
Magyar kulturális nyár Szlovéniában
A nyár második felében Szlovénia kulturális életét számos magyar program gazdagította, amelyek a zene, az irodalom és a kreatív innovációk sokszínűségét mutatták be. A Liszt Intézet és partnerei szervezésében megvalósult események Ljubljanában és több vidéki helyszínen is lehetőséget nyújtottak a magyar kulturális örökség és kortárs művészet bemutatására, erősítve ezzel Magyarország jelenlétét a szlovén kulturális színtéren.
Augusztus 22-én a világhírű 100 Tagú Cigányzenekar gálakoncertjének adott otthont a ljubljanai Križanke, a 73. Ljubljana Fesztivál egyik kiemelkedő eseményeként. A fesztivál Szlovénia legjelentősebb kulturális rendezvénysorozata, amelyet a sajtó is nagy figyelemmel kísér. A negyven éve alakult zenekar különleges szimfonikus formációként egyedülálló a világon, hiszen egyszerre ápolja a magyar cigányzenei hagyományokat és tolmácsolja a klasszikus zeneszerzők – Liszt, Bartók, Kodály, Brahms, Csajkovszkij, Strauss – műveit. A teltházas koncert során a közönség a virtuóz előadásnak köszönhetően valódi zenei utazáson vehetett részt, amelyben a magyar nóta és népdal éppúgy helyet kapott, mint a komolyzene mesterművei. A koncert előtt dr. Thuróczy Zoltán, a Liszt Intézet igazgatója beszédet tartott beszédet, amelyben lehetősége nyílt bemutattani az intézet munkáját és a magyar kultúra értékeit. A hangversenyt különleges élménnyel gazdagította a Néprajzi Múzeum „Húzd rá, cigány!” című tablókiállítása, amelyet a Liszt Intézetnek köszönhetően lefordíttatott szlovén nyelven volt látható, és amely a koncert előterében várta a vendégeket, betekintést nyújtva a magyar cigányzenészek gazdag kulturális örökségébe. A gála diplomáciai jelentőségét az eseményt követő fogadás is erősítette, amelyet a magyar nagykövetség és a Liszt Intézet rendezett. Itt a zenekar tagjai, a fesztivál szervezői, diplomaták, politikusok és a szlovén kulturális élet képviselői találkoztak, kötetlen beszélgetésekben mélyítve tovább a két ország közti kulturális kapcsolatokat.
A következő este, augusztus 23-án a Romano Drom zenekar lépett színpadra a „Esték az Öreg Ljubljanában” fesztivál keretében. Az 1999-ben alakult együttes világszerte a kortárs roma kultúra egyik legmeghatározóbb képviselőjeként ismert, bizonyítva, hogy a hagyományos roma dallamok és a kortárs zenei innovációk egymást gazdagítva képesek megszólítani a közönséget. A ljubljanai koncerten is az a különleges hangzásvilág csendült fel, amelyben az oláh cigány dallamok találkoznak a katalán rumba, az arab és balkáni ritmusok, valamint a modern elektronikus hangzás elemeivel. Az esős idő sem szegte kedvét a közönségnek: a koncert végül közös tánccal zárult, amely szimbolikus erővel mutatta meg a magyar roma zene közösségépítő és örömet adó erejét. A „Húzd rá, cigány!” kiállítás itt is kísérőprogramként volt jelen, kiegészítve a színpadi élményt a magyar cigányzene történetének bemutatásával.
Augusztus 20. és 23. között a magyar irodalom is jelentős szerepet kapott a rangos Ptuji Bor és Költészet Fesztiválon, amely immár 29. alkalommal zajlott Ptujban és a környező településeken, Közép-Európa ezen részének egyik kiemelkedő költészeti eseményeként. A fesztivál felolvasásokkal, borkóstolókkal, kiállításokkal és koncertekkel várta a közönséget, több mint húsz nemzetközi költővendég részvételével. Borda Réka válogatott verseiből háromnyelvű fesztiválfüzet készült, amely ingyenesen elérhető volt a látogatók számára. Bár Borda Réka csak online tudott részt venni, Závada Péter személyesen képviselte Magyarországot, biztosítva a magyar irodalmi jelenlétet láthatóságát a fesztiválon.
Emellett augusztus 23-án a Liszt Intézet épülete adott otthont a Slovenian Rubik Cube FMC Nationals 2025 versenynek, amely a legendás magyar találmány, a Rubik-kocka különleges kategóriájára – a legkevesebb lépésből történő megoldásra – fókuszált. Az esemény nem csupán logikai kihívást jelentett a részt vevő fiatalok számára, hanem alkalmat adott arra is, hogy a magyar kreativitás és innováció szellemisége újra reflektorfénybe kerüljön.
A programsorozat példája annak, hogyan építhető és erősíthető a magyar kulturális jelenlét Szlovéniában. A klasszikus zenétől a roma hagyományokon át a kortárs költészetig és a fiatalokat megszólító innovatív kezdeményezésekig széles közönséget sikerült megszólítani. A Liszt Intézet és partnerei munkája hozzájárult ahhoz, hogy a magyar kulturális értékek gazdag és sokszínű arculata egyre hangsúlyosabban jelenjen meg a szlovén kulturális színtéren.