Nagy sikerrel rendezték meg a Hungarikum Napokat a Helsinki Liszt Intézetben

Nagy sikerrel rendezték meg a Hungarikum Napokat a Helsinki Liszt Intézetben

Nagy sikerrel rendezték meg a Hungarikum Napokat a Helsinki Liszt Intézetben

A Hungarikum Napokat a Helsinki Liszt Intézet a magyar agrárminisztériummal és annak hungarikum főosztályával közösen szervezte meg, amivel céljuk volt megismertetni a magyar hagyományok szépségeit a kinti közösséggel. A programsorozatban - mely során a látogatók részt vehettek magyar-finn táncházban, csikós bemutatón, népi játékokban és bográcsozásban is - kiemelt szerepet kaptak a magyar konyha hagyományos ízei. E nagyszabású program mellett Liszt Bábszínházi Napok címmel családi fesztivált is rendeztek és kiállításon mutatkozhattak be az intézetben a pécsi Gandhi Gimnázium roma diákjainak alkotásai. Pajor Ildikó festőművész Hang–Szín–Kép Sibeliusnak című tárlata is osztatlan sikert aratott az érdeklődők körében, akárcsak a Schwechtje Mihály filmrendezővel való személyes találkozás és filmvetítés is.

A Helsinki Liszt Intézet a május 30 és 31 között Liszt Bábszínházi Napok címmel családi fesztivált szervezett a finn fővárosban. Az esemény keretében előadások, kiállítás, panelbeszélgetés és interaktív műhelyfoglalkozások várták a látogatókat. A programsorozat Tamás Erzsébet bábművész „Az Erdő Hívása” című kiállításának megnyitójával, valamint egy angol nyelvű panelbeszélgetéssel kezdődött, amely a bábszínház, a gyermekirodalom és az oktatás kapcsolatát járta körül. Május 31-én pedig a családokat látta vendégül az Intézet egy vidám, élményekkel teli napon, amelyen bábelőadásokkal, kreatív műhelyekkel és mesemondással találkozhattak az érdeklődők.

Az élet körhintája – Roma fiatalok fotói címmel nyitott kiállítást a pécsi Gandhi Gimnázium május 8-án a Helsinki Liszt Intézetben. A fotókiállításon az iskola roma tanulóinak alkotásait mutatták be. Az alkotásokon keresztül a látogatók betekintést nyerhettek a diákok mindennapjaiba, sajátságos életükbe és kultúrájukba. A kiállítást Breuer Klára nagykövet asszony nyitotta meg, a megnyitón beszédet mondott Dr. Horváth János Sándor, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója, valamint Marsalkó Péter fotóművész, a Gandhi Gimnázium mentora is. A tárlat nem csak művészeti élményt nyújtott, hanem hidat is épített a kultúrák között: a személyes történeteken keresztül bemutatott alkotások iránt élénk érdeklődés mutatkozott, mind szakmai, mind nemzetközi szinten. A kiállítást összesen 137 látogató tekintette meg.

Az Intézet különleges kulturális élménnyel várta a látogatókat: Pajor Ildikó festőművész Hang–Szín–Kép Sibeliusnak című tárlata osztatlan sikert aratott az érdeklődők körében. A művésznő a Magyar Sibelius Társaság alapító tagjaként adományozta kiállítását az Intézetnek: a művek a világhírű finn zeneszerző, Jean Sibelius zenéjének vizuális interpretációjaként jelentek meg. A tárlat méltó helyen, a Sibelius Akadémia közvetlen közelében található, így az intézmény hallgatói és oktatói nap, mint nap találkozhatnak a művekkel. A kiállítás eddig mintegy 500 látogatót vonzott, főként a fogadó ország érdeklődő közönségéből. A tárlat 2025. május 15. és június 30. között megtekinthető.

Különleges filmest keretében mutatták be május 23-án Schwechtje Mihály Sünvadászat című legújabb filmjét a tamperei Laikku Kultúrközpontban. Az esemény a Liszt Intézet, Tampere városa és a Tamperei Finn–Magyar Társaság együttműködésében valósult meg. Vetítést követően a közönség személyesen is találkozhatott a magyar filmrendezővel, akivel a filmről és az alkotói folyamatról alakult ki közvetlen hangulatú beszélgetés. A párbeszéd tolmácsolását Kasperi Hasala, a Tamperei Finn–Magyar Társaság elnöke végezte. Az est nemcsak kulturális élményt kínált, hanem lehetőséget is arra, hogy a finn közönség közelebbről megismerje a kortárs magyar filmművészetet és egy alkotót, aki művein keresztül érzékenyen és őszintén szól mai társadalmi kérdésekről.

A Helsinki Liszt Intézet Hungarikum Napokat rendezett 2025. június 12–14. között, ahol a helyiek magyar zenékkel, táncokkal ismerkedhettek meg és magyar ételeket is kóstolhattak. A programsorozat nyitó eseménye a „Hungarikumok a Föld körül” című kiállítás megnyitója volt, amelyen beszédet mondott V. Németh Zsolt a hungarikumokért felelős miniszteri biztos és vízgazdálkodásért felelős államtitkár, Csaba Gábor kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár, Miklós Beatrix, a Hungarikum Programiroda igazgatója, valamint Breuer Klára nagykövet asszony. A programsorozat keretében Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége alelnöke, Mucsi Balázs és Szamosi Márk három alkalommal élőkonyhás főzőkurzust is tartott és nagysikerű finn-magyar táncházat is szerveztek. A Hungarikum Napok csúcspontja a hangulatos és vidám családi nap volt a Tuomarinkartano Lovasiskolában, ahol a magyar kultúra került a középpontba. Az érdeklődők részt vehettek Moldováni Gyula látványos csikós lovasbemutatóján és bográcsban készült hagyományos magyar ételeket (palócleves és Jókai-bableves) is kóstolhattak. A kézműves hagyományokat kalocsai hímzés- és pingálásbemutatók idézték meg, Oláh Lajos helyi zenész pedig tárogatón és dudán játszott. A rendezvény az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának támogatásával valósult meg.