Magyar jelenlét a 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon!

2024 február 15-25. között kerül sor az A-kategóriás berlini filmfesztiválra, amelyen részt vesz a Nemzeti Filmintézet értékesítési csapata és az Európai Filmpiacra (European Film Market) több mint húsz filmet ajánl ki, amelyek közül több még utómunka alatt álló filmes produkció.

forrás: nfi.hu

forrás: nfi.hu

A magyar filmes kínálat a nemzetközi filmes piac számára olyan filmekből áll, mint a Lóth Balázs Most vagy soha című nagyszabású történelmi alkotása, Koltai Lajos, nemrég Romániában is bemutatott Semmelweis című filmje, Tóth Barnabás Mesterjátszma című filmje, Martin Csaba Bonus Trip című Linda-filmje és Csáki László Kék pelikán című animációs dokumentumfilmje, valamint négy Inkubátor programban készült film: a Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak című filmje, Hevér Dániel Valami madarak, Szeleczki Rozália Cicaverzum és Moldovai Katalin Elfogy a levegő című filmje, ez utóbbit a bukaresti közönség 2023-ban a 17. Bukaresti Magyar Filmhét programjában láthatta.

Az utómunka alatt álló kiajánlott filmek között van két Inkubátor programban készülő film: Sós Bálint Minden rendben című filmje és Podhrad Lea Apám lánya című dokumentumfilmje. A még készülőben levő nagyjátékfilmek között van a Fazakas Péter Ma este gyilkolunk című filmje, Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című alkotása, valamint további egész estés dokumentumfilmek: Miklós Ádám Mélypont érzés, Szabó Attila Bölöni László – Egy legenda története és Nagy Dénes Kurtág című alkotása.

forrás: film.hu

forrás: film.hu

A Berlinálé keretében zajló Berlinale Talents tehetséggondozó programba idén négy magyar filmes kapott meghívást: Bernáth Szilárd, a Larry című film rendezője, melyet 2023. április 30-án, a Magyar Film Napján vetítettük országos előpremierben Bukarestben. Továbbá a tehetséggondozó programon részt vesz Rudas Marianna vágó, Méder Tamás Apor operatőr és Felszeghy Ádám producer is. A Berlinale Talents programba beválogatott filmes tehetségekben az a közös, hogy már rendelkeznek tíz év szakmai tapasztalattal, bemutatkoztak már nemzetközi fesztiválokon vagy nemzetközileg elismert projektekben vettek részt. Rudas Marianna többek között a Fazakas Máté rendezte Kilakoltatás című filmnek volt a vágója, melyet a bukaresti közönség 2022-ben a 16. Bukaresti Magyar Filmhét programjában láthatott. Felszeghy Ádám producertől idén két filmre várunk: Lefkovicsék gyászolnak és Kék pelikán. Méder Tamás Apor erdélyi származású, Londonban élő operatőr, Shira Haimovici Summer Shade című rövidfilmjéért a legjobb diákfilmes operatőrnek járó elismerést vehette át a Brit Operatőrök Társaságától.

forrás: film.hu

forrás: film.hu

Kis Hajni új filmterve is ott lesz a Berlinale Co-Production Market programjában. A koprodukciós partnerek egymásra találását elősegítő fórumon Kis Hajni az Ichbin Marika című új filmes projektjét mutatja be, amelyről 2022 áprilisában, a Magyar Film Napja alkalmából premierben vetített Külön falka című filmjének vetítésén mesélt a bukaresti közönségnek.

forrás: szinhaz.online.hu

forrás: szinhaz.online.hu

A 74. Berlinálé FIPRESCI zsűrijében idén Báron György Balázs Béla-díjas filmkritikus, filmesztéta, egyetemi tanár fog dönteni a fesztivál fő versenyszekciójában, az Encounters (Találkozások) szekcióban, valamint a Panorama és Forum szekciók legjobb film díjáról.

forrás: NFI facebook, film.hu, berlinale.de