Csete Örs fotókiállítása: 1956-os arcok és sorsok – magyarok és finnek I.8–30-ig a Galleria Emilben (Vanha kirjastotalo. Keskustori 4., Tampere)
A kiállítás megnyitójára I.7-én, csütörtökön 17 órakor kerül sor. Megnyitó beszédet Richly Gábor, a Magyar Kulturális és Tudományos Központ igazgatója tart, Tampere város képviseletében Satu Vuorinen nemzetközi igazgató, a Tamperei Finn-Magyar Társaság nevében Tenho Takalo vezetőségi tag mond üdvözlő szavakat.
Az 1956-os forradalom közelgő 60. évfordulója jó alkalom rá, felidézzük a finn–magyar kapcsolatok egyik szép fejezetét, amikor a finnek sokoldalú segítséget nyújtottak a magyaroknak.
Csete Örs fényképész a rendszerváltás után kezdte fényképezni az egykori ötvenhatos budapesti fegyvereseket, s amíg fotózott, beszélgetésüket rögzítette. Majdnem kétszáz forradalmárról és halálraítélt személyről készített hang- és videó felvételeket. A mostani kiállítás révén 15 fegyveres és halálraítélt portréját mutatja be. Ezen kívül a kiállításon meg lehet ismerkedni 15 finn kortárs portréjával és történeteivel is. A kiállítás emlékezni kíván mindazokra, akik ebben a vészterhes időszakban aktívan kiálltak a magyar forradalom mellett Finnországban. A finn interjúk 2015 nyarán Richly Gábor segítségével jöttek létre.
A kiállításon bemutatot anyag alapján 2016-ban, a forradalom emlékévében Csete és Richly kétnyelvű fotóalbumot fog megjelentetni.
Csete Örs a projektről:
„Két évtizede fotózom az egykori ötvenhatos budapesti fegyvereseket, s amíg fotózok, beszélgetek velük és fotóalanyaim életútját is rögzítem. Munkám során kapcsolatba kerültem olyan külföldiekkel is, akik a saját országukban segítették a magyar forradalom illetve a menekültek ügyét. 2015 augusztusában Finnországban jártam, és olyan finn emberekről készítettem portrékat, akik 1956-ban szolidárisak voltak a magyarsággal. A fotózások alatt Richly Gábor történész közreműködésével sikerült egy-egy gesztust, történetet is felidéznünk a segítség, a barátság, a szolidaritás változatos formáiból. Volt, aki szimpátiatüntetést szervezett közülük, volt, aki a Magyar Vöröskereszt számára gyűjtött pénzt, papírt vagy rongyot. Mások vért adtak, fáslit készítettek a sebesülteknek. Voltak, aki verset szavaltak, voltak, akik verset írtak. Még egy finn opera is született, amit a magyar forradalom ihletett. Fotóimmal azok előtt a finn barátaink előtt is tisztelgek, akikhez nem jutottam el, ill. akik már nincsenek közöttünk.”
A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
További információ: www.1956.hu
Richly Gábor Csete Örs tamperei kiállításáról. A képernyő jobb alsó sarkában levő ikonra kattintva válik láthatóvá a magyar felirat:
https://www.youtube.com/watch?v=AiRfwE1zzvk