A Helsinkiben XI.3–9-ig sorra kerülő Etnosoi! fesztiválon az egyik legérdekesebb és legnemzetközibb magyar zenekar, a Söndörgő koncertjét hallhatja a közönség XI.8-án 19:00 órai kezdettel a Savoy Színházban (Kasarmikatu 46, 00130 Helsinki). Az együttes zenéjével és színpadi szereplésével egyaránt meghódította a hagyományos népzenei fesztiválokat és a rockfesztiválokat is.
A Söndörgő együttes 1995-ben alakult Szentendrén. Az archaikus népzene koncertszerű bemutatására és stílusos hangszerelésére törekszenek, a gyakran már elfeledett délszláv hagyományból, különösen szerb és horvát vidékekről merítik zenei anyagukat. Nagy népzenekutatók – elsősorban Bartók Béla és Vujicsics Tihamér – gyűjtéseit és a napjainkban is fellelhető délszláv népzenei hagyományokat tanulmányozzák. Jellegzetes hangszer-összeállításuk a tamburazenekar, mely alkalmanként harmonikával, furulyával egészül ki. A balkáni dallamokban különböző fúvósokat (klarinét, kaval, szaxofon), dobokat (tarabuka, tapan) és pengetős hangszereket (litárka) is használnak. Első finnországi vendégszereplésük a nyáron kiadott Tamburocket c. lemez bemutatása is, amelyen az archaikus dallamokat a jelenbe ültették át.
Eredics Áron - tamburák, darbuka, ének
Eredics Benjamin - tamburák, trombita, ének
Eredics Dávid - klarinét, szaxofon, kaval, tamburák, ének
Eredics Salamon - harmonika, furulya, hulusi, tamburák
Buzás Attila - tamburák, tapan, ének
A Söndörgő együttes XI.8-án, szombaton 13:00–14:00 óráig részt vesz a Kirjasto 10-ben (Elielinaukio 2G, 00100 Helsinki) a Meet the artist -találkozón. A rendezvényen a zenészek előadást is tartanak The lost music of the Balkans címmel. A belépés ingyenes.
Jegyek a koncertre: 20/17 €, Savoy-teatteri és http://www.etnosoi.fi/fi/sondorgo
További információ: www.etnosoi.fi