
A Magyar Állami Népi Együttes előadásai Abbáziában és Szlovéniában
A Petőfi Kulturális Program keretein belül a Zágrábi és a Ljubljanai Liszt Intézet szervezésében mutatkozott be a Magyar Állami Népi Együttes Abbáziában és Szlovéniában. A nagy népszerűségnek örvendő eseményeken összesen több mint ezren vettek részt.
Az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) hivatása és feladata a magyar nyelvterület népművészeti hagyományainak, mint nemzeti értéknek a gyűjtése, életben tartása és színpadi formában való továbbadása. A Táncos magyarok című előadásuk egy antológiaszerű válogatás a Kárpát–medence legszebb táncaiból és zenéiből, korokon és határokon átívelő utazás. 2024. június 3-i előadás a magyar napok nyitórendezvénye volt, továbbá kiemelendő még a helyszín, Semič városa, amely Szlovénia legrégebbi, országosan és nemzetközileg is elismert folklórfesztiváljának régiója. A rendezvény a Folklórfesztiválok és Hagyományőrző Csoportok Világszövetségének – CIOFF – tagja, amely 2024-ben ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. A Jurjevanje nevű rendezvényre idén június 19-23. között kerül sor, így a MÁNE produkciója tökéletes felvezetése volt a fesztiválnak.
A MÁNE fellépett már Zágrábban és Fiumében is, idén pedig Abbáziába szervezte a Zágrábi Liszt Intézet a fellépésüket. A június 2-i rendezvényt Abbázia polgármestere is támogatta anyagilag, aki ezzel az előadással ajándékozta meg a város lakóit és vendégeit, annak apropóján, hogy Abbáziában a turizmus virágzása 180 évvel ezelőtt kezdődött el.
A közönség soraiban ott voltak a helyi Zora folklór együttes táncosai, akik dicsérő szavakkal méltatták magyar kollégáik teljesítményét. A rendezvény elején Fernando Kirigin Abbázia polgármestere és Dr. Demcsák Csaba nagykövet köszöntötték a jelenlévőket, kiemelve az országaink közötti jó kapcsolatokat, a kulturális hasonlóságot, és közös történelmünk ma is tapasztalható hagyományait. Az eseményen közel félezren vettek részt.