Hálás közönség és valódi versenyszellem Kínában

Hálás közönség és valódi versenyszellem Kínában

Hálás közönség és valódi versenyszellem Kínában

A Pekingi Liszt Intézet az elmúlt két hónapban is változatos eseményekkel szólította meg a közönséget, programpalettájukon minden korosztály megtalálhatta a neki szóló minőségi magyar kulturális élményt. A klasszikus zene kedvelőit zenetörténeti workshop és az Orgonák Éjszkája hangversenye várta, a modern képzőművészet szerelmesei több kínai állomás után Sencsenben is megtekinthették Az Út – Fajó János és a Pesti Műhely vándorkiállítást, Pekingben pedig Szendrei Judit „bélyegfestő” alkotásaival köszöntötték a Sárkány Évét. A Magyar-Kínai Országos Rubik-kocka Verseny öt régióban mozgatta meg a logikai játékokért rajongó gyerekeket.

A tavasz klasszikus zenei programokkal búcsúzott a Pekingi Liszt Intézetben: május 15-én zenetörténeti műhelyfoglalkozáson vehettek részt az érdeklődők Lánczky Edit, Kodály Pont oktató előadásában a Pekingi Idegen Nyelvi Egyetemen, Éjszaka az európai zenében címmel. A zenehallgatással egybekötött prezentáció az éj tematikáját járta körül az európai zenetörténet segítségével. Az előadás során részletek hangoztak fel többek között Mozart, Debussy, Berlioz, Bartók, Liszt és Kodály ismert műveiből, Lánczky tanárnő pedig képzőművészeti elemekkel tette még érzékletesebbé a bemutatót.

2024. május 18-án került megrendezésre a Filharmónia Magyarország főszervezésében az Orgonák Éjszakája. A pekingi eseményt a Beijing New Talent Academy művészeti középiskola fogadta be. Kristófi László orgonaművész virtuóz játékát közel 1800 fős közönség hallgatta a helyszínen, illetve követte az élő online közvetítés során. A kínai kultúrában különlegesnek ható hangszert megszólaltató koncerten a Liszt Intézet Voca-Liszt kórusa és a művészeti iskola orgona szakirányán tanuló diákok is közreműködtek.

Sencsen városában utolsó, 11. állomásához érkezett Az Út – Fajó János és a Pesti Műhely című vándorkiállítás a Liszt Intézet, és az MNB Ingatlan Arts & Culture és a kantoni külképviseletnek közös szervezésében. A Jacsang Művészeti Központban. Bak Imre, Fajó János, Hencze Tamás, Keserü Ilona, Mengyán András és Nádler István nagyhatású alkotásait június végéig tekintheti meg a kínai közönség.

2024. a sárkány éve a kínai asztrológiában. A legerősebb és legkedvezőbb állatöv előtt tiszteleg Szendrei Judit bélyegkép-kiállítása is, mely június 15-én nyílt meg a Peking kulturális epicentrumának számító 798 Művészeti Negyedben. A kiállítás 4 fejezetre oszlik, Ki vagyok én?, Honnan jöttem?, Én és a világ, Én és a művészetek címmel. A központi alkotás a Sárkány nevet viseli, és kifejezetten a kínai kiállításra készült. A kompozíció összesen 13 különálló képből tevődik össze, a 12 kínai állatövi jegyet ábrázolja, közepén megjelenik a jin-jang szimbólum. Ehhez a képhez a művész több mint 10 000 000 bélyeget használt fel. A megnyitó végén Szendrei Judit vezetést tartott a meghívottaknak.

Kína öt régiójának nagyvárosaiban már mintegy 8000 gyerek csillogtathatta meg logikai képességeit a Rubik-évforduló alkalmából rendezett országos bűvöskocka-verseny elődöntőin. A Liszt Intézetet a magyar külképviseletek és a Csunkingi Rubik-kocka Szövetség segítette a vetélkedők megszervezésében, a területi fordulók résztvevői különböző korcsoportokban és kategóriákban mérték össze tudásukat, az eseményről a helyi sajtó is lelkes hangon tudósított. A döntők lezajlásával várhatóan a 10 000 főt is meghaladja majd a bajnoki címért versenyzők száma.