A kultúra magyar hangjai Moszkvában

A moszkvai Liszt Intézet számos olyan programmal ünnepelte a júniust, amelyek Magyarország gazdag kulturális örökségét vitték el Oroszország szívébe. A színes programok egyike a Magyar Beszélgetőklub volt, ahol a nyelv szerelmesei gyűltek össze, illetve a Magyar helyek Moszkvában elnevezésű túra is, amely nosztalgikus utazást kínált az ikonikus Ikarus busszal a város magyar nevezetességei között. Az Irodalmi Kávéház című program alkalmával magyar irodalmi művekből szemezgethetett a közönség. Magyarország EU Tanácsának soros elnöksége alkalmából pedig Tcha Limberger kápráztatta el koncertjével a hallgatóságot.

Június 3-án a Moszkvai Liszt Intézet szervezésében ismét összegyűlhettek a magyar nyelv és kultúra kedvelői a Ciferblat anticafé kávézóban, Moszkva szívében. A Magyar társalgási klub keretében a magyarul beszélő oroszok és a Moszkvában élő külhoni magyarok nyelvi műhely során fejleszthették a magyar nyelvi szóbeli kommunikációs készségeiket támogató környezetben.

Június 9-én a Magyar helyek Moszkvában nevű program keretében a magyar kultúra iránt érdeklődő közönség egy kultikus és autentikus Ikarusz buszon utazva fedezhette fel Moszkvát és külvárosát. A városnézés során a résztvevőkkel idegenvezető ismertette a fővárosban fellelhető magyar kötődésű helyeket, miközben a háttérben szóló retro hírek és zenei válogatás hozzájárultak a nosztalgikus hangulat megteremtéséhez. Az utazás végállomása a Moszkva megyei gyermekvasút volt, amely sok szempontból hasonlít a Széchenyi-hegyi gyermekvasút működéséhez.

Június 18-án az intézet Irodalmi Kávéház elnevezésű rendezvényére került sor Magyarország Szentpétervári Főkonzulátusán. Okszana Jakimenko műfordító, a Szentpétervári Gazdasági Főiskola tanára, és Natalia Djacsenko műfordító, a Liszt Intézet munkatársa mutatták be az elmúlt években orosz nyelven megjelent magyar műveket. Ismertették többek között Sánta Ferenc, Nádas Péter, Iancu Laura, Farkas Péter, Kollár Antal, Cholnoky László és Pilinszky János műveit is. A teltházas programon nyelvészek, a külföldi irodalom kedvelői, magyar nyelvet tanuló diákok jelentek meg.

Június 20-án került sor az idei évben a Stipendium Hungaricum Alumni találkozóra a Moszkvai Liszt Intézet szervezésében, amelyre a nagykövetség dísztermében került sor. Idén - az Európai Labdarúgó Bajnokság, a párizsi Olimpia és a budapesti Sakkolimpia alkalmából - a találkozó tematikája a magyar sport volt. Az Intézet által szervezett műsor keretében a Moszkvai Energetikai Egyetem Rubik kocka klubjának két tagja tartott bemutatót és mesterkurzust az érdeklődő vendégeknek, és magyar sport tematikájú kvízjátékon is részt vehettek, amelynek nyertesei díjakat is kaptak. A program keretében az orosz Teqball válogatott két versenyzője a közönség bevonásával mutatta be a sportágat.

Július 1-jén Magyarország vette át az EU Tanácsának soros elnökségi posztját Belgiumtól, ennek apropóján közös magyar-belga ünnepi fogadást szervezett a Moszkvai Liszt Intézet és Magyarország Moszkvai Nagykövetsége. A vendégeket Konkoly Norbert magyar nagykövet, Marc Michielsen belga nagykövet, valamint Roland Galharague a moszkvai EUDEL nagykövete fogadták. Az est fénypontja a magyar-belga Tcha Limberger Kalotaszeg Trio koncertje volt. A koncertet követően a vendégeket a magyar konyha, valamint a belga sör- és csokoládé-különlegességei várták.