Építészként végzett, de szakmájukat elhagyó alkotókra fókuszál a Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilonja 2025-ben

A 2025. május 8-án megnyílt Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilonja 13 olyan sikertörténetet mutat be, amely egy speciális, ugyanakkor globális jelenségre reflektál, az építészi pályaelhagyásra és az ebből következő sikeres pályamegtalálás kérdésével foglalkozik.

Pintér Márton kurátor és fiatal építészcsapata tizenhárom magyar sikertörténetet mutat be, olyan építészként végzett neves alkotók munkásságát tárja elénk, akik az építészeti tudásukat a tanult szakmájukon kívül vitték sikerre, és kamatoztatják ma is. Van közöttük feltaláló, tudós, zenész, közéleti, kulturális és médiaszakember, egyetemi oktató. Néhányuk neve már világszerte ismerősen cseng, egyesek lendületes pályaíve még most ível felfelé, míg mások a választott szakterületükön értek el példás eredményeket, vagy vívtak ki egyéni intellektuális pozíciót. A közös bennük, hogy pályájuk építészként indult, s végül rokonterületekre vagy egészen más terepre exportálták a megszerzett tudásukat. Míg az építészetet szigorú szabályok kötik, addig a sikertörténetek szereplői pályaképéből az olvasható ki, hogy pályamódosítással, új utakon járva hogyan lehet kreatív és innovatív megoldásokat találni.

A Nincs itt semmi látnivaló. Exportáld a tudásod! című kiállítás nemcsak sikertörténeteket mutat fel, hanem egyúttal a jövő építészeinek is figyelmet szentel. A kiállítás nemcsak útravalót fogalmaz meg a pályakezdő építészhallgatók számára, hanem a projektcsapat a magyarországi egyetemeken tanuló építészhallgatók körében felmérést végzett arról, hogy hogyan vélekednek a jövő leendő építészei az egyes sikertörténetekhez kapcsolódó fókusztémákról. A válaszokból egy problémaérzékeny generáció képe rajzolódik ki, azzal a pozitív végkicsengéssel, hogy a fiatalok hinni szeretnének abban, hogy egy építész többre is képes egy épületnél, s egy jó épület több mint beton, üveg és acél. A velencei kiállítás egy valaha volt nívós, mára elhagyatott építészirodát idéz meg, ahol az építészek inkább a szakmán kívüli siker-projektjeiken dolgoznak. A kiállítás tartalma három tételből áll (résztvevők–sikerprojektek–hallgatói visszajelzések), amelyeket az RGB (piros–zöld–kék) arculati szín reprezentál. A Magyar Pavilon friss perspektívát és alternatívákat mutat fel pályakezdőknek, pályaelhagyóknak és pályamegtalálóknak egyaránt, és bizonyítja, hogy az építészi tudásra alapozó tehetség kibontakozására igen nagy szükség van az egyre nagyobb kihívásokkal terhes világunkban.

A kurátor kritikai alapállása szerint a Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále az eddigi szokásos elitista tartalma a gyakorlatban alkalmazhatatlan. Az építészet mára elveszítette meghatározó filozófiai, társadalmi és kulturális szerepét, csupán a folyamatosan változó piaci igényeket képes kiszolgálni. Ez a tendencia az irányadó elvek elkopásával, az építészet alkotóerejének elvesztésével és piaci igényekre szabott, egysíkúan tömegképzett épített környezettel jár. A Magyar Pavilon a szakmán kívüli sikertörténetek bemutatásával nyújt perspektívát a komplex építészeti tudás alternatív alkalmazására, és ezek kapcsán egyúttal globális viszonylatban is diagnosztizálja a szakma nívóvesztésének legfőbb okait. A Nincs itt semmi látnivaló archiválja a nívós múltat, ünnepli az építészeti tudás migrálását, kritizálja a jelenlegi normákat és cselekvésre szólítja fel az új generációt, hiszen, ha „nincs itt semmi látnivaló, akkor bizonyára még sok dolgunk van!”

Kiállítók: Bujdosó Attila, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs (Kaláka együttes), Győrffy Máté, Janesch Péter, Kelemen Csaba és Tompa Balázs (Kirowski), Losonczi Áron, Rubik Ernő, Pozsár Péter, Rajcsányi Balázs és Varsányi Pál (Play Dead), Regős Krisztina, Rimóczi Imre, Somlai-Fischer Ádám és családja, Varga Judit

A Magyar Pavilon nemzeti biztosa: Fabényi Julia
A kiállítás kurátora: Pintér Márton
Kutatói csapat: Graf András, Manhertz Ingrid, Böröndy Júlia
Szervező: Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
Helyszín: Velence, Giardini di Castello

A Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé keretében a Magyar Pavilon kiállítása 2025. november 23-ig látogatható.

A Velencei Biennále Magyar Pavilonja

Magyarország a kezdetektől, 1895 óta vesz részt a Velencei Biennálén. Az önálló magyar nemzeti pavilon – az olasz és a belga pavilon után – a harmadikként épült meg a Giardiniben. Az 1909-ben átadott szecessziós épületet Maróti Géza (1875–1941) építész, szobrász- és iparművész tervezte, aki a megbízást az 1906-os milánói világkiállítás magyar pavilonja sikerének köszönhetően nyerte el.

A századelő Gesamtkunstwerk-törekvéseinek megfelelően a velencei kétszintes épület gazdag képző- és iparművészeti díszítést kapott. Díszítőrészleteit a Gödöllői Művésztelep művészei készítették: a mozaikokat Körösfői-Kriesch Aladár (1863–1920), az üvegablakokat pedig Nagy Sándor (1869–1950) tervezte. A bejárati fogadóteret Telcs Ede szobrászművész domborművei díszítették. A tető mázas cserepei, valamint a bejárat eozinmázas kerámiái a Zsolnay-gyárban készültek, az üvegablakokat és a mozaikokat Róth Miksa műhelye kivitelezte. A második világháborút követően a pavilon állapota rohamosan romlott. Átalakítására az ötvenes években több terv is született, melyek közül 1958-ban Benkhard Ágost építész (1910–1967) tervét valósították meg. A modernizálás következtében eredeti karakterét elveszítve, a kor elvárásaihoz igazodó, egyszerű, lapos tetős, üvegfalas és belső udvaros kubussá vált az épület. Eredeti díszeiből csak a boltíves kapuzat kerámiadíszítése maradt meg. Ekkor készült a pavilon mögött álló, négyalakos mozaikoszlop, melyen az oldalhomlokzat négy elfalazott mozaikképe másolata látható. A pavilon a mai formáját az 1990-es években nyerte el, amikor Sümegi György művészettörténész irányításával az épület egy többlépcsős felújításon esett át. A részleges műemléki rekonstrukció Csete György (1937–2016) építész terve alapján valósult meg. A helyreállítás során feltárták és restaurálták a főhomlokzat befalazott mozaikjait és megmaradt szecessziós díszítményeit, továbbá új tetőszerkezetet emeltek, melyet Zsolnay-cseréppel borított félmagas tető koronáz meg.

2000 óta a Magyar Pavilon a régi fényét idéző szecessziós külsővel, de a kor igényeinek megfelelő belső terekkel ad helyet az évente egymást követő kortárs képzőművészeti és építészeti kiállításoknak. 2015 óta a pavilon működtetője és a magyar biennále-részvétel szervezője a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum.

forrás: ludwigmuseum.hu, octogon.hu