
Fotók: Fortepan / Bojár Sándor: Székesfehérvár, 1965
Sanya fel-alá járkálva kifejtette a Nagy Papparazzó Akciótervet.
Ropi és meg Gabesz leesett állal hallgatták.
A Fantasztikus Menedzser-trió épp ülésezett.
– Értitek, fotózunk mobillal, kisgéppel, nagygéppel, teleobjektívvel, mindig és mindenhonnan. Ez a csaj egy aranybánya! Ő lesz az évszázad felfedezettje. Szépségkirálynő és címlaplány! „Köszike a zsürinek, és cuppanós puszi a három menedzsernek, akik elindítottak a modell-karrier rögös útján.” Vaku villog, kamera forog, a közönség alél. Kiválasztunk egy lányt, aki valóban különleges, és kihozzuk belőle a maximumot! Ez a mi filozófiánk, kész-passz, uraim!
– Belezúgtál – szögezte le Ropi.
– Frászt! Megrészegít a siker szaga, érted? Függetlenül attól, hogy Adrienn mámorító, tündöklő, vakító szépség! Fenomén és látomás!
– Mint vak ló a gödörbe – következtetett Gabesz.
– Az ötletembe zúgtam bele, fafejűek. Okés, aki nem vak ló, az látja: a csaj cseppet se rusnya! De fontosabb, hogy utunk egyenest a világsiker felé vezet. Már ha a szimatom nem csal. Szokott a szimatom csalni?
– Neeem, főnök, dehogyis – rázták fejüket a cimborák.
Mámoros napok következtek. Sanya elemelte otthonról apja méregdrága teleobjektívjeit és hátizsákja fedezékében vadászta le Adrienn szebbnél szebb pillanatait. Adrienn uzsonnázik, falat sajt lóg ki a szájából. Adrienn a körmét reszeli koncentrálva, homlokán bulldográncok. Adrienn ceruzája végét rágcsálva valami leckével birkózik – nem agysebész. Adrienn, a csibészes, Adrienn, a kacér, Adrienn, a kislányos, Adrienn, a morcos, Adrienn, a minden! Rakásra készültek a mobilfotók is, hosszú szőke haj, mélybarna szem, modellboka, domború dekoltázs, csücsörítő száj, seprűs szempillák. Adrienn formatervezetten mozgott. Mi az, hogy mozgott? Vonult, kígyózott, szambázott, szikrázott… Ez a lány kifutóra termett!
Ropi keze alatt surrogott a fotoshop, szemcsésített, fényflitteres, szépia-barna, archív fekete-fehér, pengeéles, homályos képek peregtek az ADRIENN feliratú titkos adatbázisban. Egy szép napon Gabesz éppen mobiljával mérte be a folyosón Adriennt, amikor a lány odarohant hozzá, kikapta a kütyüt csúcsmenedzserünk kezéből, és sikítva szemetesbe hajította:
– Elég, fiúk! Sejtem, miben mesterkedtek! Álljatok le, mert balhé lesz! Személyiségi jogaim vannak!
Gabesz kikotorászta telóját az almacsutkák, kettes dolgozatok és taknyos zsepik közül. Ideje felfedni kártyáikat.
A három fiú szíve dübörögve kalapálta a bordakosarat. Tadám, pár perc, és eldől a cég sorsa. A legjobb paparazzó-munkát végezték, de nőknél sosem tudhatja az ember. Ropi pendrive-ja kattan, ott káprázik az egész pompázatos portfólió. Belépett Adrienn, királynő inkognitóban. Az infóterem tavaszillattal telt meg, vagy legalábbis olyannal, amilyennek a Givenchy-laborban dolgozó, vértelen, fehérköpenyes rabszolgák képzelik a tavaszt.
Adrienn talányos arccal nézte a surrogó képeket.
– Na? – noszogatták a lányt.
– Jaj már! – sóhajtott Adrienn. Válasz helyett flitteres körmeivel bepötyögött egy honlapcímet, mire pózoló, riszáló fiatal lányok honvédő hadserege úszott be a képernyőre. Adrienn kotorászott a választékban, és íme, profi fotók sorjáztak három menedzserünk ámuló szeme előtt: Adrienn bikiniben és Adrienn búvárruhában, Adrienn, a végzet asszonya, Adrienn, a párducnő, a tüllszoknyás tündér, a feszes sportoló, a kiskosztümös dáma, vagy Piroska, amint a farkashoz igyekszik. – Szóval nem vártam én rátok. Profi modelltanfolyamot végzek, tanulok járni, mozogni, táncolni, beszélni. De azért édik vagytok.
Adrienn egy tenyerére lehelt puszit fújt közéjük, nincs mese, ezen az egyen kell megosztozniuk. Ráadásul nyílt az infóterem ajtaja, és besétált egy izompólós, napszemüveges tag. Úgy huszonöt és a halál között lehetett. Melírozott frizurája csigákban omlott a vállára, melyen egy tetovált tigris ékeskedett.
– Kopjatok le a csajomról! – karolta át Adrienn vállát távozóban, és rágózó állkapcsa fel-alá járt, mint valami lift.

Fotó: Molnár Míhaly
Lackfi János (Budapest, 1971. május 18. –) József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító, tanár, Nyugat-kutató, fotós.
Első publikációi gimnáziumi évei alatt jelentek meg. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–francia szakán szerzett diplomát 1996-ban, majd ugyanott, a Magyar Irodalomtörténet tanszéken doktorált. 1994-ben már a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Francia Tanszékén tartott kurzust a belga irodalomról. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Francia Tanszékén tanított 1996 és 2013 között.
1999 és 2013 között a Nagyvilág című folyóirat szerkesztője, 2000-től 2005-ig a Dokk.hu internetes folyóirat egyik alapító szerkesztője volt. A Magyar Írószövetség és a József Attila Kör tagja, 1997-ben a Magyar PEN Club titkára volt.
Fényképei a Kalligram, a Kortárs és a Liget című folyóiratokban jelentek meg.
Hat gyermek édesapja, felesége Bárdos Júlia művészettörténész, Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerző unokája.
Honlapján néhány verse finnül is olvasható: https://www.lackfi-janos.hu/translated/finnish/