30. között. A finn nyelvet középhaladó és haladó csoportban oktatjuk Tapio Hokkanen és Irmeli Kniivilä vezetésével.

Kár lenne kihagyni a közös nyelvtanulás élményét épp az idén, amikor Finnország függetlenségének 100. évfordulóját ünnepeljük! Jubileumi programunkban a napi négy óra intenzív nyelvoktatás mellett Zala megye újabb szépségeit fedezzük majd fel, s látogatást teszünk a szlovéniai Lendván is, délutánonként pedig előadásokat hallgathatunk a finn és magyar kultúráról.

A finn táborral párhuzamosan intenzív magyar nyelvi tábort is rendezünk, tehát ismét lesz alkalmatok szabadidőtökben az élő nyelvgyakorlásra a finn anyanyelvű táborlakókkal.
A szállás a Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodási Karának Zalaegerszegi Kollégiumában lesz 2x2 ágyas lakrészekben, az oktatás ugyanebben az épületben zajlik.

A tábor részvételi díja 120 000 forint, amely tartalmazza a 14 napi szállás és félpanziós ellátás (reggeli és ebéd), a napi 4 óra intenzív nyelvoktatás költségét, valamint a tanárok útiköltségét.

A jelentkezéseket a személyi adatok feltüntetésével és rövid finn nyelvű bemutatkozó szöveggel 2017. március 31-ig várjuk a kielileiri(at)gmail.com e-mail címre. Minden további kérdésetekkel is ezen a címen fordulhattok a szervezőkhöz.

A részvételi díj befizetése két részletben történik: a jelentkezésre kapott visszajelzést követően az első, 40 000 forintos részletet 2017. május 15-ig kérjük átutalni "kielileiri" megjegyzéssel a következő OTP-számlaszámra: 11773119-07749108. Az előleg befizetése jelzi a részvétel vállalását, visszafizetésre nincs módunk.