Madách Kolozsváron

2024. január 25-én Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából megjelent új kiadású „Az ember tragédiája” című könyv bemutatójával nyílt kiállítás. Az új változat a Kriterion és a Honterus könyvkiadók gondozásában jelent meg díszkötésben, az eredeti nyelven kívül még német fordításban is, Orth István nagyszebeni grafikusművész illusztrációival.

Az esemény házigazdája Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője volt, de részt vett még Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet igazgatója, H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója, Józsa Benjámin, a Honterus Kiadó és a Romániai Német Demokrata Fórum ügyvezető igazgatója, valamint Serfőző Levente, a HÍD Szebeni Magyar Egyesület elnöke is. A könyvbemutató keretei között nyitották meg az Orth István grafikáiból rendezett kiállítást is. A grafikus művésznek az alkotásait a szebeni közönség már több alkalommal is megtekinthette, hiszen korábbi kiállításai már több megyei szórványtelepülésen is megtalálhatóak voltak az elmúlt években. Kihangsúlyozták Serfőző Levente szerepét, aki aktívan közreműködött a kiállítás-sorozat megszervezésében, és a kötetek kiadásában. A kiadók részéről H. Szabó Gyula és Józsa Benjámin részletesen beszámoltak a mű kiadásának és szöveggondozásának jelentőségéről. Józsa Benjámin, aki megnyitotta a kiállítás szebeni állomását, kiemelte Orth István grafikai életpályáját és a könyvhöz készült új grafikai értelmezést. Dr. Kőrösi Viktor Dávid kolozsvári konzul is megtisztelte a rendezvényt jelenlétével, amelynek keretében a meghívottak az eredményes, komplex multikulturális munkafolyamat részleteiről beszélgettek vele.

Az est lezárásaként Szebeni Zsuzsa intézetvezető ismertette a kiadvány szerepét az erdélyi térségben, hiszen az újrakiadás révén a közösség tagjai megismerhetik, és újból felfedezhetik Madách klasszikus művét, ami segíthet az összetartozás érzésének megerősítésében, és a közös magyar értékek megőrzésében. Az Orth István grafikáival gazdagított kiadás pedig egy újfajta vizuális élményt nyújt az olvasónak, mindeközben inspirálva az újonnan feltörekvő erdélyi alkotókat és a művészet iránt érdeklődőket. A kiállítás 2024. február 23-ig látogatható.