
Tavaszi program kavalkád Szlovákiában
Számos magyar kulturális programmal kápráztatta el közönségét a Pozsonyi Liszt Intézet. Lázár Ervin papírszínházas meséjével örvendeztették meg a kicsiket, március 15-i hangversenyükön pedig a felnőtt közönséget hívták emlékezésre. Balassi Bálint munkásságát egy kiállítással és előadással népszerűsítették és segítették a magyar művészek bemutatkozását a Ritmusok és algoritmusok című kiállításon. Jókai Mór születésének 200. évfordulóját az Operettszínház művészeinek előadásával ünnepelték és kötetbemutatóval egybekötött kiállítást is szerveztek Harmos Károly festőművész emlékére.
Március 3-án a pozsonyi Óvárosi Könyvtár második alkalommal rendezett magyar nyelvű, papírszínházas mesedélutánt a Pozsonyi Könyvkuckó és a Pozsonyi Liszt Intézet közreműködésével. Ez alkalommal a gyerekek Lázár Ervin: Hétfejű Tündér című meséjével ismerkedhetnek meg Somogyi Zsuzsanna előadásában.
Az interaktív, tanulságos mesét kézműves foglalkozás követette. A programsorozat fontos kezdeményezés a magyar anyanyelvű vagy kétnyelvű gyerekek olvasóvá nevelése érdekében.
A Pozsonyi Liszt Intézet és Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége ünnepi hangversenyt szervezett a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a révkomáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban. Az est fellépője a 17 vendégművésszel kiegészült Beliczay Kamarazenekar volt. Az eseményen köszöntőt mondott Csaba Gábor, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkára. Az Intézet a Nagykövetséggel és a Csemadok Pozsonyi Választmányával közösen megemlékezést is szervezett Pozsonyban, a Medikus-kertben található Petőfi szobornál, amely a legnagyobb ilyen megemlékezés volt a Felvidéken. A több száz látogatót vonzó eseményen Dr. Balogh Csaba nagykövet mondott ünnepi beszédet.
A Galántai Népművelési Központ és a Pozsonyi Liszt Intézet társszervezésben valósította meg a „Ki volt Balassi Bálint – című fotókiállítást és előadást” március 13-án Galántán, a Pázmány Péter Alapítvány székházában. A rendezvény keretében Szabó Béla fotográfus képeiből nyílt meg a Múlt idő nyomában – Balassi élete képekben című tárlat, amelyet Kőszeghy Péter irodalmár „Első költőnk Balassi” című előadása kísért. A kiállítás 2025. április 15-ig látogatható.
2025.03.17-06.02. között látogatható a Ritmusok és algoritmusok című kiállítás az Intézet szervezésében, amelyet Štěpánka Bieleszová, az Olmützi Művészeti Múzeum kurátora készített. A tárlat fókuszában a közép-európai, vonallal dolgozó női szerzők több generációjának munkái állnak. A látszólag egyszerű elemi vonal, karc, ceruza- vagy tollhegy érintése művészi megjelenítésében olyan eszközzé válik, amely a geometriához hasonlóan képes önálló, egyedi és független tér kialakítására. A válogatás öt fontos olmützi szerző - Dagmar Havlíčková, Inge Kosková, Miriam Macků, Eleonora Pražáková és Milena Valušková - munkásságára összpontosít. A V4 országokat a szlovákiai Klára Bočkayová és Kvetoslava Fulierová, a magyar Nádor Katalin és Molnár Vera és a lengyel Emilie Bohdziewicz-Winiarská munkái képviselik.
Március 24-én az Operettszínház művészeinek előadásában az Így szerettek, így mulattak előadást tekinthették meg az érdeklődők az Intézet szervezésében. A Jókai Mór születésének 200. évfordulóját ünneplő emlékműsor képeket villantott fel Jókai életéből, a kor légköréből, hangulatából, valós élethelyzetek meseszerű kimenetelein keresztül. Prózarészletek, megzenésített versek, korabeli divatos nóták, visszaemlékezések hangzottak el, sok zenével. A darab nagy sikert aratott az érdeklődők körében.
2025. április 2-án a Pozsonyi Liszt Intézetben életmű-kiállítás nyílt Harmos Károly alkotásaiból és bemutatták a munkásságába betekintést engedő monográfiát is, amely Marta Herusová szerkesztésében a Petrus kiadó gondozásában 2024-ben jelent meg. A kiadványról Peter Chalupa kiadó beszélgetett Marta Herucovával. Harmos Károly festő, rajzművész és tanár eredetileg Karl Emil Handwerk néven született a Pécs melletti Somogy bányásztelepen. Budapesten és Münchenben tanult. Bizarr karakterekkel és fantáziajelenetekkel teli képeket rajzolt és festett, amelyek eredeti módon tükrözik vissza az emberi lélek labirintusát és az embertől való egzisztenciális félelmet. Harmos az irodalom és a drámaművészet nagy szerelmese volt, számos illusztrációt készített. Munkássága a szimbolizmus felé terelte, de nem zárkózott el a civilebb művészi kifejezésmódtól sem.