Magyarország a Semmelweis filmet nevezi Oscar-díjra

null

Az hivatalos magyar szakmai testület a Semmelweis című filmet nevezi az Oscar-díj nemzetközi film kategóriájába.

A Semmelweis világpremierje 2023-ban volt New York-ban, melyet Los Angeles-i és torontói sikeres vetítések követtek. Az Oscar-díjra jelölt, legendás rendező-operatőr, Koltai Lajos filmje az „anyák megmentőjeként” világhírű magyar orvosról, Semmelweis Ignácról szól. Koltai Lajos a legjobb magyarországi színészekkel készítette el egy különleges ember történetének magával ragadó, látványos és érzelemgazdag krónikáját. „Semmelweis Ignác doktor az az ember, aki megtalálta a saját ösvényét, és járni is tudott rajta. Minden kellemetlen tulajdonsága dacára következetesen képviselt valamit, akkor is, ha folyton akadályokba ütközött. Mániákus elhivatottsága filmvászonra kívánkozott. Kevés a követendő példa a világban, de ez biztosan az.” – nyilatkozta filmje főhőséről Koltai Lajos.

A Semmelweist a magyar mozikban több mint 350 ezer néző látta és a romániai mozikban is sikeresen vetítették az idei év folyamán.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a 2025 márciusában megrendezendő, 97. Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet azok közül, amelyeket 2023. november 1. és 2024. szeptember 30. között mutatnak be az adott országban. Ezek közül az Amerikai Filmakadémia tagjai választják majd ki azt az öt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyezhetnek. A jelöltek listáját 2025. január 17-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására pedig március 2-án kerül sor Los Angeles-be

Bukarestben, október 3-án egy különleges találkozóra hívjuk a filmes szakma iránt érdeklődőket: Bereczki Csaba, a Nemzeti Filmintézet nemzetközi értékesítési igazgatója, a magyar film intézményi rendszerét, a magyarországi filmtörvényt és a magyarországi filmes infrastruktúrát fogja bemutatni, de előadásában szó lesz majd a magyarországi filmes szerzői jogokról, a koprodukciókról, a hollywoodi bérmunkákról és még sok más érdekes filmes témáról. A beszélgetésre a Román Parasztmúzeum mozitermében kerül majd sor.

November 10-17. között lesz a 18. Bukaresti Magyar Filmhét, a magyar film ünnepe a román fővárosban, amely a megszokott magyar filmes újdonságokkal fog jelentkezni. A programot a legújabb egészestés magyar filmek alkotják majd, de lesznek izgalmas dokumentumfilmek és kisjátékfilmek is és életre keltjük a Sárga csikót (1913) is, az első erdélyi magyar filmet is.

forrás: nfi.hu

null